A vívást a hatalmas és impozáns Arena Leipzigben rendezik, amelynek egyik vége is bőségesen elég ahhoz, hogy keresztbe is elférjen benne egy kézilabdapálya. A központi csarnokban – amelyben a nyáron hol Németh Róbert egyik kedvenc együttese, a Depeche Mode koncertezik, hol az NDK-s zenés ajándékkosár maradványait élvezhetik a hallgatók – legfeljebb a pástok igénytelen elrendezése adott okot a morgásra.
A tízperces sétára található uszoda „Gyönyörű, de lassú” – Cseh Krisztina fogalmazott így. Az aréna túloldalán is volt egy uszoda, de már csak a lelátó romjai emlékeztetnek rá. Itt rendezték 1965-ben a teljes magyar sikert hozó vb-t. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitányban megelevenedtek az emlékek, ahogy körbenézett; ő a juniorok között harmadik lett, csapatban pedig aranyérmes (Bodnár János győzött, a felnőtteknél pedig Balczó András).
A „sivatagosodás” jeleként a víz helyét most homok foglalja el: a lovaspálya talaja. Míg mások kameráztak, a magyarok Ákos Ajtony szemére bízták a lóbemutatón az állatok és az akadályok megfigyelését: „Keskeny a pálya, sok benne a hibalehetőség” – véli a lovasedző.
Következett a nap legérdekesebb kihívása, a versenyzőknek ugyanis a kombinált záró szám keretében háromszor is körbe kellett futniuk rajta, az egy kilométerek utolsó kétszáz méterén. A süppedős talaj sajátos technikát igényelt. „Ezt nem gondolják komolyan, az elején alig lehet haladni rajta” – osztotta meg tapasztalatait Cseh Krisztina, aki csoportjában a 14. helyen végzett.
Gyenesei Leilának a lövészettel volt gondja, illetve a lőtáblával: a harmadik sorozat első töltényének elsütésekor se pirosat, se zöldet nem jelzett, mintha nem arrafelé célzott volna. A többi lövedékkel és a futóteljesítményével viszont szépen kiegyenlítette a rendszer gyengéit (negyedik lett csoportjában): Kovács Sarolta mellett, jó pozícióban kezdte a számot, és a másik fehérvári hölgy mellett fejezte is be (5.). A harmadik alba volános, Vörös Zsuzsanna (9.) számára még egy hatodik tusa is következett: kisorsolták doppingvizsgálatra...