Vanczák Vilmos és az időgép

Itt tél van.

Amikor csörgött a vekker, és kinyitottuk csipás szemünket, olyan képet láttunk magunk előtt, amilyet az ismerősök szoktak posztolni az FB-n az éves síelés minden napján: többemeletes faházak között előbújó havas csúcsok és szinte törhetően friss levegő. A mínusz tízet súrolta a hőmérséklet, amikor a jégbordás parkolóból óvatosan leereszkedtünk, és elindultunk Martigny felé. Ezen városka hógolyó-hajításnyira van Siontól, ahol Vanczák Vilmos légióskodik ősidők óta.

A magyar labdarúgó-válogatott hátvédje mára a helyi FCS csapatkapitánya, de miként a klub irodája és edzőpályája, az ő lakása is Martignyhez tartozik. Tökéletes helyen él a Vanczák família is, benn a városközpontban egy negyedik emeleti tiptop apartmanban, amelyhez felsétáltunk a lépcsőházban, miután megadta magát a lift – hiába, azért Svájc sem tökéletes, csak közel van hozzá. A 76-szoros válogatottal beszélgettünk a Sionról, Gennaro Gattusóról és a nemzeti csapatról plusz a magyar edzőtársadalmat ért és visszavert kritikákról: Vanczák nem szokványos véleményt fogalmazott meg, ami teljes egészében megtalálható lesz a Nemzeti Sport Csoportnál a közeljövőben.

Kétfelvonásos focinapot tartottunk, mert délelőtt interjúztunk, délután pedig megnéztük a Sion edzését, amelynek helyszíne gyakorlatilag egy utcasarki telek, amelyet a szokásos labdafogóháló vesz körbe. A gyep okés, mégis viccesnek hat, hogy a játékosok a pályáról lefelé jövet kiszállnak a stoplisból, belebújnak az edzőcsukába, és a stoplisokat kézben tartva elindulnak át egy zebrán, el egy benzinkút előtt, majd egy hotel oldalába sétálnak, méghozzá lefelé a rámpán, merthogy ott van az öltöző a többemeletes szárny aljában, a klubirodák meg az emeleteken. De említésre méltó, hogy ezen sportegyesület, amely Svájcban is kicsi, 20 millió frankos költségvetéssel dolgozik, és csak sajtósból kettő van neki, a médiairodában pedig halomban állnak a hangkazetták, DVD-k, laptopok, tévék és tervek, meg minden egyéb, ami modern kommunikációs tevékenységhez szükséges.

Család- és edzéslátogatás között megjárattuk a Skoda Superbet, és olyat mutattunk neki, amilyet még egy ilyen pöpec járgány is ritkán lát. Siontól és Martignytól kezdődik ugyanis a szerpentin, illetve egyenesekkel megtoldott hegyi út, amelynek a vége Chamonix, pontosabban Chamonix-Mont Blanc, hogy a teljes nevet használjuk. Ezen télisport-Mekka az utolsó „lapos" település, mielőtt az ember nekivág a szinte függőleges hegynek, amely a legmagasabb, 4810 méteres csúcs alapja Európában. Nem pufogtatjuk a jelzőket arra a látványra, amit e hegyvonulat nyújt a szerencse fiainak és lányainak, akik erre járnak vagy élnek. A felhőbe harapó, olykor tarajos, olykor tompa csúcsú hegyek elképesztően testesek, félelmetesek olykor. Csoda, amire a természet képes, ezt munkanapunk végén is megállapítottuk, de addig még elmentünk egy svájci másodosztályú hokimeccsre.

Hentes Kristóf kicsit olyan a magyar jégkorongnak, mint Columbo felesége az amerikai tévénézőknek: sokszor beszéltek már róla, de sosem látták – jó, alig. Hentes tagja volt a különböző utánpótlás-válogatottaknak – az általunk minap Morzine-ban meglátogatott Gőz Balázs játszott vele a fiataloknál –, és már a felnőttekhez is meghívták, de mindig sérültet jelentett. Megszámlálhatatlan sebesülés érte az elmúlt idényekben, így mivel U15-ös kora óta külföldön légióskodik, el kellett jönnünk Svájcig, hogy élőben láthassuk játszani. A tetthely Chaux-de-Fonds volt, ahol a vezetőedző nem mellesleg Kevin Primeau.

Bizony, Primeau, aki az Alba Volánnak és a magyar válogatottnak is volt a mestere tavaly őszig, és találkozásunk alapján mondjuk, mostanáig bántja, ahogy véget ért az ideje Magyarországon. Kevin láthatóan terhes időszakon van túl, fáradtnak, körszakálla miatt öregebbnek nézett ki, és le is fogyott, amit mondjuk az aktuális bajnoki miatt nem csodálunk. Csapata 0–1-es első harmad után a másodikat 6–1-re(!) megnyerte, és úgy festett, nagyon simán győz. De a GCK Lions – ez Hentes klubja – közelebb és közelebb mászott, 6–4-nél pedig felrobbant a padja, egymáshoz futottak a játékosok pofozkodni, hogy tovább szítsák a harci kedvet. Ebből lett az, hogy 20 másodperccel a rendes játékidő vége előtt 6–6-os ikszre módosult az állás, és mivel lement a hosszabbítás gól nélkül, jöhetett a szétlövés, amelyben itt nem háromszor-háromszor, hanem ötször-ötször próbálkoztak, plusz egyszer-egyszer.

Hentes is nekifutott egyszer, de sajna eredménytelenül, úgyhogy a Chaux-de-Fonds azért csak behúzta a meccset. Őrült mérkőzés volt, amely után Hentes is nehezen találta a szavakat, de lesz alkalma a higgadt beszédre, mert a szerdánkat nála, Zürichben kezdjük.

Ott, ahol 2009-ben is jártunk egy A-csoportos világbajnokságon.