Mexikó: Ronaldinho felbontotta szerződését! Ez az új célpont?

Vágólapra másolva!
2015.06.20. 15:48
Ronaldinho a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy felbontotta a szerződését a mexikói élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Querétaróval.

Ronaldinhót 2016 nyaráig kötötte megállapodás a mexikói Querétaróhoz, a tavasszal azonban már szóba került, hogy annak lejárta előtt egy évvel, idén nyáron visszavonul. A brazillal több alkalommal fegyelmezési problémák adódtak, volt, hogy megsértődött és meccs közben hazament, de az is általánosnak számított, hogy a saját módszerei szerint edzett. a tavasszal azonban már szóba került, hogy annak lejárta előtt egy évvel, idén nyáron visszavonul. A brazillal több alkalommal fegyelmezési problémák adódtak, volt, hogy megsértődött és meccs közben hazament, de az is általánosnak számított, hogy a saját módszerei szerint edzett.

Ronaldinho most bejelentette, hogy szerződést bontott a mexikói együttessel, és továbbáll.

„Köszönök mindent a drukkereknek és Mexikónak. Sosem feledem az itt töltött napjaimat, örökké a szívembe zártalak titeket” – búcsúzott a brazil cselkirály.

A 35 esztendős Ronaldinho a transfermarkt.de szerint 29 tétmeccsen lépett pályára Mexikóban, ezalatt nyolc gólt szerzett és hat asszisztot osztott ki. Sajtóhírek szerint a török élvonalba feljutó Antalyaspor lehet a következő állomás a pályafutásában, ám az sem zárható ki, hogy a nyáron végleg szögre akasztja a stoplist.

Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52

Tizenötödik idényére is aláírt a Bayern München legendája

Német labdarúgás
2025.02.03. 17:56

A Milan csatárt vett a Feyenoordtól, és a küszöbön ott áll Joao Félix is

Olasz labdarúgás
2025.02.03. 17:26

Morata hamarosan Sallai csapattársa lesz a Galatasaraynál

Minden más foci
2025.02.01. 18:29

A volt újpesti Enisz Bardi Törökországon belül váltott klubot – hivatalos

Minden más foci
2025.01.25. 11:49
Ezek is érdekelhetik