A top 10 brazil csodagyerek, aki aztán nem váltotta meg a világot

 

Nézzük, az oldal listáját!

Alexandre Pato – Robinhóhoz hasonlóan szintén egy korábbi Milan-támadó, akinek nem sikerült az igazi áttörés. 2008-ban nagy reményekkel igazolták a mindössze 18 éves támadót az Internacionaltól, az első 54 mérkőzésen 26 góljával tűnt ki, és azzal, hogy dinamizmusával és sebességével szenvedésre késztette a védelmeket. Ugyanakkor a fiatal támadót ezt követően sérülések hátráltatták, az utolsó két szezonjában csupán 15 bajnokin lépett pályára a Milanban, és robbanékonysága is megkopott, így 2013-ban hazatért, előbb a Corinthianshoz, majd kölcsönbe a Sao Paulóhoz került.

Denílson (Pereira Neves) – Egy időben mindegyik európai topklub szívesen látta volna keretében a Sao Paulo középpályását, az U17-es válogatott csapatkapitánya remek technikai képességei és kiváló passzjátéka miatt szintén nagyra hivatott játékos volt. Az Arsenalhoz szerződését követően azonban nem sikerült a továbblépés, hét londoni szezonjában csupán 96 mérkőzésen lépett pályára Arsene Wenger együttesében, és előbb kölcsönbe, majd végleg visszakerült korábbi csapatához.

Edú – Ötven évvel ezelőtt azt várták tőle, hogy elhomályosítja Pelét. A támadó annyira jó volt, hogy 16 évesen kivitték az 1966-os világbajnokságra, és még mindig ő a legfiatalabb, aki vb-keretbe került. Bár sikeres hazai karriert futott be Pelé Santosában, számos állami bajnoki címet szerzett, ám nem rengette meg a világot. Három vb-re vitték ki, de csak két meccsen játszott.

Denílson (de Oliveira Araújo) – A Betis 1998-ban akkori világrekordot jelentő 31.5 millió eurónak megfelelő összegért szerződtette a Sao Paulótól, de soha nem szolgálta meg a vételárát. Két évvel később kölcsönadták a Flamengóhoz, majd játszott a Bordeaux-ban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Államokban, Brazíliában, Vietnamban és Görögországban is, mielőtt 2010-ben felhagyott a labdarúgással.

Paulo Silas – Egy újabb szépreményű Sao Paulo-játékos. Az 1985-ös ifjúsági világbajnokság (a mai U20-as vb elődje) legjobb játékosának megválasztott középpályástól nem vártak túl sokat, szimplán csak annyit, hogy az egész világ legjobb játékosa legyen. De a fineszes játékos nem tudta megvetni lábát a Serie A-ban (Olaszországban a Cesenánál és a Sampdoriánál próbálkozott), és 26 éves korában hazatért. Bár két vb-n is részt vett, és összesen 34 válogatott mérkőzésig eljutott, sokkal többet is elérhetett volna.

Ganso – A Sao Paulo azoknak is lehet végállomás, akik el sem érték Európát. Ganso Neymarral együtt tűnt fel és tündökölt a Santosban, és szerepet kapott az újraformálódó brazil válogatottban is. A kettőstől azt remélték, hogy dominálni fogja a világot éveken át, de a támadó középpályás számára gyorsan jött a lejtmenet.

Geovanni – Amíg Ganso számára még mindig van idő, hogy befussa azt a pályát, amelyet jósoltak neki – de legalábbis megközelítse –, addig Geovanni esélye erre régóta elszállt. A Cruzeirótól érkezve két nyomorúságos évet töltött a Barcelonánál, majd karrierje legjobb időszaka következett, a Benficánál töltött el három évet, mielőtt hazaszerződött volna. Ezt követően szerepelt még a Manchester Citynél, a Hull Citynél és tett egy rövid kitérőt az Egyesült Államokban is, mielőtt visszatért Brazíliába.

Adriano (Leite Ribeiro) – A Flamengo sztárpalántája 2001-ben igazolt a Serie A-ba, előbb az Internél, majd kölcsönben a Fiorentinánál volt, mielőtt a Parmához került, ahol 37 bajnokin 23 gólig jutott. 2004-ben visszatért a San Siróba, ahol 2009-ig az Inter kötelékébe tartozott, de pályafutása ezen szakaszának vége felé a rendszeres pályán kívüli ügyei és alkoholproblémái miatt visszatért Brazíliába. 2010-ben a sikeres flamengós kitérő után a Roma visszavitte Olaszországba, de hét hónapnyi szenvedés után elváltak a felek útjai, azóta összesen 4 bajnokin lépett pályára.

Diego – Robinho korábbi csapattársának sem jött igazán össze az európai karrier. A Porto a Barcelonába távozó Deco helyettesét látta az irányítóban, de a fiatal játékos nem tudta megszilárdítani a helyét a portugál együttesben (amellyel azért nyert egy Interkontinentális-kupát), és a Werderhez távozott, majd a Juventus, a Wolfsburg és az Atlético Madrid után ezentúl már a Fenerbahcét szolgálja. Mondjuk a 33-szoros válogatott játékosnak azért így sem néz ki rosszul a dicsőségfala, nyert Európa-ligát (az Atléticóval, döntőzött a Werderrel), bajnoki címet a Portóval és az Atléticóval, utóbbi csapattal a BL-fináléig is eljutott, igaz, azon nem lépett pályára.

Robinho – S akkor elérkeztünk a cikk apropójához. A 30 éves támadót a Santosnál Pelé méltó utódjának tartották, Diegóval közösen két bajnoki címig és Libertadores-kupa-döntőig vezette a Santost – a kupadöntőben azonban a Carlos Tévez fémjelezte Boca Juniors túl nagy falatnak bizonyult. 2005-ben a Real Madrid kivásárolta a Santosból, a királyiakkal két bajnoki címet is szerzett, de egy sérülést követően formaingadozáson ment keresztül, és nem ragaszkodtak hozzá, amikor az új tulajdonosra szert tevő Manchester City 42.5 millió eurós ajánlattal jelentkezett érte 2008-ban. Azonban az angol csapatnál sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és előbb kölcsönadták a Santosnak, majd 2010-ben 18 millió euróért a Milannak. Itt egy bajnoki címet nyert még ugyan, de itt sem lendült fel a pályája, és idén nyáron kölcsönbe visszakerült a Santoshoz.