A brazilok a ráadásban megnyerték a futsal-vb-t

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 15:52
null
A végén megint a brazilok örülhettek (Fotó: Reuters)
A brazil futsalválogatott a hosszabbításban 3–2-re győzött Spanyolország ellen a Thaiföldön zajló világbajnokság döntőjében. A harmadik helyen a Kolumbiát 3–0-ra megverő Olaszország végzett.

DÖNTŐ

Az első félidőben mindössze két kaput eltaláló lövés volt, viszont annál több volt a szabálytalanság. Ennek a spanyolok egyik legjobbja, Sergio Lozano esett áldozatul, akinek aláfordult a bokája, és úgy tűnt, hogy nem is tudja folytatni a meccset, ám sikerült összedrótozni, és még a szünet előtt visszaállt.

ÉRDEKESSÉGEK
ÖTEN ESÉLYESEK A TORNA JÁTÉKOSA CÍMRE
A FIFA szombaton nyilvánosságra hozta ötfős listáját, amelyből kikerül a torna legjobbjának járó Aranylabda győztese. Ketten-ketten a döntő két résztvevőjéből kerültek ki, a spanyoloktól Kike és Torras, a braziloktól Gernandinho és Neto, a portugáloktól pedig Ricardinho esélyes.


96 NEGATÍV DOPPINGTESZT

A negyeddöntőig bezárólag 96 doppingtesztet végeztek el, amelyet a WADA bangkoki laboratóriuma ellenőrzött, és mindegyik negatív eredményt hozott.

HATAN PÁLYÁZNAK A 2016-OS VB-RE

Kolumbia, Csehország, Franciaország, Irán, Puerto Rico és Spanyolország pályázik a következő világbajnokság megrendezésére, a döntést jövő májusban hozza meg a FIFA végrehajtó bizottsága.


MARAD A 24 CSAPATOS FORMÁTUM

„A FIFA-család örül, hogy itt lehetett az elmúlt három hét során. Ami a tornát illeti, ez volt az első alkalom, hogy 24 csapat vett részt rajta. Ez a helyes lebonyolítási rendszer, amely mellett kitartunk" – mondta Sepp Blatter elnök a döntő előtt rendezett sajtótájékoztatón, ahol kifejtette: a stradfocin kívül lobbiznak a futsal olimpiai sportágak közé való felvételéért is.

A második félidőben már pontosabbak voltak a játékosok, a 25. percben Neto egy átlövéssel megszerezte a vezetést a braziloknak (1–0).

A 30. percben egyenlített a selección. Miguelin lőtt kapura, de ezt még hárítani tudta Tiago, a brazil kapus, ám a kipattanóra Torras ért oda a bal kapufánál, és estében a kapuba lőtt (1–1).

Egy perc telt el, és Aicardo a vezetést is megszerezte a spanyoloknak. Tiago talán védhette volna a lövést, de nem ért oda (1–2).

A 37. percben a brazilok lehozták a kapust, és Falcao vállalkozott lövésre távolról – hatalmas gólt lőtt a kapu jobb felső sarkába (2–2).

A folytatásban már egyik csapat sem vállalt kockázatot, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban sokáig nem született gól, csak nagy helyzetekig jutottak a csapatok, de 19 másodperccel a második öt perc vége előtt Neto nagyszerű csellel vitte el a labdát a bal oldalon, majd rendkívül pontosan lőtt a spanyolok kapujába (3–2). Ezzel eldőlt a meccs, bár Spanyolország Kike révén még megpróbálkozott az egyenlítéssel, de Tiago védte az utolsó pillanatban leadott lövést – Brazília megnyerte a világbajnokságot, megvédve címét.

BRONZMÉRKŐZÉS

Olaszország nyerte meg a 2012-es futsal-vb bronzmérkőzését. Az itáliai együttes Kolumbiát múlta felül 3–0-ra.

A találkozó első félideje nem hozott gólt, a fordulás után Sergio Romano góljával megszerezték a vezetést az olaszok. A 32. percben megpecsételődött a kolumbiaiak sorsa, első számú – és az egész vb-n remek formában védő – kapusukat, Lozanót kiállították.

Olaszország így két percre emberelőnybe került, amit Rodolfo Fortino használt ki, gólja eldöntötte a találkozót. Három másodperccel a lefújás előtt újabb szép akciógólt szerzett Fortino, ezzel beállította a végeredményt (3–0).

BRAZÍLIA–SPANYOLORSZÁG 3–2
FUTSAL-VB, THAIFÖLD
DÖNTŐ
Brazília–Spanyolország 3–2 (Neto 25., 50., Falcao 37., ill. Torras 30., Aicardo 31.) – hosszabbítás után
BRONZMÉRKŐZÉS
Olaszország–Kolumbia 3–0 (Romano 28., Fortino 33., 40.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik