Fülbevaló - A legjobb dalok a labdarúgásról

Elöljáróban még annyi: ebben a sportlegben nincsenek szurkolói dalok, szurkolók által énekelt számok (ne keressék a You'll Never Walk Alone-t), felkérésre írt indulók (ne keressék egyik csapatét sem), nagy események hivatalos dalai (ezek általában amúgy is pocsékra sikerülnek…) – a következő összeállításban egyszerűen a labdarúgásról „csak úgy" írt számok szerepelnek.

A LEGKORÁBBI DALOK

Kezdjük az elején, mert ha csak érintőlegesen is, de említést kell tennünk egy felkérésre írt dalról: a szurkolók által ma is énekelt On The Ball, City a legrégibb, lemezre rögzített dal a labdarúgásról, eredetileg még az 1890-es években írták – de nem a Norwich Citynek, az egyik jogelődnek. Az 1910-es években már más sportokról is írtak dalokat – egy klasszikus a Take Me Out To The Ball Game, amely a baseballmeccsek szépségeit énekli meg, de a legnagyobb amerikai zeneszerzők egyike, Cole Porter is írt dalt az amerikaifutballról (A Football King).

De vissza a labdarúgáshoz. A legrégebbi dal, amelyben említés esik róla, 1828-as (!): a My Johnny Lad skót népdal, melyet a század végén átvettek Glasgow-ban, és ebben a verzióban már egy egész versszakot kap a foci, széltében-hosszában énekelték is a gyerekek. Szintén nagyon régi – az 1981-es népdal-antológiában megjelentetett – A Game Of Football, melyet Mary Duffy énekelt lemezre.

A fanatikus Rochdale-drukker színésznő, Gracie Fields 1931-ben, már a korszak egyik legnagyobb sztárjaként vette fel a Pass, Shoot, Goal című slágert, amely a (soha el nem készülő) Derby Day című filmnek lett volna a betétdala. Fields elkötelezettségére jó példa, hogy egyszer, amikor szeretett klubjának játékosai pénzügyi gondok miatt nem tudtak elutazni a Barrow elleni bajnokira, saját zsebből állt minden költséget. A jelek alapján nem divatdrukker volt az ünnepelt filmcsillag.

UTÁLJUK ŐKET… – DALOK AZ „ELLENSÉGRŐL”

Az ellenfél megéneklése nem csak a drukkerek körében népszerű elfoglaltság, sok banda érezte úgy, hogy odanyom egyet a riválisnak. Ki lemezcímben (lásd a hulli Housemartins London 0 Hull 4 albumát), ki direktebb módon.

A legnagyobb klasszikust a düsseldorfi punkcsapat, a Die Toten Hosen jegyezte: a 2001 és 2003 között az anyagi gondokkal küszködő Fortuna Düsseldorf szponzoraként (!) is működő, finoman fogalmazva is focibolond banda a német lakosság nem Bayern München-drukker részének érzéseit foglalta össze a (minő meglepő) Bayern című számban.

A dal lényege röviden leírható: ehhez a szemétre való csapathoz sosem igazolunk! Még Uli Hoeness két szép szeméért sem, illetve pláne azért nem…

 

A First Offence zenekar egy huligáncsoport remekül sikerült napját (többek között Liverpool-szurkolók megrugdalásával) írja le a The Football Songban, meglehetősen plasztikusan, vonatrombolással, piálással, pengevillogtatással. Most kérdezhetnénk, hogy ennek mi köze a focihoz – azért az utolsó versszakban már eljutunk az ősellenség németek elleni meccsig is... A dalszerző(k) klubszimpátiáját nem ismerjük, de az tuti, hogy nem Liverpool- és nem Nationalelf-fanatikusok.

A görög alterrockot játszó Zebra Tracks Németh Krisztián jelenlegi edzőjét, a szerb Dusan Bajevicset énekelte meg. A nem minden AEK-drukkernél a kedvencek között számon tartott tréner számára üzenetet tartogat az együttes: húzzon haza „Jugóba", lehetőleg minél előbb.

