Száműzött szuperdressz

Werner Lampe jó kis úszó volt, a müncheni olimpia ezüst- (4x200 méter gyors) és bronzérme (200 méter gyors), valamint a cali világbajnoki cím (4x200 gyors) egyértelmű bizonyíték rá, a legtöbben mégis azért emlékeznek rá, mert ő volt az első, aki a gyorsabb haladás érdekében kopaszra borotválta a fejét. Iskolát teremtett ezzel, a szőrtelenítés megszokottá vált a medencék környékén, akárcsak a különféle testre kenhető olajok, folyadékok használata.

Ami a ruhát illeti, hosszú ideig csak a különféle fazonváltások (bermuda, kezeslábas) jelentettek eseményt, ám tavaly, a pekingi olimpia előtt robbant a bomba. A játékok előtt két hónappal a nemzetközi szövetség (FINA) engedélyezte a Speedo cég LZR Racer elnevezésű modelljét.

A 2008 februárjában piacra dobott dresszt 42 világrekord tette „hitelessé”, a hivatalos jelentés szerint viselőjének ideje átlagosan két-három százalékkal javul. Ezzel együtt nem sokan hittek abban, hogy zöld utat kap.

Sebességnövekedés volt az elsődleges cél

A tamáskodók – többnyire a sportszergyártó piaci vetélytársai – a FINA szabályzatot szentírásnak tartva kételkedtek, okkal, hiszen a dokumentum szerint az úszónak nem megengedett olyan eszköz használata, amely növeli a sebességét, befolyással van a vízfekvésre, az állóképességre a verseny folyamán.

Véletlenek persze nincsenek: a cég a FINA kiemelt „hivatalos partnere”, ez pedig sok mindent megmagyaráz.

Az is természetes, hogy a vetélytárs cégek igyekeztek behozni lemaradásukat. A hátrányuk tekintélyes volt, hiszen egy tavaly decemberi közlés szerint 2008-ban az úszódresszt tekintették az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) legnagyobb visszhangot kiváltó fejlesztésének.

Az úszók ugyanis az űrtechnológiát vetették be a javulásért. A kísérleteknél Steve Wilkinson csoportja tucatnyi anyagot tesztelt különleges, úgynevezett alacsony sebességű szélcsatornában – az ellenállás legyőzése jegyében. Nem véletlenül, az úszók által a vízben leküzdendő visszahúzó erők egyharmada ugyanis a súrlódásnak köszönhető. Az új ruha nem csupán az anyagával tűnt ki, azzal is, hogy hegesztés(!) helyettesíti a varrást, viselőjének testét nem éri víz és levegő.

A hátrányba kerülő cégek gyorsan válaszoltak, 2009 tavaszára eltűnt a lemaradásuk. Májusban 348 modellt nyújtottak be hitelesítésre a FINA-hoz – huszonöt cég vállalta, hogy halad a korral. A szövetség tíz dresszt szabályellenesnek nyilvánított, 136 ruhát módosításra ítélt, 202 viszont átment a rostán.

A szuperdressz nem csupán a vízben élt szinte önálló életet, hanem a parton is. Elsősorban azért, mert nem mindegyik nemzeti szövetség állt kapcsolatban a piaci versenyt vállaló gyártóval. Ugyanakkor sehol sem akarták megfosztani az úszókat az újdonság előnyeitől. Saját házunk táján maradva: a pekingi olimpia előtt az volt az álláspont, hogy mindenki abban úszik, amiben akar, ám a támogató szerződésszegés miatti tiltakozása esetén a versenyzőnek saját zsebből kell állnia a kártérítést. A római világbajnokságot megelőzően változott a helyzet, a versenyzők most is szabadságot kaptak, ám a fizetési kötelezettséget a klubjukra hárították.

A tehetség elkallódhat, ha a ruhára figyelnek

Hogy tisztább legyen a kép: a magyar szövetséget támogató Arena esetében minden egyes „bűnös” vízbe ugrás tizenötezer euróba kerül, ám versenyenként legfeljebb negyvenezer euró lehet a büntetés.

Miközben sorra dőltek meg a csúcsok, egyre többen adtak hangot ellenvéleményüknek. Az ausztrál úszólegenda, Shane Gould (München, 1972: három olimpiai arany) szerint „Az új dresszek teljesítménynövelő eszközök, örökre megváltoztatják az úszást.” Steven Cartwright, a washingtoni Georgetown Egyetem trénere arra hívta fel a figyelmet, hogy sok tehetséges úszó elkallódik, mert nem telik neki az új ruhára.

Az űrruhát ugyanis igazi luxuscikként dobták piacra, négyszáz euró körüli árral. Szép összeg, ráadásul a dresszt legfeljebb háromszor-négyszer veheti föl az úszó. Tegyük hozzá: nagy nehezen, hiszen úgy kell belepréselnie magát, zacskót(!) húzva a kezére, nehogy a körmeivel elszakítsa, arról nem beszélve, hogy meglehetősen kellemetlen viselet.

„Soha többé nem veszem fel az egész testet borító dresszt, mert hihetetlenül megnehezítette a dolgomat, úgy éreztem, nem kapok levegőt” – mondta Cseh László az idei országos bajnokság után, edzője, Turi György pedig hozzátette: „Laci kétszáz méter gyorson egyértelműen a ruhával is küzdött…”

Régi rongy lett végül a nagy újdonságból

A magyar sztár mellett Michael Phelps esete is bizonyíték arra, hogy nem a sikertelenség hozza elő a bíráló szavakat. Az amerikai extra-klasszis véleményét edzője, Bob Bowman tolmácsolta: „Ez nem sport! Minden újság azt hozza a címlapján, hogy ki milyen ruhát visel. Hol marad az úszó?!”

A vasárnap véget ért római vb-n negyvenhárom világrekord született, eddig Belgrád (1973) volt az első a sorban tizennyolc csúccsal. A különbség óriási, a nemzetközi szövetség mégis úgy döntött, hogy 2010 január elsejével vége az űrkorszaknak, az úszók csak textilből készült ruhát viselhetnek. Értéktelen ruhadarab, régi rongy lett a világot meghódító divatcikkből, a vb utolsó napjaiban már ingyen osztogatták a gyártó cégek, akiknek aligha térültek meg a fejlesztésre fordított költségeik, ideértve a bevételkiesést is.

Hogy mi történt a háttérben, nem tudható, talán az is közrejátszott a döntésben, hogy többen felvetették: kétféle csúcslistára lesz szükség, a szuperdresszben úszókéra, és a régi ruhában versenyzőkére, ami – valljuk be – maga lenne a röhej.

Úgy néz ki, helyreállt a világ rendje. A dresszmizériának legfeljebb annyi haszna volt, hogy Peking előtt mindenki azt találgatta, bevetik-e a géndoppingot vagy sem, most viszont a ruha állt a középpontban, nem a tiltott szerek.