Eurofutball: gyenge meccsel hangolt a CFR a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 23:27
Gól nélküli döntetlennel ért véget a CFR és vendége, a bukaresti Rapid gyengécske vasutasrangadója a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának hétfői játéknapján.

Egyik csapat sincs jó passzban: a CFR négy, a Rapid három forduló óta képtelen nyerni. Vass Ádám a sérüléséből lábadozik, még nem lehetett ott a kolozsvári csapatban, amely vasárnap a Ferencváros vendége lesz az Albert-stadion búcsúmérkőzésén. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT! TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

UKRAJNA. A Hoverla csak megszorongatni tudta a Metalisztot, megállítani nem: az 1–0-ra nyerő harkiviak sorozatban a hetedik bajnokijukat nyerték meg, és őrzik a második helyet. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
LENGYELORSZÁG. A hajrában esett gólokkal a Piast legyőzte a Lechiát, és folytatta felzárkózását – éppen felülmúlt riválisát megelőzve lépett a hatodik helyre. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
GÖRÖGORSZÁG. Sorozatban negyedszer is kikapott a bennmaradásért harcoló Panthrakikosz, hétfői legyőzője a BL-es rájátszásért (2-5. hely) még nyújtózkodó Xanthi volt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Két nappal a Milan elleni BL-csata előtt kirúgták Arne Slot utódját a Feyenoordtól

Minden más foci
2025.02.10. 19:34

Aranylabdás világbajnok lett a Dinamo Zagreb vezetőedzője

Minden más foci
2024.12.29. 21:55

NB II: szerződést hosszabbított rutinos játékosával a Soroksár

Labdarúgó NB II
2024.11.22. 12:52

Drámai meccsen remizett egymással a Kolozsvár és a Sepsi

Minden más foci
2024.10.25. 21:59

Kl-selejtező: Gyirmóton gázolt a kolozsvári expressz, kiütötte fehérorosz ellenfelét a CFR

Európa-konferencialiga
2024.08.01. 21:53

Három piros lap a zárt kapus kupadöntőn, a Panathinaikosz vitte haza a trófeát

Minden más foci
2024.05.25. 22:01

Novothny duplázott kieső csapatában; először lett lengyel bajnok a Jagiellonia

Légiósok
2024.05.25. 20:17
Ezek is érdekelhetik