A német komikus, Stefan Raab Berti Vogtsot tűzte tollhegyre az 1994-es világbajnokság után óriási sikert arató Böörti Böörti Vogts című számával – a közönségnek ugyanúgy tele lehetett mindene a szövetségi kapitánnyal a bolgárok elleni kínos vereség után, mint Raabnak, mert a dal a slágerlista 4. helyére ugrott.

A walesi Stereophonics egy száma rögbi- és focidrukkerek körében egyaránt hódított, bár eredetileg a „tojáslabdásoknak" íródott: az As Long As We Beat The English remekül megfogalmazza a helyiek felfogását, miszerint nem baj, ha a walesi csapatot sorban elverik, ha az angolokat legyőzik, a többi nem érdekes. A dal élő előadása a Morfa Stadiumban botrányt kavart – az angoloknak valamiért nem tetszett, amint ötvenezer walesi üvöltötte a szöveget…

DUKLÁTÓL A HONVÉDIG

Egy labdarúgásról szóló dalokról írt cikkben külön helye kell legyen a Half Man, Half Biscuit angol együttesnek. A nagyon elborult (és éppilyen szellemes) szövegeiről ismert, elkötelezett Tranmere Rovers-drukkerekből álló alternatív zenekar első slágere az All I Want For Christmas Is A Dukla Prague Away Kit („Minden vágyam karácsonyra egy idegenbeli Dukla-mez") volt, és mivel két témáról írnak nagyon szívesen – idióta földrajzi nevekről és fociról – van még a tarsolyukban egy-két gyöngyszem.

Számunkra a legérdekesebb az I Was A Teenage Armchair Honved Fan (Tini Honvéd-fotelszurkoló voltam), amely a Budapest Honvéd csapatát beemelte a zenei halhatatlanságba. Ne kérdezzék, mennyit kell inni ahhoz, hogy a Dukla idegenbeli mezéről vagy a Honvédról írjunk dalt angol együttesként. Ha józanul is sikerül, azért csak elismerés jár.

 

A HMHB legjobb, focival kapcsolatos dala azonban a Referee's Alphabet (A játékvezető ábécéje), mely rendkívüli szellemességgel láttatja a világot egy bíró szemüvegén keresztül – gunyorosan élcelődve a futball visszásságain a milliókat kereső és egy bedobásért ölni tudó sztároktól a „csecsemőként síró" menedzserekig, és a mezt csókolgató csatárig, aki fél évvel később már másik csapat mezét csókolgatja. Tökéletes görbe tükör.

DALOK A FŐSZEREPLŐKRŐL

Játékosok sora ihletett meg zeneszerzőket – ismeretlenektől a legnagyobbakig. Pelé gyakorlatilag félisteni státusa garancia volt arra, hogy dalokat írnak róla – írtak is, például Jackson Do Pandeiro (O Rei Pelé), az Arakatuba (Pelé), illetve a legnépszerűbb brazil előadóművészek egyike, Joao Bosco (Memória da Pelé). Utóbbinak egyébként is szívügye lehet a foci, írt például „Meg nem adott gól" (Gol Anulado) címmel is számot.

A szintén nagyon sikeres Jorge Ben Jor a Flamengo óriási szurkolója, így írt kedvenceiről (Flamengo), valamint a Fla talán legnagyobb tízeséről, Zicóról is (Camisa 10 da Gávea), de még ennél a két számnál is népszerűbb lett a Fio Maravilha, mely a riói piros-fekete-fehérek egykori csatáráról szólt. Fio Maravilha visszavonulása után pizzafutárként dolgozott, és évtizedekig nem akart engedélyt adni arra, hogy dalba foglalják a nevét.

 

Ugorjunk arrébb: valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy Diego Maradonáról is írtak dalokat. A kilencvenes évek egyik legjobb argentin rockbandája, a Los Piojos (A tetvek) Maradó című száma top 10-es sláger lett. A legszebb, amikor egy 2005-ös koncerten maga a megénekelt is kiment dekázgatni egy kicsit a színpadra az Arena Obrasban.

