Görögország: zárt kapu és 3 pont levonás a Panathinaikosztól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.30. 19:11
Három pontot levont a Panathinaikosz csapatától a Görög Labdarúgó-szövetség, mivel szurkolóinak rendbontása miatt elmaradt november 21-én az Olympiakosz Pireusz elleni bajnoki rangadó.

A fegyelmi testület mellékbüntetésként 190 ezer eurós (59 millió forint) pénzbírságot is kiszabott a fővárosi klubra, amelynek ráadásul következő négy hazai találkozóját zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

A Panathinaikosz – belépőjeggyel nem rendelkező – drukkerei két órával a meccs tervezett kezdése előtt megpróbáltak erőszakkal bejutni a stadionba, eközben összecsaptak a rohamrendőrökkel, akiket kövekkel támadtak meg. Később azok a szurkolók, akiknek volt jegyük, a lelátóról megdobálták az Olimpiakosz játékosait, amikor azok ki szerettek volna sétálni a pályára. A vendégek ezek után közölték, hogy nem akarnak pályára lépni, a hazaiak viszont a mérkőzés lejátszása mellett érveltek.

A játékvezető fél órát várt, hátha megnyugszanak a kedélyek, de aztán úgy döntött, hogy a meccset nem lehet biztonságos körülmények között lebonyolítani. A Panathinaikosz feldühödött drukkerei ekkor a pályára rohantak, a rendőrség ismét közbeavatkozott, és könnygázt is bevetett a pirotechnikai eszközökkel támadó huligánok ellen.

A Panathinaikosz a pontlevonás után 19 ponttal az ötödik helyen áll, míg ősi riválisa százszázalékos teljesítménnyel, 36 ponttal vezeti a tabellát 12 fordulót követően.

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor csapatát kapta a Chelsea, Bolláék Boszniába utaznak – sorsoltak a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 14:29

Konferencialiga: koppenhágai bravúr Németországban, Németh Hunor csapata bejutott a nyolcaddöntőbe

Európa-konferencialiga
2025.02.20. 23:45

Kl: Antony szerezte a magabiztos győzelmet arató Betis első gólját

Európa-konferencialiga
2025.02.13. 23:00

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53

A Real újra vesztett, a címvédő PAO feszült végjátékban nyert a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.02.05. 00:04

Kleinheisler már szabadon igazolható, hamarosan meglesz az új klubja

Légiósok
2025.01.31. 12:01

A Milan elkapta a címvédőt, a Baskonia legyőzte a Barcát a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 00:08

„Hatalmas játékos volt” – Nikosz Szakkulisz, Puskás Ferenc athéni munkatársa Mimisz Domazosz haláláról

Minden más foci
2025.01.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik