Kellemes bizsergés

A szegedi válogatóversenyen mindent megnyert, amit megnyerhetett, az ellenfeleknek szinte esélyt sem adott. Így képzelte? A szegedi válogatóversenyen mindent megnyert, amit megnyerhetett, az ellenfeleknek szinte esélyt sem adott. Így képzelte?

Inkább úgy fogalmaznék, valami ilyesmiben reménykedtem – mondta Kovács Katalin. – Minden tökéletesen összeállt, maximálisan koncentráltam, és persze a szokásos vörös köd is leereszkedett az agyamra, ami ahhoz kell, hogy az ember győzni tudjon. A verseny végén pedig természetesen nagyon boldog voltam.

Még mindig ugyanaz az érzés tölti el a győzelmekkor, mint az első alkalommal?

Az érzés, az a kellemes bizsergés egészen más – de ez nem azt jelenti, hogy ne örülnék neki ugyanannyira, mint régen, inkább azt, hogy az évek előrehaladtával változik az ember. Kettesben vagy négyesben pedig megint más az ügy: elképesztő érzés, amikor Natasa megüti a hátam a célban, vagy hátranézek, és látom az arcán ugyanazt az örömet, amely valószínűleg az enyémen is tükröződik. Arról már nem is beszélve, milyen jó, amikor odajönnek a szurkolók, és elmondják, mekkora boldogságot szereztem, szereztünk nekik azzal, hogy a leggyorsabbak voltunk.

Az olimpia előtt és után is rendkívül fontos döntéseket kellett meghoznia – az egyik az volt, hogy Csipes Ferenc edző keze alatt folytatja pályafutását. Aztán jött az a bizonyos rangsoroló verseny az idény elején...

No igen, az nem sikerült valami fényesen, de ennek is több oka volt. Nem arra koncentráltunk, igazából nem akkor kellett megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, hanem a mostani hétvégén, és ez sikerült is. A négyesben pedig... Amikor elromlott a kormányunk, azt hittem, szétvet az ideg. Soha életemben nem történt még velem ilyesmi, de nem is kívánom senkinek. A legrosszabb érzés a világon, amikor nem rajtad múlik a siker vagy a sikertelenség, amikor technikai okok miatt nem tudod meg, valójában mire lettél volna képes.

Az utóbbi napokban viszont bőven kárpótolták magukat.

Az egész csapat nagyon jól ment – egyedül talán Natasa nem tudott úgy koncentrálni a kétszáz egyesre, ahogyan szeretett volna, és ezt nagyon sajnálom, mert tudom, hogy iszonyú gyors.

Apropó, Janics Natasa! Nehéz volt meghoznia a döntést, hogy egyesben indul az Európa-bajnokságon, nem pedig párosban?

Mit tagadjam, nehéz volt. De szerencsére az ügyben leginkább érintett két ember megkönnyítette a dolgomat: edzőm, Csipes Ferenc és Natasa volt az, aki először odajött, és azt mondta, ne butáskodjak, válasszam az egyest, és mutassam meg, mire vagyok képes. Megkönnyebbültem, hogy így gondolják, mert egyébként elég lelkizős alkat vagyok.

És mi a helyzet a motivációval? Az olimpia utáni évben nem lehetett könnyű rávennie magát arra, hogy újra hajóba szálljon, hogy újra elkezdje a megterhelő edzéseket.

Ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok: a motivációval soha sincs különösebb problémám. Amikor november elején elkezdtük az edzéseket, isten bizony már nagyon hiányzott. Nem feltétlenül a kemény munka, hanem a sport. Talán furcsán hangzik, de tényleg szeretek kajakozni.

Nincsenek hullámvölgyek?

Vannak, persze hogy vannak. Mindenkinek vannak. Amikor sok időt töltünk az edzőtáborban és keveset otthon, akkor engem is elkap néha a „depi” – persze ezt idézőjelben kell érteni –, de ha nem kajakozhatnék többet, az még rosszabbul érintene. Az olimpia előtt volt néhány utam hazafelé Szolnokról vagy éppen Szegedről, és ha eszembe jutott, hogy talán ez az utolsó utak egyike, összeugrott a gyomrom, és azt mondtam magamban: ne már, ezt nem lehet...

Amíg ennyire szerelmes az ember a sportágába, feltétlenül folytatnia kell a versenyzést.

Én is így gondolom. És szerencsére minden év más, minden évben újra és újra le kell győznöm önmagamat, és remélem, ezek nem csupán nagy szavaknak tűnnek. Még mindig rengeteget jelent nekem az érzés, ha beülök a hajóba és az úgy fut alattam, ahogyan én szeretném.

Ezek után felvetődik a kérdés: mit vár a hétvégi Európa-bajnokságtól?

A versenyek végén szeretnék úgy kiszállni a kajakból, hogy a maximumot nyújtottam, és nem úgy, mint az olimpia vagy egy rosszul sikerült edzés után, amikor legszívesebben visszamentem volna, hogy még egyszer nekivágjak a távnak... Ha pedig sikerül mindent kiadnom magamból, az eredménnyel sem lehet gond.