A Magyarországon jóval ismertebb Manu Chao La Vida Tombola című száma Emir Kusturica Maradonáról szóló filmjében csendül fel, és az argentin gitáros-dalszerzőnek, Andrés Calamarónak is sikert hozott az „isteni Diego" – utóbbi dupla albumán, az Honestidad Brutalon mindkét lemez 10. száma tisztelgés Maradona előtt, sőt az Hacer el Tontóban minden idők legnagyobb argentin játékosa maga is énekel.

 

A vitathatatlanul zseniális, és szintén vitathatatlanul megosztó személyiségű Oliver Kahnról a Die Prinzen együttes gondolta úgy, hogy megér egy erősen ironikus számot (Olli Kahn), melyben a kapus legendásan szép frizurája is kap egyet. De Kahnt nem a hajviselete miatt szerettük. A Prinzen egyébként Kahn búcsúmeccsén élőben is előadta a dalt, hatalmas sikert aratva.

A müncheni fociőrült banda, a Sportfreunde Stiller egyrészt az angolból németbe átszivárgott rocke szóval és Roque Santa Cruz nevével űzött szójátékot (Ich Roque, a dalban a paraguayi csatár fejezi be a refrént, és a klipben is szerepel), másrészt megénekeltek három német világbajnoki aranyat, és egy remélt negyediket (54, 74, 90, 2006).

Van, akinek Maradona jut, van, akinek „csak" Gordon Strachan: az ír The Hitchers 1994-es, She'll Be Sorry albumán adott ki (igen jól sikerült) dalt a skót középpályásról, illetve a szám szövege szerint „minden idők legnagyobb középpályás művészéről". A sztori egy 3–0-s Leeds United-győzelemről szól, némi veszekedéssel súlyosbítva (értsd: az asszony veszekszik, míg a dalszerző, Niall Quinn – nem azonos az ír futballistával –, meccset néz…).

A middlesbrough-i gitáros-énekes, Alistair Griffin Leonard Cohen Hallelujah című számát dolgozta fel – az eredmény egy óda Mark Vidukához, melyet egy hét alatt tízezrek töltöttek le. Ráadásul a dalban szó esik még Cristiano Ronaldóról, Cattermole-ról, Abel Xavierről, Pogatetzről, Woodgate-ről, John Terryről – ám a főhős a nagydarab ausztrál center. Ráadásul a dal olyan népszerű lett, hogy a Boro játékosai az öltözőben gyakran énekelték, Viduka meg rendszeresen zavarba jött. De valószínűleg nem ezért igazolt el.

 

Az óriási Wolverhampton-drukker Billy Bragg egy balladában (God's Footballer) énekli meg a Wolves hatvanas évekbeli sztárcsatárának, Peter Knowles-nak a történetét, aki 1970-ben visszavonult, majd beállt Jehova Tanúi közé. Érdekesség, hogy a klubnál annyira bíztak visszatérésében, hogy 1982-ig megtartották a szerződéssel rendelkező focisták között! Bragg dalai egyébként is tele vannak futball-utalásokkal, szóval nem meglepő, hogy írt egyik kedvencéről.

A hatvanas évek végén igen sikeres Don Fardon Belfast Boy címmel George Bestről énekelt egy kislemezen, melyet aztán a Manchester United legendás játékosának halála után ismét kiadott (nyilván nem az vezérelte, hogy kaszáljon még egyet…). Best szerepel a The Fall indie-zenekar Kicker Conspiracy című zöngeményében is.

