Gyász: meccs után agyonvertek egy argentin futballistát

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 18:46
Franco Nietót, az argentin Tiro Federal nevű labdarúgócsapat 33 éves kapitányát huligánok támadták meg egy szombati alsóbb osztályú mérkőzés után, és egy téglával úgy fejbe verték, hogy szerdán a kórházban elhunyt.

A szörnyű esetről meglehetősen ellentmondó információk keltek szárnyra: van olyan hír, amely szerint a három huligán támadása akkor érte Franco Nietót, amikor a mérkőzés után – feleségével és egy hónapos gyermekével – az autójához tartott. Ütötték-rúgták, majd fejbe verték egy téglával.

Rendőrségi források szerint három gyanúsítottat állítottak elő, és állítólag csak az egyikük valódi huligán; a további kettő az ellenfél egyik játékosa, illetve pályaedzője.

A fejbe veréstől eszméletét vesztő futballistát kórházba szállították, megoperálták, de nem tudták kihozni a kómából, és szerdán belehalt sérülésébe.

Az Argentína észak-nyugati részén található La Rioja városában, a Liga de Aimogasta keretében lejátszott Chacarita–Tiro Federal mérkőzés maga is botrányba fulladt: a Tiro Federal 3–1-es vezetésénél, 15 perccel a lefújás előtt a két csapat játékosai egymásnak estek, a játékvezető a Chacaritából öt, a Tiro Federalból három játékost kiállított, a meccs félbeszakadt. Nem sokkal ezt követően történt a végzetes támadás.

Argentínában megfékezhetetlen a futballhuliganizmus, az idén eddig 15 ember halt meg a labdarúgó-mérkőzésekhez kapcsolódó erőszakos cselekményben.

Legfrissebb hírek

Tragédia, kiesett a 11. emeletről a 35-szörös válogatott csatár

Minden más foci
18 órája

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07

Minden idők egyik legjobbja távozott el – Thury Gábor nekrológja Sterbinszky Amáliáról

Kézilabda
2025.04.03. 23:03

Gyász: elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2025.04.03. 18:36

Elhunyt Márton Sándor egykori labdarúgó-játékvezető

Minden más foci
2025.04.03. 17:13
Ezek is érdekelhetik