Stadion: az örök ígéret

Megvan a Loki negyedik bajnoki címe, így a 2000-es évek legsikeresebb magyar klubcsapata újra nekiveselkedhet a Bajnokok Ligája selejtezősorozatának. Hogy a DVSC-TEVA milyen esélyekkel indul harcba a legrangosabb európai kupában, arra csak a kiemelés, illetve a sorsolás ismeretében adható viszonylagos pontossággal valamiféle válasz. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a piros-fehérek a négylépcsős kvalifikációs menetelésbe a második körben kapcsolódnak be, s az új szisztéma miatt valamivel könnyebb lehet az útjuk, mint korábban, hiszen ezúttal biztosan elkerülik a kontinens topbajnokságainak képviselőit.

Majdnem elmaradt a kazahok elleni meccs

Ennél sokkal kellemetlenebb bizonytalansági tényező, hogy jelen pillanatban azt sem lehet tudni, a 2009-es magyar aranyérmes hol játssza majd le a BL-selejtezőbeli mérkőzéseit. Az együttesnek „hétköznapokon” otthont adó Oláh Gábor utcai létesítmény ugyanis alulról sem súrolja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által támasztott minimális szintet. Nem véletlen, hogy a gárda nemzetközi kupameccseit évek óta gúnyos mosoly kíséri a Debrecenbe látogató ellenfelek játékosai, vezetői és szurkolói részéről. A stadion sajtóhelyének állapotát pedig a riválisokat elkísérő újságírók véleményezik – benyomásaik ránk nézve cseppet sem hízelgőek. A tribünre rendszeresen felülők már megszokták a magyar viszonylatban is mostohának számító körülményeket, amelyek egy svájci kolléga számára egyszerűen abszurdak. Egy éve, a Young Boys UEFA-kupa-vendégjátéka idején egy Bernből érkező tudósító megjegyezte: hasonló környezetben még sohasem dolgozott, pedig a nyolcvanas évek közepe óta „űzi az ipart”.

Ugyancsak 2008 nyarán, de néhány héttel korábban a kazah Sahtar Karagandi elleni UEFA-kupa-selejtező bolgár ellenőre egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy nem engedni lejátszani a Debrecenbe rendelt találkozót, s végül csak hosszas győzködés és némi heveny állagjavítás után kezdődhetett meg a mérkőzés. Ilyen előzmények után adja magát a kérdés: lehet-e Bajnokok Ligája-selejtező(ke)t rendezni az Oláh Gábor utcában?

Néhány évet késett a magyar sikercsapat

„Kizárólag ellenfélfüggő, játszhatunk-e hazai pályán” – adott egyenes választ a kérdésre Szilágyi Sándor, a DVSC Futballszervező Rt. ügyvezetője. Azaz alacsonyabban jegyzett labdarúgónemzet kevés szurkolóval érkező csapatával szemben kisebb átalakításokkal „eladható” a jelenlegi létesítmény egy jobb érzésű, kellő empátiával megáldott ellenőrnek. A Loki továbbjutása esetén viszont a harmadik körben a svéd vagy éppen a szerb bajnok ellen már biztosan nem léphetne pályára hazai környezetben a DVSC-TEVA.

A probléma megoldása egyértelműen egy új stadion építése lenne, de ez ügyben – egyelőre – csak makettekről, látványtervekről és ígéretekről beszélhetünk. Ráadásul napjaink gazdasági miliője sem alkalmas egy ilyen volumenű beruházás elkezdésére, erre utalt keretes írásunkban a tulajdonos-elnök, Szima Gábor is.

Hogy hol csúszott el a debreceniek ügye? A költőinek tekinthető kérdésre több „költői” válasz is adható. A Loki pechére a „nagy magyar stadionrekonstrukció” (1998–2002) idején még nem volt olyan erős az együttes, hogy minden érv egy új, államilag támogatott debreceni aréna felépítése mellett szólt volna. Akkor logikusabbnak tűnt a korszak sikergárdájának számító Dunaferr otthonát európai szintűvé varázsolni, s a Megyeri út, Kaposvár vagy Fehérvár is elsőbbséget élvezett Debrecennel szemben. (Más kérdés, hogy a dunaújvárosi stadion jelenleg csapat nélkül árválkodik…) A tényeknél maradva: a DVSC 1999-ben közel állt az összeomláshoz, s bár ebben az évben Magyar Kupát nyert, már annak is mindenki örült, hogy valamelyest megszépült a lelátó, s a német Wolfsburg elleni UEFA-kupa-meccsre elkészült a rég áhított villanyvilágítás. Akkortájt ez is maga volt a Kánaán a Loki-hívek számára, s noha akadtak olyan hangok, hogy a város számára kedvező politikai konstelláció miatt jó lenne mihamarabb megszerezni az állami támogatást (ebben a ciklusban a Debrecenben roppant erős Fidesz volt kormányon), az ezredforduló táján jól elvolt a DVSC az Oláh Gábor utcában. Még a 2003–2004-es szezonban, az UEFA-kupa-menetelés idején is „el lehetett adni” az európai szövetség illetékeseinek a régi létesítményt, pedig akkor a görög PAOK Szaloniki és a belga FC Bruges is megfordult a hajdúsági megyeszékhelyen. Csakhogy időközben évről évre szigorodtak az UEFA előírásai, míg az Oláh Gábor utcában megállt az idő, semmi sem változott. Így 2005 nyarán, a Manchester United elleni BL-selejtezőre már költöznie kellett a DVSC-nek, arról ugyanis szó sem lehetett, hogy a földkerekség egyik legnépszerűbb klubját valóban hazai pályán fogadja. Azóta pedig minden európai kupakör egy újabb kihívás, s állandóan ott a félsz: vajon rábólint-e az ellenőr a helyszínre.

Sem Főnix-terv, sem gazdag német befektető

A város önkormányzatánál is időről időre előkerült az új stadion ügye. A 2004-ben napvilágot látó Főnix-terv például egy 22 ezer férőhelyes „világszínvonalú arénát” ígért (2008-ra), ám az elképzelésből nem lett semmi. Mint ahogy elbukott a 2012-es magyar-horvát Eb-pályázat is, pedig ennek sikere tényleg garanciát jelentett volna az elképzelések megvalósítására. A bajnoki címek megünneplésekor is visszatérő téma a megfelelő helyszín hiánya, ám ígéreteknél tovább még nem jutott az ügy, s félő, a következő években nem is fog. Tavaly augusztusban ugyanis tovatűnt egy újabb – igaz, csak halovány – reménysugár: egy német befektető érkezett a városba, de végül a vállalkozót nem hozta lázba a projekt lehetősége.

Azért egyvalami már fix a pillanatnyilag nagyon távolinak tetsző építkezéssel kapcsolatban. Eleinte több helyszín is szóba került az aréna felhúzása kapcsán, azóta viszont eldőlt: ha lesz új otthona a DVSC-nek, akkor az a régi, jelenleg meglehetősen romos nagyerdei stadion helyén épül majd fel. Talán még valamivel a lepusztult létesítményben mostanság gyakorló 12-13 éves focisták karrierjének befejezése előtt…