FIFA-Aranylabda: hat realos és öt barcelonai a 23 jelölt között

Vágólapra másolva!
2012.10.29. 15:24
null
Nyilvánosságra hozták a 23-as listát (Fotó: Action Images)
Címkék
Nyilvánosságra hozták a France Football és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közös díja, az év legjobb játékosának járó Aranylabda 23 jelöltjét, amelyben hat Real Madrid-os és öt barcelonai kapott helyet.

Természetesen a legnagyobb esélyes ezúttal is a háromszoros aranylabdás argentin Lionel Messi, valamint a 2008-as díjazott portugál Cristiano Ronaldo. A legtöbb játékost a két klasszis klubja, a Real Madrid és a Barcelona adja, előbbit hatan, utóbbit öten képviselik.

Érdekesség, hogy az aktuális Bajnokok Ligája-győztes Chelsea jelenlegi keretéből egyetlen futballistát sem találunk a 23-as névsorban, Didier Drogba ugyanis már azóta Kínába, a Sanghaj Senhuába igazolt. Szintén figyelemre méltó, hogy a 2012-es jelöltek közül mindössze 12-en tagjai újra a listának.

SZAVAZÁS

Ön kinek adná a 2012-es FIFA-Aranylabdát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A listát a FIFA és a France Football szakértői állították össze, míg a végső győztesre a válogatottak szövetségi kapitányai és kapitányai, valamint a média kiválasztott képviselői szavaznak. Az ünnepélyes díjátadóra a január 7-én megrendezendő zürichi gálán kerül sor, szintén ekkor adják az év férfi és női edzőjének, női játékosának járó elismerést, valamint a legszebb gólért járó Puskás-díjat, és megnevezik a FIFA FIFPro álomcsapatát.

A háromfősre szűkített listákat egy nappal a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupa december elsejei sorsolása előtt hozzák nyilvánosságra Sao Paulóban.

Del Bosque, Di Matteo, Mourinho a legjobb edzők listáján – további részleteket ide kattintva olvashatnak.

FIFA-ARANYLABDA: A 23 JELÖLT LISTÁJA
Sergio Agüero (argentin, Manchester City)
Mario Balotelli (olasz, Manchester City)
Karim Benzema (francia, Real Madrid)
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus)
Sergio Busquets (spanyol, Barcelona)
Iker Casillas (spanyol, Real Madrid)
Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea és Sanghaj Senhua)
Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid)
Zlatan Ibrahimovic (svéd, AC Milan és Paris SG)
Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Manuel Neuer (német, Bayern München)
Neymar (brazil, Santos)
Mesut Özil (német, Real Madrid)
Gerard Piqué (spanyol, Barcelona)
Andrea Pirlo (olasz, Juventus)
Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid)
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
Wayne Rooney (angol, Manchester United)
Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City)
Robin van Persie (holland, Arsenal és Manchester United)
Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid)
Xavi Hernández (spanyol, Barcelona)
AZ ÉV EDZŐJE: A JELÖLTEK
Vicente Del Bosque (spanyol/spanyol válogatott)
Roberto Di Matteo (olasz/Chelsea)
Alex Ferguson (skót/Manchester United)
Pep Guardiola (spanyol/ex-Barcelona)
Jupp Heynckes (német/Bayern München)
Jürgen Klopp (német/Borussia Dortmund)
Joachim Löw (német/német válogatott)
Roberto Mancini (olasz/Manchester City)
José Mourinho (portgál/Real Madrid)
Cesare Prandelli (olasz/olasz válogatott)
NŐI JELÖLTEK

Az év női játékosa díj jelöltjei: Camille Abily (francia, Olympique Lyon), Fukumoto Miho (japán, Yunogo Belle), Carli Lloyd (amerikai, Atlanta Beat), Marta (brazil, Tyresö), Mijama Aja (japán, Yunogo Belle), Alex Morgan (amerikai, Seattle Sounders), Megan Rapinoe (amerikai, Seattle Sounders), Szava Homare (japán, Kobe Leonessa), Christine Sinclair (kanadai, Western New York Flash), Abby Wambach (amerikai, MagicJack)

Az év edzője díj jelöltjei a női csapatoknál: Bruno Bini (francia, francia válogatott), John Herdman (angol, kanadai válogatott), Patrice Lair (francia, Olympique Lyon), Maren Meinert (német, német U20-as válogatott), Silvia Neid (német, német válogatott), Hope Powell (angol, angol válogatott), Szaszaki Norio (japán, japán válogatott), Pia Sundhage (svéd, amerikai válogatott), Steve Swanson (amerikai, amerikai U20-as válogatott), Josida Hirosi (japán, japán U20-as és U17-es válogatott)

AZ ARANYLABDA EDDIGI GYŐZTESEI
A szavazások végeredménye

1956: 1. Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), 2. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 3. Raymond Kopa (francia, Stade Reims), 4. PUSKÁS FERENC (BUDAPESTI HONVÉD)

1957: 1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Billy Wright (angol, Wolverhampton Wanderers), 3. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (BARCELONA)

1958: 1. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 2. Helmut Rahn (nyugatnémet, Rot-Weiss Essen), 3. Just Fontaine (francia, Stade Reims)

1959: 1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 3. John Charles (walesi, Juventus)

1960: 1. Luiz Suárez (spanyol, Barcelona), 2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID), 3. Uwe Seeler (nyugatnémet, Hamburg)

1961: 1. Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus), 2. Luis Suárez (spanyol, Real Madrid), 3. Johnny Haynes (angol, Fulham), ...5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1962: 1. Josef Masopust (csehszlovák, Dukla Praha), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Karl-Heinz Schnellinger (nyugatnémet, 1. FC Köln)

1963: 1. Lev Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva), 2. Gianni Rivera (olasz, Milan), 3. Jimmy Greaves (angol, Tottenham)

1964: 1. Denis Law (skót, Manchester United), 2. Luis Suárez (spanyol, Internazionale), 3. Amancio (spanyol, Real Madrid)

1965: 1. Eusébio (portugál, Benfica), 2. Giacinto Facchetti (olasz, Internazionale), 3. Luis Suárez (spanyol, Internazionale)

1966: 1. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)

1967: 1. ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Jimmy Johnstone (skót, Celtic)

1968: 1. George Best (északír, Manchester United), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Dragan Dzsajics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1969: 1. Gianni Rivera (olasz, Milan), 2. Luigi Riva (olasz, Cagliari), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1970: 1. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München), 2. Bobby Moore (angol, West Ham United), 3. Luigi Riva (olasz, Cagliari)

1971: 1. Johan Cruyff (holland, Ajax), 2. Sandro Mazzola (olasz, Internazionale), 3. George Best (északír, Manchester United)

1972: 1. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 2. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München) 3. Günter Netzer (nyugatnémet, Mönchengladbach)

1973: 1. Johan Cruyff (holland, Barcelona), 2. Dino Zoff (olasz, Juventus), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1974: 1. Johan Cruyff (holland, Barcelona), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Kazimierz Deyna (lengyel, Legia Warszawa)

1975: 1. Oleg Blohin (szovjet, Dinamo Kijev), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Johan Cruyff (holland, Barcelona)

1976: 1. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 2. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht), 3. Ivo Viktor (csehszlovák, Dukla Praha)

1977: 1. Allan Simonsen (dán, Mönchengladbach), 2. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 3. Michel Platini (francia, Nancy)

1978: 1. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 2. Hans Krankl (osztrák, Barcelona), 3. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht)

1979: 1. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 2. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 3. Ruud Krol (holland, Ajax)

1980: 1. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 2. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona), 3. Michel Platini (francia, Saint-Étienne)

1981: 1. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 2. Paul Breitner (nyugatnémet, Bayern München), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1982: 1. Paolo Rossi (olasz, Juventus), 2. Alain Giresse (francia, Bordeaux), 3. Zbigniew Boniek (lengyel, Juventus)

1983: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Kenny Dalglish (skót, Liverpool), 3. Allan Simonsen (dán, Vejle)

1984: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Jean Tigana (francia, Bordeaux), 3. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona)

1985: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1986: 1. Igor Belanov (szovjet, Dinamo Kijev), 2. Gary Lineker (angol, Barcelona), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1987: 1. Ruud Gullit (holland, Milan), 2. Paulo Futre (portugál, Atlético Madrid), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1988: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Ruud Gullit (holland, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1989: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Franco Baresi (olasz, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1990: 1. Lothar Matthäus (német, Internazionale), 2. Salvatore Schillaci (olasz, Juventus), 3. Andreas Brehme (német, Internazionale)

1991: 1. Jean-Pierre Papin (francia, Marseille), 2. Lothar Matthäus (német, Internazionale), Darko Pancsev (jugoszláv, Crvena zvezda), Dejan Szavicsevics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1992: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 3. Dennis Bergkamp (holland, Ajax)

1993: 1. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 2. Dennis Bergkamp (holland, Internazionale), 3. Eric Cantona (francia, Manchester United)

1994: 1. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 2. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 3. Paolo Maldini (olasz, Milan)

1995: 1. George Weah (libériai, Milan), 2. Jürgen Klinsmann (német, Bayern München), 3. Jari Litmanen (finn, Ajax)

1996: 1. Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund), 2. Ronaldo (brazil, Barcelona), 3. Alan Shearer (angol, Newcastle)

1997: 1. Ronaldo (brazil, Internazionale), 2. Predrag Mijatovics (jugoszláv, Real Madrid), 3. Zinedine Zidane (francia, Juventus)

1998: 1. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 2. Davor Suker (horvát, Real Madrid), 3. Ronaldo (brazil, Internazionale)

1999: 1. Rivaldo (brazil, Barcelona), 2. David Beckham (angol, Machester United), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2000: 1. Luís Figo (portugál, Real Madrid), 2. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2001: 1. Michael Owen (angol, Liverpool FC), 2. Raúl (spanyol. Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2002: 1. Ronaldo (brazil, Real Madrid), 2. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2003: 1. Pavel Nedved (cseh, Juventus), 2. Thierry Henry (francia, Arsenal), 3. Paolo Maldini (olasz, AC Milan)

2004: 1. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan), 2. Deco (portugál, FC Barcelona), 3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)

2005: 1. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona), 2. Frank Lampard (angol, Chelsea), 3. Steven Gerrard (angol, FC Liverpool)

2006: 1. Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid), 2. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), 3. Thierry Henry(francia, Arsenal)

2007: 1. Kaká (brazil, AC Milan), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 3. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

2008: 1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Fernando Torres (spanyol, Liverpool)

2009: 1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United/Real Madrid), 3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)

2010: 1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
2011: 1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik