Libertadores-kupa: 1989 után ismét elődöntős a Nacional

Vágólapra másolva!
2009.06.18. 10:24
Hosszú idő után ismét nemzetközi kupasikernek örülhettek az uruguayi Nacional szurkolói: a montevideói nagycsapat az idegenben elért 1–1 után hazai pályán 0–0-t játszott a brazil Palmeirasszal, így 1989 óta először jutott be a Libertadores-kupa elődöntőjébe.
A másik mérkőzésen a meccs előtt még a stadionban fényképezkedő Caracas kis híján hatalmas meglepetést okozott, de a venezuelai csapat a hazai 1–1 után nem tudott idegenben betalálni a Grémio kapujába. A vendégek a hajrában Gabriel Cichero fejesénél nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz, de a Grémio megúszta a helyzetet, így továbbra is várni kell a kupa történetének első venezuelai elődöntősére.A Nacional a Defensor Sporting–Estudiantes meccs győztesével játszik a négy között, a másik ágon brazil házi elődöntő lesz, mivel a Grémióra a Sao Paulo vagy a Cruzeiro vár.

LIBERTADORES-KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Nacional (uruguayi)–Palmeiras (brazil) 0–0
Tj: a Nacional, 1–1-el, idegenben lőtt több góllal.
Grémio (brazil)–Caracas (venezuelai) 0–0
Tj: a Grémio, 1–1-el, idegenben lőtt több góllal.

LIBERTADORES-KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Nacional (uruguayi)–Palmeiras (brazil) 0–0
Tj: a Nacional, 1–1-el, idegenben lőtt több góllal.
Grémio (brazil)–Caracas (venezuelai) 0–0
Tj: a Grémio, 1–1-el, idegenben lőtt több góllal.
Legfrissebb hírek

Óriási tűzijátékot tartottak a River Plate-nél a Libertadores-kupa-elődöntő előtt

Minden más foci
2024.10.30. 16:43

Libertadores-kupa: a Sao Paulo kettős győzelemmel jutott a négy közé

Minden más foci
2010.05.20. 09:02

Libertadores-kupa: történelmi gól után hatalmas vereség - videó!

Minden más foci
2010.02.19. 10:17

Az argentin Estudiantes nyerte meg az 50. alkalommal kiírt sorozatot

Minden más foci
2009.07.16. 08:10

Kivédte az Estudiantes szemét az élete legjobb meccsét kifogó Fábio

Minden más foci
2009.07.09. 07:05

Libertadores-kupa: hazai vereségével búcsúzott a Boca

Minden más foci
2009.05.23. 23:15

Libertadores-kupa: az Estudiantes fél lábbal a nyolc között

Minden más foci
2009.05.08. 13:50

Libertadores-kupa: elkezdődött a nyolcaddöntő, nyert a Palmeiras

Minden más foci
2009.05.06. 15:38
Ezek is érdekelhetik