Mi akkor is támadunk!

Kecskeméten a futballszimpatizánsok rajonganak Tomiszlav Szivicsért – a megnyilvánulás nem szorul különösebb magyarázatra. A 43. születésnapját augusztus 29-én ünneplő tréner 2008-ban, története során először az élvonalba vezette a KTE-t (tizenkét ponttal a második Szolnok, tizenhárommal a harmadik helyen záró Ferencváros előtt), ahol újoncként az ötödik helyen végzett. A csapat sokak szimpátiáját azzal vívta ki, hogy idegenben éppúgy felvállalta a háromcsatáros futballt, mint hazai pályán, és bár védelme sok gólt hozott össze, a támadósor hatékonyságát nem érhette kritika. Ez utóbbival az elmúlt két fordulóban sem volt probléma, azonban a két mérkőzésen kapott kilenc gól már túl van a tűréshatáron.

Gondolom, érezte már jobban is magát a bőrében.

Nem mondom, hogy kényelmes a helyzetem, hiszen két meccs után pont nélkül, kilenc kapott góllal állunk – felelte Tomiszlav Szivics. – Azt vallom, egy közösségnek akkor kell az igazi arcát megmutatnia, amikor nehézségekkel szembesül. Márpedig nekünk vannak problémáink. De azt is tudom, ahogy belementünk ebbe a szituációba, úgy ki is jövünk belőle.

Mostanában a jóslatai nem jönnek be. A Videoton elleni találkozó előtt például azt mondta, nem lesz gólzápor az összecsapáson. A két háló kilencszer rezdült meg…

Az első helyzet előttünk adódott, de mi elhibáztuk, az ellenfelünk húsz perc alatt négyszer talált a kapuba. Az eredmény hazai pályán egyértelműen kudarc, a közönség mégsem bántotta a labdarúgókat. Persze miért is tette volna? Két évvel ezelőtt ötven néző lézengett a lelátón, ma pedig már több ezren drukkolnak a csapatnak. Együtt nőttünk fel a szurkolókkal, akik a már említett, Videoton elleni meccsen azt látták, a pályán lévőket igenis bántja a kudarc.

Fél tucat bekapott gól után nem gondolt arra, hogy a megszokottnál védekezőbb felfogású együttest küld pályára a Megyeri úton?

Ez meg sem fordult a fejemben. A támadófutballban hiszek, és bár olykor az ember beleszalad pofonokba, megváltozni aligha fog. Legalábbis én nem.

Viszatérő probléma, hogy rengeteg gólt kap a KTE. Emlékszik, hogy az elmúlt bajnokságban mennyi kapott találattal fejezték be?

Csak a rúgott góljainkat nézem. Az elmúlt bajnokságban ötvenötször voltunk eredményesek.

Akkor segítek: negyvennégyszer gyakorolhatták a középkezdést.

Ha csak a felét kapnánk ennek a mennyiségnek, ugyanakkor támadásban hasonlóan hatékonyak lennénk, mint egy éve, akkor a Kecskemét nyerné meg a bajnokságot. Amúgy 2011-re bajnokcsapatot ígértem a városnak az NB I-ben. És ez nem vicc! Ha én leszek az edző, olyan csapatot építünk, amellyel a jövő nyáron – három minőségi futballista igazolásával – megcélozhatjuk az elsőséget.

Csodálom az optimizmusáért, azonban tudnia kell, ha nem jönnek a pontok, az elöljárók könnyen felállíthatják a kispadról. Megfordult már ez a fejében?

Ebben a munkában ez is benne van. Nem az első, de nem is az utolsó lennék, akivel hasonló történik. Ha bekövetkezik, nem játszom a sértődöttet, hanem őszintén sok sikert kívánok a csapatnak. Mindegyik történetnek van eleje és vége, de az biztos, hogy magamtól nem adom fel. Mégpedig azért nem, mert tudom, amit lehetett, megtettem, megteszem a sikeres szereplés érdekében.

A bajnoki rajt előtt arról beszélt, elégedett lenne, ha a KTE az első tíz között végezne a bajnokságban. Ezt a tavalyi ötödik hely után valóban így gondolja?

Kecskeméten mindenki többre vágyik ennél, és bár meglehet, óvatos voltam a vélemény megfogalmazásakor, úgy tűnik, nem alaptalanul tettem. Maradjunk annyiban, riválisaink zöme igencsak jól erősített.

Az elmúlt napokban nem játszott el a gondolattal: mi lett volna, ha nyáron kispadot vált?

Egy pillanatig sem bánom, hogy így alakult. Valóban voltak lehetőségeim, de a szerződésem 2011-ig a KTE-hez köt. Vagyis éppen akkor jár le, amikor reményeim szerint bajnokcsapatot ünnepel Kecskemét.

A rossz bajnoki rajt ellenére egyvalami vigasztalhatja: Tomiszlav Sziviccsel a kispadon a KTE még sohasem nyert meccset a nyitó fordulóban.

Kijavítanám: amióta edző vagyok, az általam irányított csapat még sohasem győzött az első találkozón. Ezért eldöntöttem, bárhová is sodor az élet, az első fordulóban még véletlenül sem ülök le a kispadra. Ez azonban még messze van, most csak az a fontos, hogy a hét végén legyőzzük az ETO-t.