A spanyol labdarúgó-válogatott a „Bajnokok Trófeáján”: a cím kötelez

„Nagylábú” helyett „Nagybajuszú”

A 2008-as kontinenstornán Luis Aragonés szövetségi kapitány, akit a torna előtt csak ősz, becsavarodott, később őszbecsavarodott fejű „hortalezai bölcs”-ként emlegettünk, kihozta keretéből a maximumot, hiszen Spanyolország nyerte meg az Európa-bajnokságot, összességében megérdemelten.

A torna után a játékos korában „Nagylábú”-ként emlegetett Aragonés, ahogyan azt előre jelezte, lemondott, utódja pedig a Real Madridnál korábban már bizonyító bajszos ember, Vicente del Bosque lett. Neki egyszerre van elképesztően nehéz és tollpihényi könnyű dolga: az elődje által tökéletesre tervezett és csiszolt gépezetet neki már csak működtetnie kell, ám a 2010-es világbajnokságról csakis aranyat vihet haza, ha jót akar magának. No és itt van még ez a Konföderációs Kupa néven ismertté vált elővilágbajnokság is.

Del Bosque rutinos edző, nagyon jól tudja, hogy minden valamirevaló kispadtulajdonosnak elő kell rángatnia új arcokat, mert ez afféle elvárás a vezetők és a közönség, valamint a szakírók részéről is. Az örökölt csapatában nincsenek „nagy öregek”, a nemzedékváltást már levezényelte Aragonés, fölösleges is lenne változtatni azon, ami működik. Az elmúlt bajnokságban feltűnt ugyan egy-négy jó képességű spanyol fiatal, ám akkora karakter még nincs közöttük, aki máris helyet követelne magának a kezdőcsapatban. Spanyolországban egyébként sem osztogatnak mezt tizenéveseknek, emlékezzünk vissza csak arra, hogy a közelmúltban még az olyan üstökösöknek, mint Raúl, Iker Casillas vagy Xavi is keményen meg kellett küzdeniük azért, hogy a gyepen állva hallhassák a kezdő sípszót a címeres mezben.



Kontinensbajnokokra építkezve

A kapuban Iker Casillas helyét csak viccből kérdőjelezhetné meg bárki, pedig Pepe Reinát háromszor is megválasztották a Premiership legjobb kapusának. A harmadik számú kesztyűs ember, Diego López anno éppen Casillas miatt menekült el Madridból a Villarrealba.

A védelemben a bal oldalon López klubtársa, Joan Capdevila, átellenben a realos Sergio Ramos, középen az ősbarcelonai Carles Puyol helye olyan biztos, mint a magyar államadósság növekedése, a fennmaradó egy helyért a most véget ért szezonban kiteljesedő Gerard Piqué, valamint a valenciai Raúl Abiol és Marchena harcol meg egymással. Piqué, Sergio Ramos és Puyol középen, valamint a jobb oldalon is bevethető, a két valenciai pedig védekező középpályásként is képes jó teljesítményre. A kispadon foglal még helyet a Liverpool jolly jokere, a hátvédsor összes posztján bevethető Álvaro Arbeloa is.
A középpálya jobb oldala Xavi, a bal a most sérülése miatt otthon maradó Andrés Iniesta felségterülete, középen az E
b egyik felfedezettje, a brazilból spanyollá lett futószörny, Marcos Senna és Xabi Alonso bírja Del Bosque bizalmát. Senna sérülése megnyithatja az utat súlyos sérülése után visszatérő Cesc Fabregas előtt. Szintén tavasszal épült fel hosszas nyűglődés után az Aragonés-kedvenc David Silva, akinek csapatba kerülési esélyeit növeli, hogy Iniesta és Xavi gyakorlatilag bárhol világklasszis teljesítményt nyújt a középpályán. A mindkét szélen bevethető Silva távollétét leginkább a most is kerettag Albert Riera használta ki, aki a középpálya bal oldalán érzi jól magát, míg a jobb oldalon Santi Cazorla bitonyíthat, akinek csereembere a fiatal valenciai Pablo Hernández leend.

Del Bosque új embere a Konföderációs Kupán ebben a csapatrészben a húszesztendős szűrő, Sergi Busquets lesz, ugyanakkor nem utazik, többek között, Dél-Afrikába egy másik barcelonai üstökös, Bojan Krkic, akár csak a kapitány egykori madridi alapembere, az ebben az idényben sokszor egykori önmagát idéző Raúl.

A támadósorban vitának és variálásnak helye nincs: David Villa és Fernando Torres alighanem a világ összes válogatottjában kezdene, a mérkőzés végi pár perceket a Konföderációs Kupán az elmúlt idényben feltűnt bilbaói torony, Fernando Llorente (teljes nevén Fernando Llorente Torres), a valenciai Juan Mata és a Fenerbahcéban légióskodó Dani Güiza kapja majd.


Régi emberek, régi felállás, régi taktika - de nincs is ok a változtatásokra

A kapitány tavaly kipróbálta a 4–1–2–3-as és a 4–1–3–2-es felállást is, első világbajnoki selejtezőjének pedig 4–1–4–1-ben és egy új emberrel, Diego Capellel a fedélzeten vágott neki. Később visszatért a jó öreg és jól bevált 4–4–2-höz, és alighanem az elővilágbajnokságon is ebben a hadrendben szállnak majd harcba.

A spanyolok igazi átütő erejét két villámgyors csatáruk mellett az adja, hogy a középpályán tulajdonképpen mindenki képes magához ragadni a karmesteri pálcát, így értelmetlen szoros emberfogással kipécézni bárkit is, azonnal mások állnak a helyére. A védelem stabil és kőkemény, bár tagjai egytől egyig képesek kihagyni néhány percre, erre láttunk csúnya példákat a most véget ért pontvadászatban Casillastól, Sergio Ramostól és Puyoltól is.