Lehetetlen nem észrevenni őket.
A Ferihegyi repülőtér indulási oldalán egy csapatnyi jó kiállású, piros inges fiatalember várakozik a check-in pultnál. A világbajnokságra készülő férfi pólóválogatott. A felújítás alatt álló reptéren az átalakuló csapat.
A srácok jókedvűen, mosolyogva készülnek az indulásra, még az sem zökkenti ki őket nyugalmukból, amikor kiderül, legalább egy órát késik az eredetileg háromnegyed kettőre kiírt indulás. „Kellene ebédelni valamit” – ad tippet Biros Péter csapatkapitány az idő hasznos eltöltésére.
Hogy a játékosok népszerűsége határtalan, korábban már többször megtapasztaltuk, s most sincs másképp. A csomagfeladás és a barátnőknek, feleségeknek, rokonoknak, gyermekeknek kiosztott puszik, illetve ölelések mellett jó néhány aláírás is kerül a repülőkre várakozó szurkolók papírjaira. Öröm nézni, hogy eredménytől, valamint összetételtől függetlenül is mennyire szeretik az emberek a csapatot.
Miközben Biros Péterrel beszélgetünk (szóba kerül, hogy ez Egerhez hasonlóan a válogatottban is szerepet kaphat a rosszkéz-oldalon; elemezzük a szerencsés sorsolást és a könnyebb csoportbeosztást; megtudjuk, hogy óvatosan kell bánnia a klímával, mivel az utóbbi időben érzékeny lett rá – persze a Rómában várható forróságban valahogy a medencén kívül is le kell majd hűteniük magukat), a többiek szép lassan eltűnnek a tranzitban, majd végül a csapatkapitánytól is búcsút veszünk.
Viszlát hétfőtől Rómában. Bízunk benne, hogy a dobogón is találkozunk a csapattal, de arra is mérget vehetünk, hogy ha érem nélkül zár, akkor is ugyanilyen népszerű lesz. Amikor a pólósok eltűnnek, egy középkorú úr lép oda hozzánk, arról érdeklődve, hová utazik a csapat.
A válasz után talán máris a római vakációt tervezi.