Most kijavíthatják a bizonyítványukat

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.06.06. 01:40
Címkék
Szombat este fejest ugrik U21-es (olimpiai) válogatottunk az Eb-selejtező-sorozatba: Wilco van Buuren csapata Győrben Luxemburg korosztályos legjobbjai ellen lép pályára (20.15). Cél, hogy fiataljaink kvalifikálják magukat a 2012-es londoni ötkarikás játékokra. A tét nagyságát jelzi, hogy a péntek délelőtti, nyílt edzésen Erwin Koeman szövetségi kapitány is megjelent.

Frissen vasalt címeres mezben feszítő ifjak a telki edzőközpont előterében. Fotózásra várakoztak az U21-es (olimpiai) válogatott tagjai, hogy a közös csapatkép elkészülte után a sajtó képviselői jelenlétében tréningezzenek.

„How are you?” – nyújtott kezet köszöntésképp az újságíróknak Wilco van Buuren, az utánpótláscsapatok szakmai vezetője, majd a recepciónál szertárosi alapossággal kezdett nyomozni egy elhagyott papucs gazdája után.

A holland edző a pályán is kitett magáért: kék színű megkülönböztető mellényben vezényelte le a nyilvános edzést – testközelből. A szabadrúgások gyakorlásakor középső védőként igyekezett megzavarni a berobbanók mozgását. Az építő kritika nyelve az angol volt, a kézmozdulat viszont nemzetközi: Wilco van Buuren magasba emelt hüvelykujjal jelezte, ha elégedetten nyugtázta a kapu elé érkező beadást. Hogy a magyarból is ragadt már rá valami, bizonyítja: a góllal végződő akciókat „Jó!” felkiáltással nyugtázta.

Úgy fest, nem törte meg a szakembert, hogy a holland „kézivezérlésű” utánpótlás-válogatottak szereplése a legkevésbé sem tartozik az ünnepélyes diadalmenetek közé: előbb U17-es, majd U19-es legjobbjaink is véreztek el vetélytársaikkal szemben.

Jelentős erőpróba a mostani is, hiszen az olimpiai válogatott szombaton ugrik fejest az U21-es Eb-selejtező-sorozatba, a hármas számú csoportban Olaszország, Wales, BoszniaHercegovina, valamint Luxemburg az ellenfele. A rajt még nem tűnik nagy kihívásnak, hisz a magyar csapat a kvartett utóbbi együttesével játszik Győrben, majd szerdán Dudelange-ban.

A selejtezőket követően a tíz csoport első helyezettjét, valamint a négy legjobb másodikat párokba sorsolják, és rájátszás dönt arról, hogy 2011-ben melyik hét csapat (plusz a házigazda Dánia) küzdhet az Ebgyőzelemért. A torna egyben olimpiai selejtező is: négyen juthatnak ki a 2012-es londoni ötkarikás játékokra.

Mivel 1996 óta nem volt csapatunk az olimpián, a mostani „jelölteknek” kitüntetett figyelem jár. Ezért a pénteki edzésen a 13 esztendővel ezelőtti sikerkovács, a jelenlegi MLSZ-alelnök Dunai Antal mellett a pályát övező korlátnál ácsorgott Kovács Tamás, a Magyar Olimpai Bizottság (MOB) sportigazgatója, és megjelent a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman is.

„Jó reggelt!” – mondta a szakember szinte hibátlan magyar kiejtéssel, mielőtt felült volna a lelátóra.

„Ezek a srácok előbb-utóbb a nagyválogatottban is bemutatkozhatnak – jósolta Erwin Koeman. – Látják, itt vagyok, le sem veszem róluk a szemem. Ám csapatunk rendkívül fontos vb-selejtezők előtt áll, s nem gondolom, hogy most kellene kísérletezgetnem. A barátságos találkozó persze teljesen más, tét nélkül szívesen kipróbálok bárkit, akiben látok erőt és tehetséget ahhoz, hogy a nagyok között is megállja a helyét. Viszont nagy fejtörést okoz, hogy a fiatalok közül sokan csak a tartalékok között játszanak, vagy még ott sem. Pedig húszhuszonegy évesen futballozni kell! ”

Az edzés végén Wilco van Buurennel beszélgettünk, s kikerülhetetlen témát jelentett a korosztályos válogatottak nem túl fényes szereplése.

„Tisztában vagyok vele, hogy az edző munkáját az eredmények minősítik – ismerte el Wilco van Buuren. – Márpedig mostanában nem állunk túl jól e téren. Az utánpótláscsapatok játékát azonban nem érheti kritika, biztos vagyok benne, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. A futball olyan, mint egy üzlet: befektetés és fejlesztés nélkül nincsen növekedés, hiába várunk nyereséget. Félre kell tenni a pillanatnyi érdekeket, és lépésről lépésre haladva kell építkeznünk. A csapatból sokakkal, így például Németh Krisztiánnal is most találkoztam először, s jókedvű vagyok, mert nagyon tehetséges fiatalokkal dolgozhatom együtt, akik profik, s készek velem együttműködni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik