Őrült mák (mákos bejgli után mákos gólok)

 

Az SMS-ekben és e-mailekben terjedő karácsonyi versikék okozta agyhalálból félig-meddig feléledve olyan gólokra emlékezünk most, amelyekben a szerencse óriási szerepet vállalt magára. Természetesen „bátraké a szerencse!”, emígyen mi sem szeretnénk kisebbíteni a mázlisták érdemeit, de Fortuna istenasszony nélkül bizony nem jöhettek volna létre a lenti hálórezgetések. Azt pedig még kevésbé hisszük, hogy az összes közelmúltbéli „malac” gólt számba tudjuk venni, így erős érdeklődéssel várjuk fórumozóink témába vágó gólleírásait, linkjeit.

Természetesen nagyon nehéz, mondhatni reménytelen vállalkozás meghúzni a vonalat potya, ön-, bomba- és egyszerűen csak mázlis gólok között (mi ugyebár ez utóbbira koncentrálunk), de egy kis szerencsével talán ez is összejöhet.

Kezdjük egy netszerte népszerű összeállítással, amelyben először a svéd aranyifjút, Thomas Brolint ajándékozzák meg a Sheffield Wednesday védői egy igen érdekes találattal, talán megsejtve a népszerű „Tubi” közeli visszavonulását. Figyelemre méltó amúgy a szőke csatár túlerőtől nem félő harcossága, no és (talán hetykülő pocakjának is köszönhető) virtuóz csukafejese. Darren Anderton két kapufás gólját átugorva Paolo Rossi 1978-as világbajnokságon szerzett találatán mulathatunk jókat, hacsak nem vagyunk a francia válogatott bősz hívei, hiszen ez a tipikus flippergól a gallkakasos gárdát csípte meg. A kompiláció ezüstérmét a német Bernd Hölzenbein érdemelte ki egy Brolint is megszégyenítően mákos fejessel (új dimenziókkal gazdagítva a „fejére ejtették” kifejezést), a videót pedig a brazil Roberto Dinamite nyerte meg egy 1978-ban, a lengyelek kárára forgatott három kapufás vígjátéknak köszönhetően.

Nézzünk most néhány egyéni indulót! 2009 ősze William Gallasé volt mázligól-ügyileg, mivel először a bajnokságban a Portsmouthnak pattintott be egy találatot szemből, majd a Bajnokok Ligájában a Celticnek mutatta meg, hogy megy ez neki háttal is (ezt szó szerint tessék érteni).



Korunk Lille-szimbóluma, a 27 esztendős Stéphane Dumont sem állt hadilábon a szerencsével azon a Sochaux elleni 2007-es hazai bajnoki mérkőzésen, amelyen az ellenféltől kapott egy eurós labdát, majd a nem túl fényesre sikerült lövése után bebotlotta azt a hálóba, az őt felvigyázó Rabiu Afolabi hathatós közreműködésével. Még hogy nem jó dolog a botladozás!


Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, ám akad, aki Lakatosa: a jó öreg Marius Lacatus még ereje teljében, az 1989-es Steaua Bucuresti–IFK Göteborg Bajnokcsapatok Európa-kupája-negyeddöntőn vette mellel maga elé a labdát, majd miután ügyesen elesett a büntetőterületen belül, két védőjével együtt kérdően nézett a játékvezetőre, vagy ahogyan akkoriban még neveztük, a bíróra. Szerencséjére a svéd kapus, Magnus Verdin is így tett, így a játékszer szép lassan a jobb alsóba csorgott…

Darius Vassell nem mondhatja el magáról, hogy ő lenne az ánglus „szerencsefi”, ám a Sunderlandnek a Manchester City színeiben lőtt gólja szép nagy „disznó”: három védő között kilépett, majd borzasztó rosszul találta el a labdát, ám az éppen így talált utat a kapu jobb oldalába a meglepetésében fenékre huppanó portás, Craig Gordon mellett.

A Karlsruhe fiatal utánpótlás-válogatott védője, Sebastian Langkamp előtt hosszú pályafutás áll még ebben a sportágban, de azt a gólt megemlegetik majd a visszavonulásakor is, amelyet 21 évesen lőtt a Bayer Leverkusennek. Egy echte traumtor, azaz álomgól ez, és csak a megrögzött kukacoskodók szerint von le némileg Langkamp érdemeiből, hogy a 45 méterről leadott föld-levegő rakéta egy hősies becsúszó szerelésnek indult…

Egy 2007-es Svédország–Izland Európa-bajnoki selejtezőn a vendégek játékosa, Ivar Ingimarsson egy kezezéses közjáték után a játékvezetői sípszót várta, ám mindhiába, pedig előzékenyen már oda is adta a labdát a svéd csatárnak, Markus Rosenbergnek. Nagy hiba volt: a szélső némi gondolkodás és fülelés után Marcus Allbäckhez passzolt, ő pedig bevette Árni Arason kapuját. Örök igazság: sípszóig kell játszani!



Az a teremfutballista, aki a videón látható gólt szerezte, aligha hallotta a gólt jelző sípszót, helyette valószínűleg csillagokat látott, hiszen a kemény labdával közelről homlokon dobta az ellenfél kapusa. Egy gólt azért megért.



Láthatjuk majd a közeljövőben sorjázó válogatásokban, hogy nem ritka eset mákos csatáréknál, amikor a kapus felszabadítási szándékkal pont rájuk bombázza a labdát, az pedig róluk pattan a hálóba. A közelmúltból rémlik például Nicolás Anelka vagy Alessandro Del Piero egy-egy ilyen találata, idén novemberben pedig Emmanuel Eboué közbeiktatásával lőtt cikis öngólt Manuel Neuer a Németország–Elefántcsontpart mérkőzésen. Vagy éppen csak a kilencven perc barátságos jellegét próbálta meg aláhúzni a Kahn-utód ezzel a szívélyes gesztussal?



A Liverpool ősszel megtapasztalhatta, milyen érzés is, amikor a strandlabda a csapat ellen fordul, ám az angol labdarúgásban nem egyedi történet ez, hiszen 2008 januárjában Luton Shelton, a Sheffield United játékosa hasonló körülmények között ejtette ki a Manchester Cityt az FA-kupából, bár akkor csak a gólpasszban segített be a pályaidegen tárgy. Bonyolítja a helyzetet, hogy éppen a „kékek” szurkolói dobálták be a gyepre a labdákat, amelyek aztán végzetesen összezavarták védőjüket, akit, mit ad Isten, éppen Michael Ballnak (Ball=labda) hívnak. Az eset után a ManCity kapusa, Joe Hart mindenesetre mérgesen széttaposta az összes nem hivatalos labdát, szép példát adva a „késő bánat” kitételhez.


Sheltonnál is szerencsésebb volt egy évvel korábban a brazil Vanderlei, az Atlético Mineiro játékosa, aki talán maga sem hitt a szemének a Cruzeiro elleni mérkőzésen, amikor gólra tört, és éppen a kapus szeme közé vágta volna a labdát, ám nem tudta. Nem tudta, mégpedig azért, mert az ellenfél kapuvédője ekkor a korábban játékban lévő labda után bandukolt lassan a hálója felé. Az nem jutott eszébe a sokszoros válogatott Fábiónak, a Cruzeiro egyesének, hogy egy másik játékszerrel is lehet támadást indítani, Vanderleiben pedig aznap nem tengett túl a kegyelem és a fair play szelleme, emígyen a kapus végül is kiszedhette a labdát. Mindkettőt.


Az angol „kesztyűs emberek” 1990-ben egy újfajta divatot teremtettek: elkezdtek vicces gólpasszokkal kedveskedni ellenfeleiknek. A legendás Peter Shilton a nyári világbajnokságon engedte meg a kisdöntőben Roberto Baggiónak, hogy kicsenje a kezei alól a labdát (videó1), míg Andy Dibble, a Manchester City akkoriban igen felkapott kapusa a Nottingham Forest szélsőjének, Gary Crosbynak már tálcán kínálta a labdát ugyanabban az évben (videó2). Az NU-s Shay Given 1997-ben a földre tette le a játékszert, amelyet a szemtelen Dion Dublin vágott a hálóba egy Coventry–Newcastle mérkőzésen (videó3), de Fabien Barthez és Peter Schmeichel is szórakoztatta hasonlókkal a nézőket s az aktuális ellenfelet. Egy Premiershipben légióskodó finn, Peter Enckelman továbbfejlesztve a metódust: kivette belőle a támadót, mint rizikófaktort – az Aston Villa kapusa a Birmingham City ellen nem bízta másra a piszkos munkát, és beengedte védője, Olof Mellberg bedobását (videó4).

 

1:30-nál Peter Shilton és Roby Baggio esete

 

Andy Dibble hibája

 

A szemtelen Dion Dublin

 

Mellberg bedobásából öngól lett

És hogy a Liverpool-hívek se szomorkodjanak soká a strandlabdás incidens miatt, íme egy Steven Gerrard-gól, amelyet személyesen a „vörösöket” felügyelő „kisisten” fújt be a boltoni Jussi Jääskeläinennek.


Egy ilyen válogatásból sem maradhatnak ki természetesen a magyarok. Nézzünk egy szép példát arra, amikor éppen a balsors tép bennünket. Mi tagadás, megszoktuk…

 

Előfordult olyan is a (futball)történelemben, amikor rajtunk segített a jósors: 1997 októberében a finnek elleni világbajnoki selejtezőn az előzékeny házigazdák hozták össze ellenünk a labdarúgás egyik legmulatságosabb találatát, amelynek köszönhetően továbbléptünk a pótselejtezőbe. Mint később kiderült, nem kellett volna ilyesmivel a segítségünkre sietniük derék nyelvrokonainknak, mert a jugoszlávok a következő körben leköröztek bennünket, meglehetősen csúnyán.

Az egyéni versenyzők sorát zárjuk az egyik legízletesebb „csemegével”. 2009 januárjában a lengyel első osztályban az Odra–Wisla Plock bajnokin a látogatók jobbhátvédje egy klasszikus felszabadító rúgással olyan pechesen eltalálta a hazai Adam Czerkast, hogy a labda tökéletes ívben csapata kapujában landolt. Cerkával sem lehetett volna szebbet rajzolni.



Tegyük kerekké a dolgokat egy újabb ötös válogatással. Mivel ezeket a találatokat világbajnokságokon „mákolták össze”, ha megengedik, elsütnénk idei utolsó borzasztó szóviccünket: ötsuta-világbajnokság. Első fellépőként a spanyol Andoni Goikoetxeának a a német Andreas Brehme mellől elkövetett beadása vicceli meg Bodo Illgnert, majd Jürgen Klinsmannt találja fejbe egy kósza labda, Landon Donovan beadása pedig két portugálon megpattanva válik góllá. Ugyanezen a tornán a dél-afrikai Siyabonga Nomvethe nem stukkol meg fejjel egy beadást, mondhatni, óriási szerencséjére, majd Brehme vicceli meg Paul Parker közbeiktatásával Shilton papát. A végén Ronaldinho szegény David Seamannek címzett szabadrúgása viszont egyáltalán nem szerencsés – éppen csak tökéletes.



Mivel a potya, bomba-, ön- és kapusgólok nem erre a sportlegre tartoznak, miként a bent-volt-de-nem-adták-meg találatok sem, nézzünk végezetül néhány olyan hálózörgetést, amikor a gólt „szerző” csapat olyan szerencsés, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig működik közre saját találatában. Nem értik, hogyan lehetséges ez? Például úgy, ahogyan Stuart Attwell „spori” adott meg asszisztensére, Nigel Bannisterre hallgatva egy gólt a Reading számára a Watford ellen 2008-ban. Hogy miért? Nos, ez egy nagyon jó kérdés.



Korábban a Bayern München játékosa, Thomas Helmer is szerzett fantomgólt, de a Partick Thistle–Dundee United mérkőzésen éppen fordított esetnek lehettek szemtanúi a szerencsések, amikor is a vendégek egy szép gólt szereztek: Paddy Connolly közelről a kapuba bombázta a labdát, ami kipattant a hálóból. A hazaiak egyik védője, Martin Clark kézzel (!) megfogta azt, és odaadta kapusának, Andy Murdochnak, ám a játékvezető, Les Mottram a népek őszinte csodálkozására továbbot intett. Ez az abszolút szerencsés kapott gól…

 

 

 

Ennél bolondabb döntést nem is hozhat egy játékvezető – gondolhatják joggal a kedves olvasók. Úgy éljek, tévednek! 2006-ban egy brazil harmadosztályú mérkőzésen, az Atlético Sorocaba és a Santacruzense összecsapásán a látogatók éke, Samuel mellé lőtt egy helyzetből, majd a labdaszedő fiú annak rendje és módja szerint visszahozta a játékszert, de egy hirtelen ötlettől vezéreltetve a hálóba gurította azt. Több se kellett a "sporinak", Silvia Regina de Oliveirának, a profi bajnokság első női játékvezetőjének, aki talán éppen akkor fordult hátra, és gólt ítélt… A mérkőzés 1–1-gyel ért véget. A brazil szövetség „helybenhagyta” a bajnoki eredményét, de a hölgyet és másik nemet erősítő partjelzőjét hosszú időre eltiltotta.



A fentiek után már csak az hiányzik, hogy a sípos ember gólt szerezzen – véli alighanem a kedves NSO-olvasó. Megtörtént ám ez is, s ennél szebben nem is zárhatnánk a cikket és az évet: egy 1983-as Palmeiras–Santos derbin egy bizonyos José Assis de Aragao pókhálózta ki a rövid felső sarkot egy csodás fejessel. Pedig hol volt még akkor tippmix?