Hová lett Abel Balbo?

Az 1966-ban született, ideális csatáralkatú Abel Eduardo Balbo korának legkevésbé elismert argentin támadója volt, hiszen hiába volt hosszú éveken át a Serie A egyik legsikeresebb gólvadásza, a válogatottban csak viszonylag ritkán kapott főszerepet (mindössze 37 alkalommal szerepelt az albicelestében, és 11-szer volt eredményes). A Newell’s és a River Plate után – előbbiben Fabián Basualdo, Fernando Gamboa, Roberto Sensini, Gerardo Martino, Sergio Almirón és Gustavo Dezotti, utóbbiban Jorge Borelli, Daniel Passarella, José Serrizuela, Leonardo Astrada, Sergio Batista és Gustavo Zapata voltak harcostársai, miután 21 évesen végre profi lett – légióskodásra adta fejét, az Udinesében (134 bajnoki/65 gól), a Romában (149 bajnoki/78 gól), a Parmában (25 bajnoki/4 gól) és a Fiorentinában (19 bajnoki/3 gól) kereste kenyerét, majd 2002-ben hazatért a Boca Juniorshoz, hogy alig négy mérkőzés után visszavonuljon.

Sehol sem panaszkodhatott a mélyen vallásos, mérkőzések előtt mindig keresztet vető ék arra, hogy a falról jobb ütemben pattannak vissza a labdák, mint társairól, hiszen Udinében vele együtt csatárkodott a brazil Marco Branca, Stefano Borgonovo és Marco Delvecchio, Rómában Claudio Caniggia, Ruggiero Rizzitelli, Francesco Totti, Daniel Fonseca, Paulo Sérgio, Gustavo Bartelt, Fábio Júnior, Gabriel Batistuta, Vincenzo Montella és Antonio Cassano, Parmában Faustino Asprilla, Enrico Chiesa és Hernán Crespo, Firenzében pedig Batistuta, Chiesa és Predrag Mijatovics…

Hattyúdalát ugyebár a Bocánál énekelte el, ahol ekkoriban két igen tehetséges fiatalt is pallérozott: Carlos Tévezt és Waltner Róbertet. Balbo három világbajnokságon is (1990, 1994, 1998) megfordult a nemzeti csapattal, de volt olasz és argentin bajnok, Olasz Kupa- és UEFA-kupa-győztes is.

Visszavonulása után énekesként és rádiókommentátorként is tevékenykedett, majd 2009-ben felcsapott edzőnek a Serie B-s Trevisónál, ám csak pár napig bírta: játékosai sztrájkba léptek, mert annyira kedvelték elődjét, Luca Gottit. Erre hősünk lemondott, majd visszatért, aztán két bajnoki után újra lemondott. Az akkor 42 éves szakembernek korábban megszerezte az UEFA Pro-papírokat, de a befektetés ellenére elment a kedve jó időre a kispadtól.

„Rossz döntést hoztam, hogy elvállaltam a munkát, kockáztattam a hírnevemet” – kommentálta a trevisói esetet Balbo, aki így az edzősködés helyett maradt rádiókommentátori munkájánál. Természetesen nem tudott teljesen elszakadni a futball gyakorlati művelésétől: rendszeres pályára lép öregfiúk-mérkőzéseken. 2010 novemberében mellékállásban a Serie D-s Arezzo technikai vezetője, majd segédedzője, aztán edzője lett – de ez a kaland is csak hónapokban volt mérhető.