MLSZ: az elnökségi ülésen nem beszéltek a válogatottakról

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.11.05. 18:46
Címkék
Tekintettel arra, hogy pontosan tíz hét telt el a legutóbbi hasonló tanácskozás óta, és a szokottnál is jóval több esemény jellemezte ezt az időszakot, az MLSZ elnökségének mai ülésén bőven akadt összegezni való.
Mivel a válogatottakkal kapcsolatos értékelés a legközelebbi, december 16-i programban szerepel, ezért a legtöbb szó a sportdiplomáciai sikerekről (az európai futballparlament sikeréről, Joseph S. Blatter látogatásáról), valamint az U20-as vb-bronzéremről és – már a jövőt illetően – a januári, Budapesten és Debrecenben sorra kerülő futsal-Eb előkészületeiről esett.Az MLSZ irányító testületének tagjai előtt elhangzott, hogy – köszönhetően az ősszel eddig átadott tucatnyi létesítménynek – már 70 felett jár az OLLÉ-OMV pályák száma. Döntés született arról, hogy Jámbor János lemondását követően megürült egy hely az elnökségben, ennek betöltésére 2010 első negyedévében rendkívüli közgyűlést hívnak össze. Elfogadták a felügyelő bizottság jelentését, illetve az NB II-es válogatottak felkészülési tervét, amelynek keretében háromszor lesz kétnapos kiválasztó tábor Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában.A múlt szombati Ferencváros–Diósgyőr találkozón történtekkel összefüggésben sokadszor került megfogalmazásra, hogy a jogszabályok adta lehetőségeket maximálisan ki kell használni, és ha ez így lesz, akkor elkerülhetőek a botrányok.Az elnökségi ülés keretében Csernyey Sarolta osztályvezető és Kisteleki István, az MLSZ elnöke aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a Kézmű Kht. Winner Gyáregysége továbbra is névszponzora lesz az NB III-nak, valamint a harmadosztályú amatőr válogatottak tornájának.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik