NS-OSZTÁLYZAT: 4
Az MTK alighanem a bajnokság fekete lova. A kerete évről évre cserélődik, nemigen lehet tudni, hogy erősödik vagy gyengül, mert bár kipróbált és magyar viszonylatban remek játékosokon ad túl, az utánpótlásából rendszeresen ügyes, tehetséges és jól képzett labdarúgókat épít be a csapatba, és így valóságos talány, hogy mire lesz képes, hol végez a tabellán a bajnokság végén. Jellemző, hogy Domonyai László, az együttest működtető részvénytársaság vezérigazgatója sem tudott egyértelmű választ adni arra az egyszerű kérdésre, amely azt firtatta, milyen helyezést fogalmaztak meg célként a rajt előtt. Azt fejtegette, hogy ha mindenki egészséges, akkor szerinte a magyar mezőnyben nincs jobb az MTK-nál, de ha többen is megsérülnek, ahogy történt ez az elmúlt esztendőben, akkor bizony alkalmasint ismét csak a tabella közepén találjuk meg a csapat nevét.
Ha ezt nézzük, akkor igen balszerencsésen készült a hazai együttes a mérkőzésre, hiszen két meghatározó embere, a csapatkapitány és helyettese is kidőlt a sorból. Kanta Józsefnek a lába sérült meg, Balogh Bélát pedig vasárnap délelőtt vesegörcs kínozta, így természetesen szó sem lehetett a játékukról. A házigazda védelmének közepén ennek köszönhetően két húszesztendős siheder, Szekeres Adrián és Pintér Ádám kapta azt a feladatot, hogy meghiúsítsa az ellenfél támadásait, márpedig ezeken a poszton többnyire rutinos, sokat megélt futballistákat szokás harcba vetni.
Ehhez képest olyan higgadtan és magabiztosan végezték a dolgukat, mintha hosszú évek tapasztalatával felvértezve léptek volna pályára. A csapat egésze pedig úgy futballozott, mintha nem zöldfülű ifjak, hanem sok csatát látott kész labdarúgók próbálták volna legyőzni a Honvédot.
Tegyük hozzá: a Honvéd sem nyújtott rossz teljesítményt, szervezetten, átgondoltan játszott, ám az ötletesebb, a kreatívabb futballt az MTK fiataljai mutatták be. Az első góljukat az agresszivitásnak, a másodikat a helyzetfelismerésnek köszönhették, és bár a kettő között Hajdú Norbert ügyes találatával a vendégek egyenlítettek, a házigazdák cseppet sem érdemtelenül vonultak a szünetben az öltözőbe előnnyel. Jó volt nézni, ahogy esetenként kihozták a labdát a kapujuk elől, szellemes passzokkal fűszerezték akcióikat, és szemlátomást élvezték is a játékot. Bár egyszer-egyszer néhány percre leült a mérkőzés, az iramra, a hajtásra nem lehetett panasz, ráadásul a találkozó zömmel simán belefért az élvezhető kategóriájába is.
A Honvéd hiába birtokolta többet a labdát, nagy helyzetig nem jutott el. A széleket képtelen volt meghódítani, Zsolnai Róbert reménytelen harcot vívott a hazai védők gyűrűjében, az átlövések vagy célt tévesztettek, vagy Szatmári Zoltán védett bravúrral, így a vendégek erőfeszítéseit nem koronázta siker. A nagyobb ziccerek ráadásul éppen a Honvéd kapuja előtt maradtak ki, Könyves Norbert, Gosztonyi András és Hidvégi Sándor könnyen izgalommentessé tehette volna a hajrát, de az MTK győzelme így sem forgott igazán veszélyben.Két mérkőzés után talán még elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni, de az bebizonyosodott, hogy az MTK valóban a bajnokság sötét lova. Ha ezt a formát hozza, biztosan számolni kell vele.
És mint tudjuk: két legjobbja ezúttal nem is játszhatott...