Törökország: visszavonult a „kávéárus”, a 65-szörös válogatott csatár

Vágólapra másolva!
2012.01.18. 12:35
Azonnali hatállyal bejelentette visszavonulását a 65-szörös válogatott támadó, Nihat Kahveci, aki legutóbb a Besiktas kötelékébe tartozott. A csatár – aki a nemzeti csapat mérkőzésein 19-szer talált a hálóba – spanyolországi karrierje alatt szerzett nemzetközi hírnevet magának, amikor előbb a Real Sociedad, majd a Villarreal játékosaként rendre a liga egyik leggólérzékenyebb támadójának bizonyult.

Nihat – akinek nevében a Kahveci kávéárust jelent magyarul – a spanyolországi évek (2002-től) után 2009-ben döntött úgy, hogy visszatér nevelőcsapatához, a Besiktashoz. Az isztambuli csapatnál visszatérése után nem ment neki igazán jól a játék, 32 fellépésen mindössze háromszor talált a kapuba. Tavaly nyáron elbúcsúzott a Besiktastól, és mivel azóta sem talált magának olyan csapatot, amely egyezett volna az elképzeléseivel, bejelentette visszavonulását.

Nihat tagja volt a 2002-ben vb-bronzérmet, 2008-ban pedig Eb-bronzot nyerő félholdas válogatottnak, két Török Kupa-győzelme (1998, 2011) mellett Spanyolországban nyert két ezüstérmet (2003, 2008), volt a liga második legjobb góllövője (2003) és a bajnokság legjobb külföldi játékosa (2004).

Nihat tagja volt a 2002-ben vb-bronzérmet, 2008-ban pedig Eb-bronzot nyerő félholdas válogatottnak, két Török Kupa-győzelme (1998, 2011) mellett Spanyolországban nyert két ezüstérmet (2003, 2008), volt a liga második legjobb góllövője (2003) és a bajnokság legjobb külföldi játékosa (2004).

NIHAT KAHVECI LEGSZEBB PILLANATAI

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Marco Rossi az NS-nek: Büszke vagyok Szoboszlai Dominikra

Magyar válogatott
2025.02.25. 07:00

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12

Oda a Bilbao El-veretlensége, Solskjaer fölényes győzelemmel mutatkozott be a Besiktas kispadján

Európa-liga
2025.01.22. 18:34

A Besiktas hivatalosan is megkezdte a tárgyalásokat Ole Gunnar Solskjaerral

Minden más foci
2025.01.17. 11:45

A futballt megváltoztató középpályás és a csatárok réme is letette a lantot

Minden más foci
2024.12.31. 09:34

A spanyol futball utolsó lovagja és a németek karmestere is szögre akasztotta

Minden más foci
2024.12.30. 13:32

Világbajnok és legendás szépfiú is búcsúzott az örök tehetségek mellett

Minden más foci
2024.12.29. 15:06
Ezek is érdekelhetik