Dunga szerint a tehetség önmagában nem elég a sikerekhez

Vágólapra másolva!
2009.06.08. 13:10
Címkék
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dunga megvédte válogatottját azoktól a kritikáktól, amelyek szerint a selecao túlságosan védekező felfogásban játszik. Brazília főleg konktrákra építve verte meg szombaton 4–0-ra Uruguayt idegenben.
Dunga (sapkában) türelmes játékot vár csapatától a következő mérkőzésen
Fotó: Reuters
Dunga (sapkában) türelmes játékot vár csapatától a következő mérkőzésen
Dunga (sapkában) türelmes játékot vár csapatától a következő mérkőzésen
Fotó: Reuters
Dunga (sapkában) türelmes játékot vár csapatától a következő mérkőzésen

Bár győzelmével Brazília a dél-amerikai selejtezőcsoport élére ugrott, többen kritizálták a válogatott szereplését. Például a volt válogatott támadó, Tostao is, aki szerint Dunga együttese átvette az olasz stílust.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy a brazil játékosok motivációban elérik más csapatok szintjét, és küzdenek a győzelemért, technikájuk jelenti majd a különbséget” – kezdte fejtegetését Dunga.

„A tehetség önmagában nem elég, persze rendkívül fontos, de csak egy összetevője a sikernek. A történelem bizonyította ezt, hiszen számos alkalommal voltak Brazíliának nagyszerű képességű játékosai, mégsem értek el nagy eredményt” – folytatta a szövetségi kapitány.

A szakember ezt követően kitért a következő selejtező mérkőzésre, amelyet hazai pályán, Recifében játszik csapata a csak rosszabb gólkülönbségével a második helyre szoruló Paraguay ellen.

„Meg kell ismételni az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményünket, ugyanakkor nagyon türelmesen kell játszanunk a siker érdekében” – mondta Dunga.

A kapitány előretekintett a 2014-es világbajnokságig is.

„2014-re másfajta felkészülést kell kitervelni, de akkor már más lesz a kapitány, ezt neki kell megoldania” – zárta mondandóját Dunga.

VB 2010, DÉL-AMERIKA

A SELEJTEZŐ SOROZAT ÁLLÁSA
1. Brazília 13 6 6 1 23–5 +18 24
2. Paraguay 13 7 3 3 19–11 +8 24
3. Chile 13 7 2 4 19–14 +5 23
4. Argentína 13 6 4 3 19–13 +6 22
5. Uruguay 13 4 5 4 21–14 +7 17
6. Ecuador 13 4 5 4 16–20 −4 17
7. Venezuela 13 5 1 7 15–22 −7 16
8. Kolumbia 13 3 5 5 6–11 −5 14
9. Bolívia 13 3 3 7 19–26 −7 12
10. Peru 13 1 4 7 7–28 −21 7
Legfrissebb hírek

Vb 2010: a FIFA 15 000 önkéntest vár a világbajnokságra

Foci vb 2010
2009.07.23. 01:34

Vb 2010: kizárhatják a svájci válogatottat a tornáról

Foci vb 2010
2009.07.11. 00:04

A diadalünnepet ülő egyiptomiaknak még az elnökük is gratulált

Foci vb 2010
2009.06.19. 10:01

Észak-koreai álom, luxuskivitelben: újra vb-résztvevő a KNDK!

Foci vb 2010
2009.06.17. 22:05

A „militáns kiképzést” kapó észak-koreaiak 43 év után juthatnak ki

Foci vb 2010
2009.06.17. 00:05

A vb-selejtezők legérdekesebb góljai Svédországtól Brazíliáig

Foci vb 2010
2009.06.11. 09:36

Vb 2010: Brazília 1-0-s hátrányból fordított Paraguay ellen

Foci vb 2010
2009.06.11. 07:28

Vb 2010: Dél-Korea döntetlent játszott Szaúd-Arábia ellen

Foci vb 2010
2009.06.10. 21:06
Ezek is érdekelhetik