Sírás után örömkönnyek

Nem akarok ünneprontó lenni, de muszáj megkérdeznem: hogyan értékeli csapata isztambuli szereplését, egyáltalán látta a meccset?Nem akarok ünneprontó lenni, de muszáj megkérdeznem: hogyan értékeli csapata isztambuli szereplését, egyáltalán látta a meccset?

Mivel jó ideje Amerikában vagyok, csupán interneten követhettem a találkozót – válaszolta George F. Hemingway. – Ami az eredményt illeti, bejött a papírforma, az történt, amit vártam. A kétszázmillió eurós költségvetés magabiztosan fektette két vállra a kétmilliósat. Azt mondom, játékosaim tisztességgel helytálltak – a nagy vereség ellenére is. Sajnos ekkora a különbség a két ország futballkultúrája között.

Azt akarja mondani, hogy titokban sem álmodozott bravúrról?

Dehogynem, az nem sportember, aki olykor nem reménykedik a csodában. De realista ember lévén pontosan tudom, ha a Honvéd és a Fenerbahce tízszer egymás után megmérkőzne, abból talán egyszer, legjobb esetben kétszer győznénk mi, a többi meccset a törökök nyernék. Hosszú távon mindig bejön a papírforma. Mi most még nem tudunk versenyezni a világsztárokat felvonultató, hatalmas pénzekből gazdálkodó, gyönyörű, telt házas stadionokban futballozó elitklubokkal.

Ha már így belementünk a témába: ön üzletember, méghozzá meglehetősen sikeres, ezért sem lehet könnyű megélni, amit most mondott. Ön szerint hol a helyünk a futball világában?

Az európai középmezőnyben. Abban reménykedhetünk, hogy a kormány és az üzleti szféra végre-valahára a futball mellé áll. Nemzeti feladat támogatni a labdarúgást, és sajnos az elmúlt években ennek fikarcnyi jelét sem láttam.

Azt akarja mondani, hogy az elszegényedett országban az átlagemberekről már nyolc bőrt lehúzó kormány épp a futballra áldoz, amikor romokban az egészségügy, és még sorolhatnánk…

Félreértett. Én nem azt kértem, hogy az állam pénzelje a Honvédot, a Fradit, az Újpestet vagy bármelyik klubot, de igenis támogassa anyagilag az utánpótlást, áldozzon az infrastruktúrára, mert a futball a szórakoztatóipar része. A Balaton tisztaságára is odafigyelnek, mert tudják, hogy fürdenek benne az emberek, így nem lehet koszos, undorító a víz. Egyébként nem varázslat ez, kell három-négy erős klub stabil anyagi háttérrel, hazai szinten kiemelkedő játékoskerettel, hogy felzárkózzon az európai középmezőnyhöz.

Köztük lehet a Honvéd is?

Ez a célunk. És mi más utat választottunk, mint mondjuk a Ferencváros vagy az Újpest. A Honvédnál az akadémia a jövő záloga, s ki merem jelenteni, annyi ügyes, tehetséges gyerekünk van, hogy három éven belül a miénk lehet az ország legjobb csapata. Minden tiszteletem az MTK-é, amely előttünk jár ezen az úton. Csodálom Várszegi Gábort a Sándor Károly Akadémiáért, no meg Orbán Viktort, aki Felcsúton hasonlót álmodott meg.

Az infrastruktúrát is említette, márpedig Kispesten mindent megtett azért, hogy otthonosan érezzék magukat a szurkolók. Három éve vette át a klubot, s ezalatt európaivá varázsolta az ütött-kopott létesítményt, biliárdasztal-simaságúvá változtatta a fakó gyepet, és megerősítette a csapatot – a bajnoki rajton mégis csupán ezer néző jelent meg.

Azért, mert nyár van.

Télen meg azért, mert hideg van…

Higgye el, ha a dolgok a helyükre kerülnek, visszajönnek a nézők: Kispesten a fontos meccseken már valóban sokan vannak. Emlékezzen csak a kupadöntőre, amikor csaknem nyolcezren gyűltek össze. Ki kell szolgálni a közönséget minden szempontból.

Elárulja, hogy három év alatt mennyi pénzt költött a Honvédra?

Legyen elég annyi, hogy sokat, túlságosan is sokat.

Nem bánja?

Nem, ez a szenvedélyem. S azt szeretném, ha majd a fiaim vennék át tőlem a stafétát. Az egyik harminckét, a másik harmincnégy éves, és büszkék rám még Amerikában is, hogy egy híres csapat tulajdonosa vagyok. Lehet, hogy néhány éven belül ők folytatják, amit elkezdtem.

A fiai is tudják, mit jelentett nekünk az Aranycsapat, vagy ki volt Tichy Lajos, Kozma Mihály, Komora Imre? Tudják ők is, hogy Kocsis Lajos ugyanolyan öntörvényű zseni volt mint Törőcsik András?

Tudnak mindent a múltról, mert egyszerűen érdekli őket a Honvéd története.

És önnek mit jelent ez a felejthetetlen száz esztendő?

Megannyi kitörölhetetlen emléket, amelynek nagy részét csak olvasmányélményeim alapján szerezhettem, mivel nem Magyarországon éltem. Rajongtam a Honvédért, s amikor a nyolcvanas években Magyarországra érkeztem, rögvest kimentem a kispesti pályára. Szerencsém volt, mert akkoriban mi voltunk a legjobbak. Sorozatban nyerte a csapat a bajnoki címeket. Aztán sok-sok esztendő után újra hazatértem, kiautóztam Kispestre, és csaknem elsírtam magam.

A meghatódottságtól?

A látványtól, amely fogadott. Omladozó, gazzal benőtt lelátó, kopott gyepszőnyeg, betört ablakú öltöző. Siralmas állapotok, s megannyi rosszkedvű ember. Ez lett a Honvédból. Szerencsére ez már megint csak a múlt része. Úgy gondolom, amit tettünk az elmúlt években, megváltoztatta a klub megítélését.

Mi az, ami igazán boldoggá tenné önt?

Például ha jövő vasárnap a Panathinaikosz elleni gálameccsen megtelne a Bozsik-stadion. Elképzeltem azt a pillanatot. Voltunk már sokan, de olyan még nem volt, hogy minden hely elkelt volna, és én nagyon, de nagyon vágyom arra, hogy több ezer boldog, büszke Honvéd-szurkolót lássak magam körül. Azt szeretném, ha ez a csodálatos klub, amelyet én vezethetek, s amelyre végtelenül büszke vagyok, emlékezetes nappal ünnepelné ezt a jeles évfordulót.

S mikorra ígéri a bajnoki címet, amelyre tizenhat éve várnak Kispesten?

Hát nem figyel? Azt mondtam, három éven belül mi leszünk itthon a legjobbak. Ha akarja, elsorolom a következő kispesti bajnokcsapat összeállítását az akadémiás fiúkból. De tudja, mit, előbb-utóbb úgyis megismeri mindenki ezeket a neveket.