A szerelme elcsábította

Milyen érzés volt önállóan edzést vezetni Újpesten?Milyen érzés volt önállóan edzést vezetni Újpesten?

Semmi különös – mondta Aczél Zoltán. – Erdei futás volt a program, nem nagy ügy. Előtte Sallói István sportigazgató bevitt az öltözőbe, bemutatott, mondtam néhány mondatot, aztán edzettünk.

Be kellett mutatni Újpesten?

A forma kedvéért feltétlenül, de az igaz, hogy sok játékost régóta ismerek.

Úgy mutatta be az igazgató, mint pályaedzőt?

Úgy, hogy én leszek a vezetőedző, William McStay segítője.

Csalódott?

Nem. Tény, csaknem végig állt a zászló, hogy vezetőedző is lehetek, de Sallói István korrekten viselkedett, egy percig sem titkolta, hogy ez akkor következhet be, ha a skót szakember nemet mond.

Nem visszalépés három év önálló munka után, hogy második emberként dolgozik Újpesten?

Így nem. Bevallom, magyar edző mellé már nem szegődnék el, de azt hiszem, külföldi mellett sokat tanulhatok. Segített ebben a döntésben az, hogy a válogatottnál Erwin Koeman mellett dolgoztam, és pontosan tudom, mekkora hasznomra válik ez a lehetőség. Emellett az sem titok, hogy az Újpest roppant fontos az életemben, erős érzelmek is kötnek a klubhoz. Fontos még, hogy a tárgyalások során éreztem, tényleg engem akarnak, hosszú távon gondolkodnak bennem, és eljöhet az az idő is, hogy a kispadon én ülhetek majd a fő helyen.

Mit tud William McStayről? Ismeri őt, találkoztak már?

A múltját ismerem, és felvételről láttam a csapatát is. Stílusos, sokpasszos játék jellemzi az együttesét, tehát alighanem közel áll az ízlésünk a futballt illetően, és szerintem könnyen szót értünk. Személyesen még nem találkoztunk, de amikor most idejöttem, a kocsiban negyedórát beszélgettünk egymással telefonon.

Előírta, hogy milyen edzést tartson a hétfői találkozásig?

Nem. Az újpesti vezetők a tárgyalások elején kértek tőlem szakmai anyagot, amelyben részleteznem kellett, milyen felfogású csapatot szeretnék építeni, hogyan képzelem el a felkészülést, és ezen a héten ennek megfelelően dolgozunk. Telefonon elmondtam William McStaynek, hogy mit csináltunk ma, és majd a hátralévő napokban, ő pedig egyetértett velem. A jövő héten a bükfürdői edzőtáborozás alatt sokat beszélgetünk, hogy jobban megismerjük egymást. Az eddigi benyomásaim rokonszenves embert sejtetnek, akivel alighanem nagyon jól együtt fogunk dolgozni.

Amikor megbeszéltük ezt a találkozót, azt mondta, egy-két pontban még egyeztetnie kell az újpesti vezetőkkel. Jól sejtem, hogy sikerült mindenben megállapodniuk?

Igen, de szeretném hozzátenni, nem anyagi kérdésekről volt szó, a klub ajánlata számomra az első percben méltányos és elfogadható volt. Csupán tudni és érezni akartam, hogy tényleg fontos láncszemnek tekintenek, és a beszélgetés során erről meggyőződhettem.

Még egyszer megkérdezem, hogy csalódott-e, de most arra értem, hogy az előző egy évben két csapat kispadján töltött el egy-egy fél idényt, és mindkettő kiesett. Szóval: csalódott?

Boldog nem lehetek, mert noha Siófokon a szerződésemben nem írták elő a bennmaradást, én nagyon szerettem volna elkerülni a kiesést, és ez nem sikerült.

És a REAC?

A két év alatt hatvannyolc pontot szereztem a csapattal. Amikor odamentem, egy ponttal vettem át az együttest, hozzácsaptunk harminchármat, ez most elég lett volna a középmezőnyhöz. A második esztendőben a klub történetének legjobb helyezését értük el, a kiesőkön kívül még két másik csapatot magunk mögé utasítottunk, és a kritikusok stílusosan futballozó együttesként beszéltek, illetve írtak a REAC-ról. Ez sikersztori volt, az más kérdés, hogy az ősszel nem tudtam felrázni a játékosokat, nem úgy szerepeltünk, ahogyan szerettünk volna. Kirúgtak, de a mondás szerint akkor válik valaki igazán edzővé, amikor először felállítják a kispadról. Mélyponton voltam, az őszi idény alatt öt pontot összeszedni nem nagy tudomány, de akkor is azt mondom, a REAC-ot nem én ejtettem ki, mint ahogyan a Siófokot sem Détári Lajos, azaz az elődöm ejtette ki, hanem én. Dacára annak, hogy a játékunk alapján bent kellett volna maradnunk, s erre három fordulóval a vége előtt papíron még volt is esélyünk, ugyanis a tavaszi eredményeket tükröző tabellán a tizedik helyen végeztünk tizennyolc ponttal.

Gondolja, a Siófok remek tavasza keltette fel az újpestiek érdeklődését olyannyira, hogy még vezetőedzőként is felvetődött a neve?

Erről őket kell megkérdezni, de könnyen lehet. Én úgy élem meg az utóbbi három évet, hogy az első kettőre és az utolsó fél évre büszke vagyok, és ez nem rossz arány. Két vergődő csapatnál dolgoztam, ami rendkívüli módon felemészti az ember energiáját és idegrendszerét, szerencsére a válogatott mellett annyi pozitív élmény ért, hogy azok újra és újra feltöltöttek erővel.

Ezzel együtt jó szívvel gondol vissza erre a két vergődő csapatra?

Természetesen. A REAC megadta a lehetőséget az élvonalra, és ezért örökre hálás leszek a klub tulajdonosának és vezetőjének, akikkel kiválóan dolgoztunk együtt, a vitáink ellenére egy hangos szó soha el nem hangzott közöttünk. Siófokon is kifogástalanul korrekt vezetőket és játékosokat ismertem meg. Nemes Ferenc elnök és egyben többségi tulajdonos még tegnap is felhívott, tudva, hogy ma mondjuk ki a végső szót az Újpesttel, és azt mondta, ha nem tudok dönteni, ő bármeddig vár rám. Fáj a szívem a távozás miatt, biztosan tudja, játékosként három évet töltöttem el Siófokon, tehát a város és a csapat cseppet sem közömbös a számomra, de a búcsú mellett döntöttem.

Nem lenne nagyobb kihívás ott első emberként dolgozni azért, hogy a Siófok erős riválisokat – elsősorban a Pécsre és jelen állás szerint a Gyirmótra gondolok – megelőzve visszakerülhessen az élvonalba?

De, nagyon szép munka lenne, de ennek nem látom a realitását, sőt ott valójában még a célok sem tökéletesen tisztázottak. Ráadásul az Újpest óriási csábítás, ha máshová hívnak, talán nehezebb lett volna döntenem. Az Újpest mégiscsak az Újpest, örök szerelem, amelynek az ember nemigen mondhat nemet.