Átigazolások: Szalai csapattársa lesz az „új Ballack”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 20:17
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke szerződtette a másodosztályú Bochum középpályását, Leon Goretzkát. A 18 esztendős tehetséget a szakemberek az „új Michael Ballackként” tartják számon.

Goretzka a Bochumban nevelkedett, a felnőttcsapatban mindössze egy szezont játszott, ám a Schalke vezetőit ebben az egy idényben meggyőzte arról, hogy érdemes őt szerződtetni. Az 1995-ös születésű középpályás a mögöttünk hagyott szezonban 32 német másodosztályú bajnokin négy gólt szerzett, valamint öt gólpasszt adott. A német utánpótlás-válogatottakban eddig 30-szor lépett pályára, a felnőttek között (még) nem kapott lehetőséget. A Szalai Ádámot is soraiban tudó gelsenkircheni klub a hírek szerint kevesebb mint hárommillió euróért kaparintotta meg Goretzkát, a szerződés időtartama nem ismert.Goretzka a Bochumban nevelkedett, a felnőttcsapatban mindössze egy szezont játszott, ám a Schalke vezetőit ebben az egy idényben meggyőzte arról, hogy érdemes őt szerződtetni. Az 1995-ös születésű középpályás a mögöttünk hagyott szezonban 32 német másodosztályú bajnokin négy gólt szerzett, valamint öt gólpasszt adott. A német utánpótlás-válogatottakban eddig 30-szor lépett pályára, a felnőttek között (még) nem kapott lehetőséget. A Szalai Ádámot is soraiban tudó gelsenkircheni klub a hírek szerint kevesebb mint hárommillió euróért kaparintotta meg Goretzkát, a szerződés időtartama nem ismert.

Nyolc év után elhagyja a Premier League-ben érdekelt. Arsenalt Vito Mannone. A 25 esztendős kapus kétéves szerződést kötött a szintén angol élvonalbeli Sunderlanddel, amelynél a Liverpoolhoz távozó Simon Mignolet pótlása lehet a feladata. Mannone – aki az Arsenalban mindösszesen 15-ször lépett pályára – átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra a klubok.

Az FA-kupa győztes Wiganben folytatja a pályafutását James Perch, aki eddig a Newcastle Unitedet erősítette. A 27 esztendős védő négyéves szerződést kötött az élvonalból kiesett együttessel, a vételár ez esetben sem ismert.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
2025.04.17. 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 07:15

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 00:27
Ezek is érdekelhetik