Párizstól a tejfogakig

Ezt is egy francia kezdte.

Pierre de Coubertin elnöksége már a vége felé járt az általa (társ)alapított Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén, amikor a báró honfitársa, Jean Petitjean munkája eredményre vezetett. Ugyan a századforduló környékén már bőven volt sportélet a felsőoktatásban világszerte, mégis csak 1923-ban jöttek először össze a különböző nemzetek – szabad fordításban – „diákok világjátéka” név alatt. Párizs – mi más? – volt a helyszín, majd 1925-től „világbajnokság”, 1930-tól „nemzetközi egyetemi játékok” címszó alatt következett Prága, Róma, másodszor is Párizs, Darmstadt, Torino, Budapest, harmadszor is Párizs és Monaco, közben (1928-tól) külön téli oldalhajtással Cortina d’Ampezzo, Davos, Bardonecchia, St. Moritz, Zell am See és Lillehammer.

Aztán a II. világháború.

Egy olimpiai ciklusnyi idő kellett, míg a világégés után talpra állt a mozgalom, viszont 1949-ben rögtön megalakult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség, a FISU, amely mind a mai napig él és virul. Mégis a Nemzetközi Diákunió rendezésében futott tovább – „nemzetközi egyetemi sporthét” címke alatt – a nyári és a téli sorozat is, utóbbi azonban csak 1951-től. „Egyetemi világjátékok”-ra változott a nyári esemény neve 1957-ben, de ez az elnevezés sem élt sokáig.

Faji, politikai, vallási megkülönböztetés nélkül

1959-ben ugyanis minden összeállt: a két nagy szervezet egyesítette az erőket, a rendező Olasz Diáksportszövetség pedig az universita és olimpiade szavak összegyúrásával előállt az universiade elnevezéssel. Megszületett a mára kicsit modernizált jelvény is az U betűvel, az olimpia öt karikáját is jellemző kék, sárga, fekete, zöld, piros színekből rajzolt csillagokkal, na meg azzal a nagy különbséggel, hogy a győzteseknek nem a himnuszuk, hanem a Gaudeamus igitur csendült fel.

Primo Nebiolo is ekkortájt lépett a színre: az olasz sportvezető nemcsak a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség, hanem a FISU kulcsfigurája is volt esztendőkön át, amely ekkor fektette le az alapelveket is, miszerint faji, politikai és vallási megkülönböztetés nélkül működik.

Ez nem olimpia, de hasonlít rá

Innentől kezdve egyetlen dolga volt a játékoknak, hogy nőjön, amit be is tartott: az elsőtől a huszonötödik „kiadásig” meghétszereződött a résztvevők száma. A szabályok is kikristályosodtak a dekádok során. Jelenleg bármely 17 évesnél idősebb, de 28-nál fiatalabb olyan sportoló indulhat, aki még hallgató, vagy egy évnél nem régebben hagyta el felsőoktatási intézményét. Tizenkét kötelező sportág van műsoron, amelyhez az aktuális rendező mindig választhat még maximum hármat. Szerbia az asztalitenisz, az atlétika, a cselgáncs, a kosárlabda, a labdarúgás, a műugrás, a röplabda, a tenisz, a torna, az úszás, a vívás és a vízilabda mellett az íjászatra, a ritmikus gimnasztikára és a tékvandóra szavazott.

Belgrád az 1992-es és 1996-os sikertelen nyári olimpiai pályázata nyomán vágott bele az unversiadeprojektbe 2004-ben. Monterrey és Poznan volt a másik két kandidáló város, de jórészt az elmúlt években, a több sportágban is sikerrel megrendezett Európa-bajnoksággal kampányolva 2005. január 19-én Innsbruckban a szerb főváros nyerte el a 2009-es rendezés jogát. A helyszínek túlnyomó részét teljesen felújították, az unversiadefalu viszont vadonatúj.

Méretben, jellegben, hangulatban is szorosan az olimpia mögött halad tehát az universiade, de különbség, hogy amíg az olimpia adott esetben egész karrierekről dönt, az egyetemi-főiskolai világjátékok egyáltalán nem jár ekkora nyomással. Ezért is szeretik oly sokan, a sportérték mellett a felszabadult együttlét ezen esemény lényege. Például minden küldöttség az erkélyekre aggatott zászlókkal jelzi a birodalmát – az egyazon blokkban lakó Németország és Brazília szabályos meccset vív e tekintetben –, egyébként boldog, nagy, színes kavalkád az élet a faluban, éjfélig is szóló zenével kísérve.

A rendezés elnyerése azonban majdnem ugyanolyan kihívás. A következő, 2011-es eseményre öten pályáztak, és miután Sencsen nyert, a vesztes Kazany ismét nekifutott, és két évvel később győzött is – nem véletlenül flangálnak „Kazany – universiade 2013” feliratú pólóban Oroszország mostani küldöttei. Hédi Csaba, a FISU magyar tagja azt mondta, az oroszok mostani felkészültségi állapotukat jelző bemutatója láttán semmi kétsége sincs az embernek afelől, hogy még a moszkvai olimpia színvonalát is le akarják pipálni. Hasonlóképpen igyekszik a dél-koreai Gvangdzsu is, amely szintén csak második nekifutásra tudott nyerni.

Legendák a legendákról

Reméljük, a mieink is ünnepelhetnek néhányszor a következő napokban. Eddig az 1963-as Porto Allegre-i universiade a csúcs a maga 38 érmével, de utána Budapesten is ugyanennyit termeltek a mieink, igaz, kevesebb arannyal. A hőskorra gondolva sokfelé hallani, hogy Puskás Ferenc is gyorsan kapott iskolalátogatási igazolást felsőoktatási intézménytől, hogy játszhasson az universiade elődjén, de ez a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség vezetőségének elmondása alapján csak legenda, ahogy Papp László hasonlatos benevezése is: az ökölvívás nincs is műsoron. Ráadásul, a MEFS ragaszkodik ahhoz, hogy csakis a jogosultak versenyezzenek, nem úgy, mint Kína néhány tornásza a közelmúltban – akiknek a mosolya a 17 éves alsó korhatár ellenére az éppen kihullott tejfogak miatt érdekesen hatott a dobogó tetején…