Törlesztettek a kudarcokért

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Bár a Kanada–Jamaica (1–0) mérkőzéssel kezdődött meg az Arany-kupa 2009-es kiírása, az igazi meglepetés a torna második összecsapásán született. A kaliforniai Home Depot Centerben rendezett találkozón ugyanis Salvador megverte a 2006-os világbajnoki résztvevő, a zóna vb-selejtezőcsoportját most is vezető Costa Ricát. A papíron esélytelenebb együttes egy kontrát követően már az első félidőben megszerezte a vezetést. Osael Romero remek lövőcsellel becsapta védőjét, majd kissé kisodródva hat méterről a kapu bal oldalába lőtt. A második félidő közepén Warren Granados közeli lövésével Costa Rica egyenlített, de Romero ismét villant, és egy pontatlan felszabadítást lefülelve 13 méterről laposan a bal alsóba gurított. Carlos de los Cobos szövetségi kapitány érthetően elégedett volt a lefújás után, a salvadoriak legutóbb 1997-ben győzték le ellenfelüket, és a jelenlegi vb-selejtezők során három meccsen három vereség a mérlegük vele szemben.

„Nagy szükségünk volt a győzelemre, nemcsak a büszkeségünk miatt, hanem azért is, mert a diadal a világbajnoki selejtezőkön is önbizalmat adhat – mondta a mexikói szakember. – Rendkívül jó formában lévő csapattal játszottunk, amelynek több játékosa is európai bajnokságban futballozik, ezért tudtuk, hogy fegyelmezetteknek kell lennünk.”

Legfrissebb hírek

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
4 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
21 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
38 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
42 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
58 perce

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája

Böde Dániel 500. NB I-es mérkőzése következik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik