Ismét zavaros lett a kép

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék
Nem döntöttek a klubtulajdonosok az MLSZ csütörtöki, rendkívüli ülése előtt, így továbbra sem tudni, hogy a Digi Tv vagy az opciós jogával élni kívánó Sport Televízió közvetíthet a következő szezontól bajnoki mérkőzéseket. Úgy tudjuk, a honi futballvezérek az előbbivel szimpatizálnak, holott utóbbit korábban már biztos befutóként emlegették…

Naivitás volt azt gondolni, hogy az MLSZ csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésén pont kerül a honi televíziós közvetítési jogok szappanoperákat idéző történetfolyamának végére. Ahelyett, hogy labdarúgásunk irányítói győztest hirdettek volna a Sport Televízió és a Digi Tv „pénztárca-nyitogató” versenyfutásában, hétfőre halasztották tagadhatatlanul fajsúlyos döntésüket.

S hogy a helyzet annyira zavaros, mint a televízió „hangyás” képernyője műsorzárás után, annak az az oka, hogy a klubtulajdonosoknak nagy kétségeik támadtak. A futballvezérek még a szövetség elnökségének délre időzített tanácskozása előtt összeültek, hogy megvitassák az egymással versengő médiavállalkozások ajánlatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: az eddigi partnernek, a Sport Tv-nek opciós joga van, ami azt jelenti, ha a csatornát működtető Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. tartja az MLSZ-hez érkező legjobb „licitet”, 2012-ig övé marad a jog. S mivel a sportcsatorna vezetősége úgy határozott, hogy – „kordai” szófordulattal élve – megadja a Digi Tv mesés (három évre 2.4 milliárd forintot garantáló!) ajánlatát, többen biztos befutónak könyvelték el a Sport Televíziót.

George F. Hemigway, a Tulajdonosi Tanács első embere múlt heti levelében úgy fogalmazott, hogy a Chello Central Europe által megküldött szerződésajánlatot az MLSZ elnöksége elé terjeszti, s elfogadásra javasolja – feltéve persze, hogy a honi tulajdonostársak egyetértenek.

Nos, nem értettek vele egyet.

Sziky Gyula, a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) alelnöke terjedelmes körlevélben reagált a Bp. Honvéd tulajdonosa által leírtakra, s – mint az a Népszabadság szerdai számában megjelent – szemére vetette többek között, hogy George F. Hemingway magabiztosan állította: a pénteki mérkőzést közvetítő Duna Tv szerződésének felbontása nem szükségszerű (holott az MHLL számítása szerint az pusztán vinné a pénzt, mintsem hozná…), sőt a kemény megjegyzéseket sem mellőző „rezümé” megkérdőjelezi a chellói ígérethalmaz több pontjának helyénvalóságát is.

S hogy George F. Hemingway válaszlevelében az érvek, ellenérvek mellé pikírt „ráolvasást” csatolt („…a megfogalmazott, majdnem gyermeteg szintű érzelmek és rágalmak őszintén szólva nem befolyásolnak […]. Megjegyzem viszont, talán fölöslegesen, hogy a fent említett levél olvasása után jobban érthető, miért sorolja a nagyközönség a labdarúgás résztvevőit csak egy hajszállal magasabbra, mint a pedofil bűnözőket.”), már előre borítékolható volt, hogy csütörtökön aligha lesz megegyezés.

„Tisztáznunk kell, hogy a Sport Televízió ajánlata azonos-e a Digiével – hangsúlyozta a csütörtöki tanácskozás után George F. Hemingway. – A szövetség engem bízott meg a további egyeztetések lebonyolításával. Hétfőre valamelyest kitisztul a kép, és a keddre összehívott újabb rendkívüli elnökségi ülésen pont kerülhet az ügy végére. Úgy tartom, a később hozott döntés sokkal jobb az elsietve hozott rossznál. A kérdés még teljesen nyílt, viszont szakmailag, erkölcsileg és anyagilag is vállalható válasz meghozatalára készülünk…”

A nézeteltéréssel kapcsolatban a kispestiek tulajdonosa megmagyarázta a Sziky Gyulával folytatott szócsatáját.

„Ami a válaszlevelet illeti: amilyen az adjonisten, olyan a fogadj-isten… Elmondtam már, hogy a magyar labdarúgás egyik rákfenéje a vezetői széthúzás – ebben pedig nem kívánok részt venni. Sziky Gyula csütörtökön elnézést kért tőlem, és én azt készséggel elfogadtam.”

„Félreértés történt – reagált aztán az esetre az MHLL alelnöke, Sziky Gyula. – Én ugyanis nem George F. Hemingwayt, hanem azt a folyamatot kritizáltam, amely a mostani helyzethez vezetett. Egyrészt úgy vélem, nem voltunk, nem lehettünk a kellő információk birtokában, illetve a Chello jognyilatkozata csakis részben felel meg a korábban szerződésben rögzített feltételeknek. Pedig a kérdés kizárólag az: olyan, vagy nem olyan, mint a Digi Tv-é? Másrészt erkölcsi aggályaim vannak; a Sport Televízió sokáig hallgatott, a konkurens belépésével viszont, érdekes módon, a korábbinál tizenötször nagyobb összeget hajlandó a labdarúgásunkra áldozni. Milyen üzleti magatartás ez? Eddig a piaci áron alul vették a közvetítési jogokat, vajon most is ennyivel többet kereshettek volna rajtunk?”

Mindenesetre a friss beugrónak köszönhetően az élvonalbeli csapatok vagyonértékű jogai sohasem látott pénzért kelhetnek el a Chello opciós jogától függetlenül.

„Csak két dolog biztos az életben – vette elejét a találgatásoknak George F. Hemingway. – A halál és az adó…”

No, igen: de melyik (tévé)adó?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik