Amerikai csoda, brazil mágia

Noha a négy major sportág (baseball, amerikai futball, kosárlabda, jégkorong) népszerűségét belátható időn belül nem közelíti meg a labdarúgás az Egyesült Államokban, az idén megrendezett Konföderációs Kupa kétségkívül jó reklámja volt az „igazi futballnak” az óceánon túl. Igazi, hamisíttatlan hollywoodi továbbjutás a csoportból, aztán következett maga a csoda, a 35-ös veretlenségi, illetve 15-ös győzelmi sorozattal büszkélkedő Európa-bajnok spanyol válogatott 2–0-s legyőzése, s azzal együtt a Team USA első fináléja hivatalos FIFA-tornán.

Ami a tengerentúli futballjósok szerint alapjaiban határozhatja meg a labdarúgóválogatott jövőjét. Azt, hogy mekkora figyelem irányul a gömbölyű labdát kergetők felé, hogy mennyi kissrác választja élete hivatásának a soccert, s hogy milyen kampány indul a sportág népszerűsítéséért, mert ahogy az amerikai szakírók megállapítják: egy ekkora országban jelentős a merítési lehetőség, tehetségek ugyanúgy vannak, mint másutt, a pénzeszsáknak meg nem is lehet lelátni az aljára.

Csak éppen el kell adni a labdarúgást az Államokban. Újra és újra.

„Akárhogy is végződjön a döntő, csapatunk folytatja menetelését a világ élvonala felé. Remélem, ezentúl nem csupán a hozzáállásunkkal meg a tisztességes munkánkkal hívjuk fel magunkra a figyelmet, hanem az eredményeinkkel is” – magyarázta Bob Bradley, a tengerentúliak rokonszenves szövetségi kapitánya, aki töretlen optimizmusáról tanúbizonyságot téve az újabb világraszóló diadal esélyét sem zárta ki. Ahogyan játékosai sem, ha már Spanyolországot nagyszerű teljesítménnyel megtréfálták. Sőt Dunga, a selecao szövetségi kapitánya sem udvariasságból figyelmezetett a csapatára leselkedő veszélyre, arra, hogy a Team USA tagjai fáradhatatlanok, kontráikban pedig bármikor benne van a gól.

De arra bizonyára ő, s talán még maguk az amerikaiak sem számítottak, ami a 2009-es finálé első 45 percében történt.

Az aranycsatára 15 mérkőzéses veretlenségi sorozattal érkező dél-amerikaiak a 27. percben már kétgólos hátrányban voltak, és még csak azt sem állíthatjuk, hogy Bradley együttese érdemtelenül szerzett tekintélyes előnyt. A sokkterápia első jeleként Jonathan Spector beívelése után Lúcio és Gilberto Silva „szemkísérete” mellett Clint Dempsey a jobbról érkező labdát jobbal a kapu jobb sarkába pörgette (315 perc után kapitulált a brazil védelem), hogy aztán kisvártatva olyan kontra következzék, amitől Dunga tartott: az amerikai tizenhatos előterében megszerzett labda előre megtervezett, egyérintős úton jutott el a túloldali kapuig, ahol Landon Donovan csinált még egy cselt Ramires mellett,

és laposan a bal alsóba lőtt.

Érdekesség, hogy a két csapat csoportmecscsén majdhogynem ugyanilyen kontrából szerzett gólt az akkor 3–0-ra diadalmaskodó Brazília. S miközben az amerikaiak hihetetlenül hatékonyan dolgoztak, addig az ötszörös világbajnok jószerével tanácstalannak bizonyult. A különösen a jobb szélt erőltetve semmi- >>>