Hollandia: Beenhakker újra nagy kalandja színhelyén

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 11:18
Hollandiai sajtóhírek szerint Leo Beenhakker elfogadta Trinidad és Tobago labdarúgó-szövetségének ajánlatát, és részt vesz a válogatott szakmai munkájának irányításában a nyári Arany-kupán.

A trinidadi válogatottat mostanáig ideiglenes megbízással a Hutson Charles, Jamaal Shabazz edző kettős vezette, de az Arany-kupára már Stephen Hart viszi a csapatot. A korábbi trinidadi válogatott labdarúgót, kanadai kapitányt már a szövetség technikai igazgatójának felkért Beenhakker javaslatára nevezték ki – adta hírül a Voetbal International.

A 2011-ben az Újpest sportigazgatójaként dolgozó Beenhakker 2005–2006-ban a karibi válogatott szövetségi kapitánya volt, az ő munkáját is dicséri, hogy Trinidad és Tobago – története során először és eddig utoljára – kijutott a világbajnokságra (2006). A holland szakember ezúttal a háttérből segíti majd a csapatot – az egyezség szerint egyelőre július végéig.

A Közép- és Észak-Amerika, valamint a karibi térség legjobb 12 válogatottját felvonultató 12. Arany-kupát július 7. és 28. között rendezik meg az Egyesült Államokban. A trinidadi csapat Haitival, Hondurasszal és Salvadorral került egy csoportba.

Legfrissebb hírek

Arany-kupa: Mexikó hajrágóllal aranyérmes – videó

Minden más foci
2023.07.17. 06:47

Arany-kupa: kiesett az Egyesült Államok, elmarad az álomdöntő

Minden más foci
2023.07.13. 08:19

MLS: Messit hétfő éjjel mutathatja be új csapata

Minden más foci
2023.07.11. 10:29

Arany-kupa: az Egyesült Államok Kanadát drámai csatában legyőzve elődöntős – videó

Minden más foci
2023.07.10. 07:33

Arany-kupa: Panama és Mexikó is bejutott az elődöntőbe – VIDEÓ

Minden más foci
2023.07.09. 08:11

Arany-kupa: tízgólos meccsen nyert Costa Rica; kialakult a negyeddöntő párosítása

Minden más foci
2023.07.05. 09:06

Arany-kupa: megint triplázott az amerikai csatár; Mexikó kikapott Katartól

Minden más foci
2023.07.03. 06:47

Arany-kupa: a mezőkövesdi játékos csapata kikapott Panamától

Minden más foci
2023.07.01. 09:13
Ezek is érdekelhetik