Izrael: a kollégák szerint nem a bajnok Paulo Sousa a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.05. 22:49
Az One nevű izraeli sportportál megkérdezte az izraeli élvonalban szereplő labdarúgóklubok edzőit, maguk közül kit tartanak a szezon legjobbjának. Meglepetésre a többség nem a Maccabi Tel-Avivot bajnoki címre vezető Paulo Sousát tette az első helyre.

Paulo Sousa öt szavazatot kapott, ez a második helyre volt elegendő a többi (nyolc) voksot begyűjtő – és amúgy a maga szavazatát Sousára adó – Bahar Barak mögött. (Mivel a szavazás alapvetően a bajnokcsapat tréneréről szólt, őt nem kérdezték – de legalábbis nem szerepeltetik az eredmény közlésekor.)Paulo Sousa öt szavazatot kapott, ez a második helyre volt elegendő a többi (nyolc) voksot begyűjtő – és amúgy a maga szavazatát Sousára adó – Bahar Barak mögött. (Mivel a szavazás alapvetően a bajnokcsapat tréneréről szólt, őt nem kérdezték – de legalábbis nem szerepeltetik az eredmény közlésekor.)

Az első vezetőedzői megbízását töltő, mindössze 34 esztendős Barak kupadöntőbe vitte az Ironi Kirjat Smonát (a finálé szerdán lesz), a 14 csapatos bajnokságban egyelőre a harmadik helyen áll vele.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Spurs, elveszítette veretlenségét az Eintracht, újra élen a Lazio az El-ben

Európa-liga
2024.12.12. 23:21

Már nem hibátlan a Lazio az El-ben; Debrecenben szerezte meg első pontjait a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.11.28. 21:00

Isztambul helyett Debrecenben fogadja a Besiktas a Maccabi Tel-Avivot az El-ben

Európa-liga
2024.11.11. 20:45

El: izraeli szurkolókra támadtak Amszterdamban, tíz gyanúsítottat letartóztattak

Európa-liga
2024.11.08. 16:36

Parádés hajrá, a Maccabi Tel-Aviv egy ponttal nyert a Real Madrid ellen a férfi kosárlabda Euroligában – videók

Kosárlabda
2024.10.31. 23:51

A Fenerbahce legyőzte az Alba Berlint a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2024.10.17. 21:43

El-selejtező: a Topolya hazai pályán egy ötöst kapott a Maccabitól

Európa-liga
2024.08.29. 22:56

Két piros lap, három kapott gól, nem ilyen magyarországi mérkőzésről álmodott a Topolya

Európa-liga
2024.08.22. 21:54
Ezek is érdekelhetik