Fehér Miklós-emléktorna: Illésék sikere, a zenészek voltak jobbak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:09
Címkék
A volt válogatott Illés Bélával és Halmai Gáborral felálló fővárosi Contact Sped csapata nyerte a negyedik alkalommal megrendezett Fehér Miklós nemzetközi teremlabdarúgó-emléktornát Győrben. Az emlékmeccsen a helyi közéleti válogatott a zenészek csapatával találkozott.
A már hagyományossá vált viadalt ezúttal a győri Egyetemi csarnokban bonyolították le, összesen 32 magyar, szlovák és osztrák csapat lépett parkettre.Az eseményen különleges mérkőzéssel is adóztak a négy évvel ezelőtt a pályán összeesett és elhunyt Benfica-játékos emlékének.Ezúttal az országos zenészválogatott volt a vendég, amely a nemzeti együttest eddig irányító Várhidi Pétert is soraiban tudó közéleti válogatott ellen lépett pályára vasárnap.Utóbbi együttesben többek között a Rába ETO aranycsapatának klasszis támadója, a jelenleg önkormányzati képviselő Hajszán Gyula, a volt világválogatott kézilabdás, Iváncsik Mihály mellett szerepelt Horváth Cs. Attila, a megyei labdarúgó-szövetség elnöke, Holló Sándor városi rendőrkapitány és Horváth Péter, a Révai Gimnázium igazgatója is.A másik oldalon az R-port együttes testvérpárja, Rakonczai Imre és Viktor, valamint Balázs Pali volt a legismertebb név. Nagy küzdelemben a zenészek végül „elhúzták ellenfelük nótáját”, s 5-4-re nyertek.A szervezők a torna jegybevételét a győri értelmi fogyatékosok fejlesztésével foglalkozó Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézetnek ajánlották fel.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kecskemét–Debrecen az NB I-ben

Egyéb egyéni
1 perce

A Barcelona három góllal győzte le az Osasunát

Spanyol labdarúgás
8 perce

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
19 perce

Sznúker-vb: Révész Bulcsú 29 éves angollal kezd a selejtezőben

Egyéb egyéni
28 perce

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
47 perce

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
50 perce

Liga 2: a Csíkszereda győzelemmel kezdte a rájátszást

Minden más foci
1 órája

Befellegzett az Euroligának? A FIBA-val közösen indítana európai csúcsbajnokságot az NBA

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik