Eredivisie: Otigba is kellett a Heerenveen szépítő góljához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.08. 14:27
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján az Otigba Kennethet végig a soraiban tudó Heerenveen hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Feyenoordtól, amely így megszilárdította negyedik helyét a táblázaton. A hazaiak szépítő góljában döntő érdemeket vállalt a magyar utánpótlás-válogatott védő.

A meccs elején villámrajtot vett a rotterdami együttes, hiszen a 9. percben Jean-Paul Boëtius lágy emelésével megszerezte a vezetést, míg bő negyedóra elteltével Lex Immers mattolta a hazaiak kapusát (0–2).Jean-Paul Boëtius lágy emelésével megszerezte a vezetést, míg bő negyedóra elteltével Lex Immers mattolta a hazaiak kapusát (0–2).

A gyors Feyenoord-gólok után magára talált a Heerenveen, amelynek az első félidő hosszabbításában a szépítés is összejött. Otigba Kenneth szerzett labdát a saját térfelén, majd mintegy 30 méteres labdavezetést követően Rajiv van La Parrához játszott, akinek a jobb oldali beadása után a magyar védő is beleért a labdába, amely azonban Sven van Beek fejéről pattant a kapuba (1–2).

A második félidőben a hazaiak könnyedén pontot menthettek volna, de Alfred Finnbogason lábában maradt az egyenlítés, így a Feyenoord stabilizálta helyét a negyedik pozícióban, míg a Heerenveen harmadik hazai vereségét szenvedte el.

Otigba gólja


Goal Otigba - Heerenveen 1-2 Feyenoord (08-12... by video4all

HOLLANDIA, EREDIVISIE
16. FORDULÓ
Heerenveen–Feyenoord 1–2
KÉSŐBB
14.30:
Go Ahead Eagles–Zwolle
14.30: Groningen–Den Haag
16.30: Roda–Heracles

AZ ÁLLÁS
1. Vitesse 16 10 3 3 37–20 +17 33
2. Ajax 16 9 4 3 37–15 +22 31
3. Twente 16 8 6 2 37–16 +21 30
4. Feyenoord 16 8 3 5 32–24 +8 27
5. Groningen 15 6 6 3 30–27 +3 24
6. AZ 16 7 3 6 28–26 +2 24
7. Utrecht 16 7 3 6 24–27 –3 24
8. Heerenveen 16 6 5 5 35–30 +5 23
9. Zwolle 15 5 7 3 23–15 +8 22
10. PSV 16 5 5 6 28–24 +4 20
11. NAC Breda 16 5 4 7 26–29 –3 19
12. Roda 15 4 6 5 25–32 –7 18
13. Go Ahead Eagles 15 4 5 6 22–36 –14 17
14. Cambuur 16 4 4 8 15–23 –8 16
15. Heracles 15 4 3 8 18–28 –10 15
16. Den Haag 15 4 2 9 18–35 –17 14
17. Waalwijk 16 3 5 8 22–32 –10 14
18. NEC 16 2 6 8 23–41 –18 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik