Valóságos Old Trafford

„Ezt nézd, mennyi focipálya!”

Kíváncsi szemek tapadtak a felhők fölé törő repülőgép ablakaira, kamaszkacaj kísérte a kukucskálást.

Gyorsan kiderült: a magasból az élénken zöldellő szántóföldek emlékeztettek a manchesteri Old Trafford billiárdasztal simaságú gyepszőnyegére, de a tréfás „elnézés” nem érzéki csalódás, inkább a gyermeki lelkesedés bizonyítéka volt: ezeknek a fiúknak (még) mindenük a foci.

A Nike Premier-kupa európai selejtezősorozatáig eljutó MTK-küldöttség vakon ugrott fejest a kalandba: a torna helyszínén a külső jegyek alapján igyekezett belőni a húszcsapatos mezőny erősségét. Nos, a maastrichti sorsoláskor felsorakozó csapatkapitányok közül a magyar ifjú tűnt ki leginkább: elszánt tekintetéből villámok cikáztak a szemben ücsörgő riválisok felé.

S ez a keménység kitartott a selejtező végéig.

Az Anderlecht korábbi sztárja féltette a fiúkat

Kellett az erő már a sorsolásnál is: az MTK Budapest nevét tartalmazó golyóbis utoljára keveredett elő az üvegedényből. A belga szövetség elnöke, Francois De Keersmaecker úgy szenvedett a kicsiny gömb szétnyitásával, mint egyszeri ember a lottósorsolás kézi húzásán. A szomszédos székre huppanó korábbi Anderlechtsztár, Gilles De Bilde meg is jegyezte: halálcsoport lett a magyaroké, az MTK-nak a horvát NK Zagreb, a dán Aarhus, a portugál Sporting, a norvég Vaalerenga csapatával kellett megküzdenie.

S aztán kétszer húsz perc jutott egy-egy genki összecsapáson a túlélésre.

A zágrábiak és a dánok daráltak, azokon a meccseken kínkeservesen domborodott ki az MTK-sok technikai fölénye, pedig jól látható volt, hogy a magyar már ebben a korosztályban is jó barátságban van a labdával.

Ha hagyják.

De nem mindig hagyják…

„Mi inkább focizunk, játszszuk a futballt, de a torna kezdetén arra kényszerítettek bennünket, hogy összeszorított fogakkal védekezzünk”

– ismerte el az első két, 1–0s MTK-diadallal végződő meccs értékelésében Juhász Tibor, a korosztályos csapat edzője.

Dicséretes önkritika, főleg annak tükrében, hogy a szakmai „összefoglaló” szólhatott volna akár a szervezés árnyoldalairól is: a hirtelenszőke bíró szelektív látászavaráról vagy a genki utánpótlásközpont kiváló pályái mellé hordott trágya illatáról.

A mieink viszont a játékkal törődtek, s visszafogottan örültek a sikereknek – na meg a változó széliránynak.

A portugál rivális, a Sporting ellen aztán már feltűnt az is, milyen a magyar virtus, ám éppen ennek a meccsnek lett 2–1-es vereség a vége. A legjobb nyolc közé jutást takarékos üzemmódban, örömfocival ünnepelte a társaság: a norvég vikingek az MTK-sokhoz képest darabosak voltak – a kék-fehérek büntetésbőlöt góllal szórták meg az ellenfelet.

Genkben könnyű felnézni a magyar futballistákra

Aztán eljött az a pillanat is, amikor szinte odahaza érezhettük magunkat, mégpedig az egyik cseh fociapuka látványos magánszáma miatt. Az MTK Slavia Praha elleni mérkőzésén egy férfias párharc után harmincas, Robert feliratú mezben reggel óta italozó kopasz férfi sprintelt a korlátig, hogy válogatott szitkokat fröcsögjön.

Másnap miatta (is) függesztették fel a büfében az ingyenes sör intézményét.

Előre a medve bőrére a magyarok sem ihattak már: a csehek elleni gól nélküli döntetlen után a finálét érő első helyért a belga Westerlót és a holland AFC Amsterdamot kellett legyőzni a középdöntő csoportkörében.

„Hit nélkül nem lehet, gyávaságnak pedig nincs helye a pályán” – szuggerálta játékosait Juhász Tibor, s hogy emelkedett a tét, bizonyította, az edző már rekedtes hangon ordított övéinek a célegyenesben: „Nyugodjatok meg!”

Neki majdnem belelilult a feje a nagy nyugalomba.

„Varázsolni mi sem tudunk” – súgta a mellette feszengőnek,pedig akkor már karnyújtásnyira volt a csoda: a belgákat 2–1-re, a hollandokat 3–0-ra verték meg a magyarok. Mosolygós kamaszarcok jelezték: az MTK ott lesz augusztusban a manchesteri világkupadöntőben, de előtte még az európai aranyéremért „gálázhatott” a házigazda Genk ellen a belga kupagyőztes otthonában. Abban a stadionban, amelynek bejárata előtt óriási zászlókon virít két magyar légiós, Tőzsér Dániel és Tóth Balázs arcképe.

Magasra húzták azokat, hogy a fiatalok felnézzenek rájuk.

Fel sem fogták, mekkora bravúrt értek el

„A fiúk akkor játszottak a legjobban, amikor arra a legnagyobb szükség volt” – emlékezett Juhász Tibor.

Kár, hogy nem vártak még egyetlenegy meccset.

A magyar fiatalok ezer néző előtt, egymásba karolva hallgatták a döntőn a Himnuszt. A fináléban (0–1) a hazaiak tudásuk maximumát nyújtották, az MTK-sok pedig tán a megilletődöttség miatt visszafogottabbak voltak. A lefújáskor boldog, ám görcstől fájdalmas arccal fetrengő genkiek között magukba roskadó MTK-sok pihegtek, izzadságuk könnyeikkel keveredett, pedig nem volt ok a búslakodásra.

„A gyerekek még sokáig a meccs hatása alatt vannak – érkezett az edzői magyarázat. – Talán fel sem fogták, mekkora bravúrt értek el…”

Mélabúnak nyoma sem volt hazafelé, a repülőn már újból hallatszott az ugratás: „Ezt nézd, mennyi focipálya!”

Pedig a manchesteri Old Trafford nem vágy többé – valóság.