FIFA-UEFA: az egész világon egységes versenynaptár 2014-ig

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.02.15. 19:17
Címkék
Az egész világon egységes versenynaptárt vezetnek be 2014-ig, többek között erről állapodott meg egymással Joseph Blatter, a nemzetközi (FIFA) és Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke.
Ennek érdekében egy bizottságot hoznak létre, melynek feladata a különböző kontinentális szövetségek érdekeinek összehangolása lesz.

A versenynaptár egységesítésével elkerülhetőek lesznek többek között az olyan problémák, mint idén decemberben, amikor ugyanazon a napon rendezik a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörének meccseit és a klubvilágbajnokság találkozóit.

A két vezető megbeszélésén a játékosügynökök helyzete és a válogatottak, illetve a klubok viszonya is szóba került. Egyetértettek abban, hogy megoldást kell találni arra: a futballisták lehetőleg minél több időt töltsenek el a nemzeti együttesnél, úgy, hogy közben a klubok érdekei sem sérülnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik