Elűzi-e Ibrahimovicot a 75%? Mivé sajtolható a PSG?

A PSG–Barcelona BL-negyeddöntőt kedd este 3.742 millió televíziónéző kísérte figyelemmel a Canal Plus közvetítése segítségével, ami a csatorna előfizetőinek 53.6 százalékát jelentette. Mindkét szám rekordot jelent a csatorna történetében, nem is beszélve arról, hogy a meccs mozgalmas utolsó perceiben csaknem 4.3 millióan csüngtek a Parc des Princes-ből sugárzott képeken, azaz ebben a rövid idősávban a Canal Plus még a legnézettebb francia csatornát, a TF1-et is megelőzte.

A számok megfelelően érzékeltetik, miképpen járatható csúcsra a futballbiznisz, ha a gazdasági környezet barátságos. A kiváló nézettségi adatok eléréséhez sok feltétel teljesülése szükségeltetik, ezek egyik lényeges csoportja a termék minőségével függ össze. Ez esetben előre garantálta a magas színvonalat, hogy a világ egyik legnépszerűbb futballcsapata, a Barcelona érkezett Párizsba. De ahhoz, hogy a randevú létrejöjjön és ennyire eladhatónak bizonyuljon, kellett egy BL-negyeddöntőig eljutni képes, önmagában is jelentős érdeklődést kiváltó francia csapat is, a Paris Saint-Germain. Vajon működhet-e a modell a közeljövőben is?

Hogy mennyire tekinthető francia csapatnak a radikális növekedés pályájára álló PSG, arról persze lehet vitatkozni – katari pénzen megvásárolt külföldi játékosok hada szolgál az Eiffel-torony árnyékában –, de az ilyesfajta polémiákon az európai elitfutball már réges-régen túl van. (Mellékszál, de érdekes: a francia ellenzéki politikusok a meccs előtt keblükre vonták a klubot, amikor a barcelonai születésű francia belügyminiszter, Manuel Valls bevallotta, ő bizony személyes kötődése miatt, ha nem is harsányan, de a Barcelonának szurkol majd. Ez még úgy is kiváltott némi szordínós hazaárulózást, hogy köztudott: a Barcelona hivatalos himnuszát komponáló Manuel Valls i Gorina apai ági rokona a francia kormánypárti politikusnak.)

A francia történet másról szól. Franciaország 2016-ban Európa-bajnokságot rendez – jelen állás szerint az utolsót a hagyományos rendszerben –, azaz az infrastruktúra (legalábbis a következő technológiai robbanásig) olyan lesz, ami képes kiszolgálni az európai csúcsfutballt, azaz segítheti a francia élklubok felzárkózását a topligákhoz.

Hogy lesz-e kellő gazdasági erő a felzárkózás szakmai hátterének megteremtéséhez, az persze a jövő zenéje, ám ha megvalósul a kormány egy ideje a levegőben lógó adóelképzelése – vélik a ligában –, akkor ábrándozni is értelmetlen az ugrásszerű fejlődésről.

A szocialista vezetésű francia kormány továbbra sem tett le az egymillió euró feletti jövedelmek extra adóztatásáról. Az ígéret szerepelt Francois Hollande tavalyi, sikert hozó elnökválasztási kampányában, és az elnök jelezte: hiába meszelte el az Alkotmánybíróság a kiugróan magas jövedelmek 75 százalékos megadóztatását, az összeget a munkáltató cégeken mindenképpen behajtják.

Futballnyelvre lefordítva: nem Zlatan Ibrahimovic, hanem a PSG fizeti majd a sarcot. Elképzelhető, hogy a francia klubok közül éppen a legnagyobb lábon élő párizsi lesz képes a relatíve legkönnyebben megbirkózni a teherrel (lásd katari források), ám a többiek veszítenek a vonzerejükből, ami nem használ a bajnokság presztízsének.

„Az új adó nyolcvankét millió eurójába kerül majd az élvonalbeli kluboknak – véli Frédéric Thiriez, aki szerint a klubok már e nélkül is súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdenek. – A foglalkoztatás eddig sem alacsony költségei az egekbe szöknek, Franciaország elveszíti a legjobb futballistáit, a klubok az európai versenyképességüket, az állam pedig a legjobb adófizetőit. Ez egy minden oldalnak veszteséget eredményező előterjesztés.”

Thiriez nem mást vizionál, mint hogy a legjobb francia futballisták – akik eddig is nagy számban szerződtek az erősebb ligákba – mind egy szálig követik majd a Vlagyimir Putyinnal parolázó, orosz állampolgárságért folyamodó Gérard Dépardieu példáját, és a világ legjobbjait eddig sem vonzó, de manapság többről álmodó Ligue 1 nemhogy nem borul fénybe – de egyenesen sötétségbe burkolózik.