Játékossors: NB I után MLS – Mancini meggyőző volt, aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.28. 07:00
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő D.C. United szerződtette Andrea Mancinit, a Bp. Honvéd és a Haladás korábbi támadóját.

Roberto Mancini fia 2013 nyarán érkezett Magyarországra a Honvédhoz, ám a kispestieknél csupán 11 NB I-es meccset játszott, ezért 2014 októberében távozott. Szűk fél évvel később a Haladás szerződtette, még a tízes mezt is odaadta az olasznak, ám Szombathelyen is csak két első osztályú találkozón jutott szóhoz, így nem ragaszkodtak hozzá.a tízes mezt is odaadta az olasznak, ám Szombathelyen is csak két első osztályú találkozón jutott szóhoz, így nem ragaszkodtak hozzá.

A DC United már a nyáron is érdeklődött Mancini iránt, ám akkor úgy tűnt, a támadó marad Magyarországon és Békéscsabára költözik. Végül nem lett szerződéskötés, így az olasz azóta is klub nélkül van, de január óta a DC Unitednél készül.

Az amerikai klub most a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 23 éves játékos meggyőző teljesítményt nyújtott a felkészülés során, ezért szerződést kapott. Új edzője, Dave Kasper „technikai profizmusát és taktikai érzékenységét” emelte ki Mancininek, aki a 41-es mezben futballozik majd.

Legfrissebb hírek

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Gazdag győztes meccsen mutatkozott be a Columbusban

Légiósok
2025.04.14. 06:42

Gazdag számára vonzó volt olyan együtteshez igazolni, amely mindig a bajnoki címért küzd

Légiósok
2025.04.13. 09:27

Gazdag Dániel a Columbus Crew-nál folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.04.11. 18:15

Kiderült, mennyit fizet a Crew a már Columbusban készülő Gazdag Dánielért – sajtóhír

Légiósok
2025.04.11. 13:08

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

Az Inter Miami Messi történelmi gólja ellenére sem tudta legyőzni a nyeretlen Torontót

Minden más foci
2025.04.07. 07:22
Ezek is érdekelhetik