Marokkó: a párizsi ikon lehet a válogatott új szakvezetője

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 17:38
A jelenleg szakkommentátorként dolgozó Luis Fernandez bejelentette: a következő szezonban szövetségi kapitányként tevékenykedik majd. Bár a szakember titkolózott a célállomását illetően, a francia sajtó szerint Fernandez Marokkó legjobbjait irányítja majd.

Az RMC Infónál napi rendszerességgel rádióműsort vezető Luis Fernandez előrehaladott tárgyalásokat folytat a marokkói szövetséggel, így valószínűleg az „Atlasz oroszlánjait" dirigálja majd – fedte fel információját a Le Parisien.

A szókimondásáról híres Fernandez az év elején a francia szövetségi kapitányi posztra is bejelentkezett, ám minapi interjújában jelezte: ismervén a francia viszonyokat, Raymond Domenech nyáron megüresedő székébe neki „szinte lehetetlen" lenne beleülnie.

Az 50 esztendős, 60-szoros francia válogatott Fernandez eddig nem dolgozott válogatottnál; a legnagyobb sikereit a Paris Saint-Germainnél érte el, például 1996-ban ő lett az első francia edző, aki francia klubbal európai kupát (KEK) nyert.

Marokkónak jelenleg nincs szövetségi kapitánya, a munkát ideiglenes megbízatással végző Haszan Mumen szerződése januárban lejárt.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz a második sorból rajtolhat Marrákesben

Egyéb autó-motor
2024.05.03. 18:20

Afrika-kupa: nem volt kérdés, Marokkó remekül rajtolt

Minden más foci
2024.01.17. 20:07

ANK: a címvédő a favorit, a házigazda és a vb-elődöntős üldözi

Minden más foci
2024.01.09. 13:44

Vb 2030: Marokkó hat stadiont újít fel az eseményre

Minden más foci
2023.10.21. 10:57

Bayern: Instagram-posztja után távozhat a marokkói védő? Reagált a klub

Német labdarúgás
2023.10.20. 10:58

Videó: 16 éves portugál fiú őrjítette meg a marokkóiakat

Minden más foci
2023.09.12. 16:58

Női vb: történelmet írt Marokkó, kiestek a németek – videó

Minden más foci
2023.08.03. 15:01

Női vb: győzelemmel rajtoltak a brazilok és a németek is

Minden más foci
2023.07.24. 15:27
Ezek is érdekelhetik