A kutatás a tavalyi nemzetközi transzfereket vette górcső alá, szám szerint több mint 11 500 futballista átigazolását, akik nemcsak klubot, hanem országot is váltottak. (Azaz a saját hazájukba más csapathoz szerződött labdarúgókra nem terjedt ki a felmérés.) Értük mindösszesen 3.1 milliárd dollár fizetett új kenyéradójuk – ami kétségkívül szép summa, de ha a tények mögé nézünk, megváltozik a kép. A rekordokat döntögető és az újságok címlapjaira kívánkozó árak ugyanis csak egy nagyon szűk réteget érintenek. (Közéjük tartozik például Dzsudzsák Balázs, akiért állítólag 14 millió eurót utalt az orosz Anzsi Mahacskala az eindhoveni PSV-nek – azóta már továbbadta 19 millióért a Dinamo Moszkvának.) Az egy átigazolás során megmozgatott tipikus összeg ugyanis csak 200 ezer dollár volt.
Ennél is jobban meglepte azonban a kutatás készítőit, hogy az összes tavalyi átigazolás közül csupán 14 (!) százalék esetében történt pénzmozgás. Vagyis a 11 500 játékos 86 százaléka ingyen váltott csapatot! Az első pillantásra megdöbbentő adat magyarázata, hogy ők – szakszóval – szabadügynökök voltak, tehát olyan focisták, akiknek lejárt a szerződésük előző klubjuknál, vagy első profi szerződésüket írták alá.
Fiatalok Dél-Amerikából
A felmérés korcsoportonként, nemzetenként is vizsgálta az átigazolásokat, valamint összegezte azt is, hogy mennyit fognak keresni a labdarúgók új klubjuknál. Az nem jelentett újdonságot, hogy a fiatalabb játékosok népszerűbbek, és hogy Brazília továbbra is ontja magából a futballistákat, ám a tények alaposabb elemzése ezeken a területeken is szolgál egy-két érdekességgel.
Például azzal, hogy az összes klubváltás 75 százaléka 27 éves vagy fiatalabb labdarúgóról szó. A 23 és 25 esztendős focisták uralják a piacot, belőlük egyformán több mint ezret „adtak el” tavaly, míg a 30 évesek – vagy idősebbek – esetében ez a szám nem éri el a hatszázat.
A profi karrier átlagosan 33 év körül ér véget. A trend az, hogy a klubok már egyre fiatalabb korban lecsapnak a tehetségekre: feltartóztathatatlanul törnek előre a tinédzserek. Tavaly a 15 vagy 16 évesen profinak szerződött játékosok száma már meghaladta a 36 éves vagy idősebb focistákét. A 18 évesek klubváltása elérte a 200-as, a 19 éveseké meghaladta a 400-as határt.
A FIFA egy korábbi tanulmányából már kiderült, hogy minden valamire való csapatban található minimum egy, de inkább kettő vagy három brazil focista, és a mostani kutatás is ezt támasztotta alá. Az országonkénti rangsort ugyanis toronymagasan vezetik a brazilok: az összes klubot váltott játékos 13 százaléka brazil volt, ami csaknem kétszer annyi, mint a második helyezett Argentína (7 százalék) eredménye. A dél-amerikai labdarúgók keresettségét jól jellemzi, hogy e két futballnagyhatalom mellett Uruguay és Kolumbia (3-3 százalék) is a lista élcsoportjában található. Rajtuk kívül még Franciaország, Szerbia és Nigéria (egyformán 3 százalék) nevezhető jelentős futballista exportőrnek. Utánuk Anglia, Spanyolország és Portugália következik a sorban, de már csak szerény két százalékkal.
Mennyi is az annyi?
És most jöjjön a mindenkit leginkább érdeklő adatsor, vagyis, hogy mennyit keresnek a profi futballisták.
Az nem titok, hogy sokat, főleg igaz ez a nyugat-európai sztárklubokban szereplőket tekintve, az ő esetükben ugyanis az átlagfizetés csaknem eléri az évi 700 ezer dollárt (157 millió forintnyi összeget!). Az összes klubcserét illetően már kisebb összegekről beszélhetünk, évi 244 ezer dolláros – 55 millió forintot kitevő – átlagról, ami azért még mindig elég szép pénz. Ennél árulkodóbb adat azonban, ha nem az átlagot, hanem a mediánt vizsgáljuk, vagyis sorba állítjuk a 11 500 játékos bérét, és megnézzük a középértéket: ez a korábbi számoknál jelentősen alacsonyabb, csak évi 43 ezer dollár (forintban 9.6 millió). Ez az jelenti, hogy a felmérésben érintett játékosok fele ennyit vagy ennél kevesebbet kap kézhez.
Összehasonlításképpen: a labdarúgók keresete csaknem minden országban meghaladja az ottani hazai össztermék (GDP) egy főre eső nagyságát. Gyakorlatilag csak Latin- és Észak-Amerikában, valamint a Közel-Keleten nem ez a helyzet, de a focisták átlagfizetése ott is az egy főre számított GDP felett van, legfeljebb a középérték alatt.
Szóval focistának lenni jó dolog, mert a fix bér mellett azért ott vannak a különböző juttatások is – lakás, autó –, plusz a prémium. A tavalyi csúcskereső argentin Lionel Messi (Barcelona) 33 millió eurós (körülbelül 9.5 milliárd forintra rúgó) járandóságából is csak 10.5 millió volt a fizetése, 1.5 millió a prémium, 21 millió pedig a reklámbevételekből jött össze.
És ha nem is mindenki Messi vagy Ronaldo, azért szépen meg lehet élni a labdarúgásból. Ugyanakkor tény, hogy ezt az „iparágat” is elérte, de legalábbis meglegyintette a válság szele, egyre több helyen – nem csak a kelet-európai kluboknál – előfordul, hogy a játékosok nem kapják meg időben fizetésüket.
Skóciában az 54 (!) bajnoki címmel büszkélkedő Glasgow Rangers, az angol második vonalban pedig a – Futács Márkót is foglalkoztató – Portsmouth kért csődvédelmet a közelmúltban.