FIFA: beszállt a küzdelembe a korábbi főtitkárhelyettes is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 14:23
Jérome Champagne, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi főtitkárhelyettese csatlakozott a FIFA elnöki posztjáért zajló küzdelemhez, miután a hét elején elküldte a hivatalos pályázatát.

A francia sportvezető az AP hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy hétfő este elküldte a szövetséghez a levelét, melyhez nyolc ajánlást is csatolt.

Champagne – aki már a májusi rendes tisztújításon is indulni akart, de nem jött össze a szükséges támogatottsága – tervei között szerepel a FIFA működésének modernizálása, csakúgy, mint az egyenlőtlenségek megszüntetése. Ez utóbbit az európai helyek csökkentésével akarja elérni a FIFA-ban, illetve a világbajnokságokon. Ezek mellett a játékvezetők munkájának segítéséért a video-visszajátszások alkalmazását is tesztelné.

A FIFA elnökválasztását február 26-ra írták ki, s ezt az időpontot megerősítette kedden a szövetség végrehajtó bizottsága. A pályázatok beadási határideje hétfő.

Az 57 éves Champagne előtt Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint a trinidadi David Nakhid adta le a szükséges számú ajánlást és nyújtotta be hivatalos pályázatát. Mellettük Michel Platini, az UEFA elnöke, FIFA-alelnök, valamint az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Szalman Bin Ibrahim Al-Kalifa sejk, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico és a libériai Musa Bility jelezte az elmúlt hetekben, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, az oroszországi Kirszan Iljumzsinov, a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega és a szintén kiváló exfutballista, a francia David Ginola úgy fogalmazott, hogy fontolgatja az indulást.

A korábban legnagyobb esélyesként számon tartott Platini helyzete nem egyszerű, mivel – Joseph Blatter FIFA-elnökkel együtt – október 8-án felfüggesztette őt tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel egyben 90 napra eltiltva a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.
A hivatalos pályázati határidő hétfői lezárulta után az ad hoc választási bizottság ellenőrzi a jelöltek feddhetetlenségét. Ez azonban nem végezhető el olyan személyek esetében, akik az eltiltásukat töltik.

Platini januárban lejáró felfüggesztéséig – amely 45 nappal meghosszabbítható – ezért a FIFA illetékesei nem foglalkoznak a pályázatával, melyet egyébként még nem is nyújtott be. Amennyiben viszont a február 26-án esedékes tisztújításig az eltiltás érvényét veszti, az ad hoc választási bizottság dönt a jelentkezés elbírálásáról.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31

Az elúszott Aranylabda után a FIFA-nál Vinícius Júnior nyert

Minden más foci
2024.12.17. 19:28
Ezek is érdekelhetik