Az amerikai Barcelona nevű szintipopegyüttes Kasey Kellerről írt dalt, amelyet a kapus Brazília elleni egészen elképesztő, 1998-as teljesítménye ihletett – egy angol műsorban magának Kellernek is megmutatták a számot, aki pont olyan arckifejezéssel hallgatta, mint aki nincs elragadtatva…

A JÁTÉK SZÉPSÉGE

Jöjjenek a dalok magáról a „gyönyörű játékról". Örömmel jelenthetjük, hogy magyar énekessel folytatjuk: Ihász Gábor 1978-ban énekelt gyerekkori nagy szerelméről, a labdáról meg a játékról. A tragikusan fiatalon, 42 évesen elhunyt énekes maga is ígéretes labdarúgó volt, az ifiválogatottba is bekerült, de szívproblémái miatt fel kellett hagynia a futballal. Testvére, Ihász Kálmán a Vasas legendás(an kemény) bekkje volt – a tokiói olimpiai bajnok magyar csapat tagja, négyszeres magyar bajnok. Ha már magyarokról van szó, nem lehet kihagyni a Hobo Blues Bandet sem – végtére is az ő munkásságuk révén még több zenehallgatóban rögzült, hogy 4:2 a félidőben, a végén 6:3.

 

Két szám következik Afrikából: a zimbabwei Real Sounds egy nagy helyi rangadót dolgozott fel a Tornados vs. Dynamos (3–3) című, kis híján negyedórás számában. Az Afrikai Nemzetek Kupájára tökéletes aláfestés lehet, csakúgy, mint a TKZee és a dél-afrikai válogatott csatára, Benni McCarthy 1998-as közös produkciója, a Shibobo, mely a kötényadás szépségét énekli meg, kwaito stílusban, súlyosbítva a Final Countdown témájával. A szám népszerűségére jellemző, hogy ez lett minden idők leggyorsabban fogyó dél-afrikai kislemeze, és ezt a státust a mai napig őrzi – könnyen lehet, hogy találkozunk vele a vb alatt is.

Hogy az Egyesült Államok se maradjon ki, jöjjön a The Rugburns: ugyan az együttes alighanem az amerikaifociról énekelt (Football Tonight), a mondanivaló a labdarúgásra is érvényes lehet – az asszony lépjen le a barátnőivel, adjon sört, mert este foci lesz a tévében!

Az I, Ludicrous a nyolcvanas évek közepén három angol futballpályát hasonlított össze (Three English Football Grounds), a The Dent (Millwall), a Craven Cottage-et (Fulham) és a Burnden Parkot (Bolton), lényegre törő információkkal – például mennyi a sör a stadionokban. A duónak szól száma az örök kispados játékosokról (Bring On The Substitute), és a szurkolók ódájának számító We Stand Around is népszerű lett. Egyik elborult napjukon ráadásul írtak a skót amatőrligáról (The Highland League) is, alighanem ez a világ egyetlen megzenésített (nagyon) alacsony osztályú bajnoksága.

Skóciában maradva, az edinburgh-i Proclaimers tagjai Hibernian-bérletesek, így aztán az idegenbeli túrákról szereztek is egy dalt a The Joyful Kilmarnock Blues címmel.

Olaszország egyik legnépszerűbb előadója, Luciano Ligabue a játék ritkán megénekelt hőseit, a védekező középpályásokat öntötte dalba Una Vita Da Mediano címmel, melyet az 1982-es világbajnok squadra azzurra kulcsemberének, Gabriele Orialinak dedikált. Az olasz futball defenzív vonásait minden adandó alkalommal kidomborítók elmondhatják: nem véletlen, hogy nem a csatárokról írt…

 

A végére marad a romantika: a Serious Drinking ska/punkbanda Love On The Terraces címmel a nyolcvanas évek elején perdítette táncra a futballbarátokat, az énekes és a Sharon nevű skinhead szurkolólány történetével. Mert hogy a lelátón is van szerelem első látásra.

Minden összeállítás arra a sorsra jut, hogy a kommentekben megkérdezzék: ez és ez miért nincs benne? Ha találnak még olyan dalokat (ismételjük: szurkolói dalok, megrendelésre írt csapatdalok nem játszanak), ami ideillik, kérjük, írják meg vagy ide, vagy az [email protected] e-mail-címre!