Videó: ezt a srácot mindig kiállítják – most éppen ezért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.25. 23:25
Yannick Cahuzac, a francia élvonalbeli Bastia labdarúgója a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén háromszor kapott piros lapot. Szombaton, az Angers ellen (0–3) azért villant a lap, mert miután lecserélték, Cahuzac kiütötte a negyedik játékvezető kezéből az elektromos táblát.

Az előző eltiltását éppen letöltő Bastia-csapatkapitány azon kapta fel a vizet, hogy amikor lecserélése után elhaladt a negyedik játékvezető előtt, az – miközben a táblával bíbelődött – figyelmetlenül meglökte a karját.

Cahuzac négy bajnoki meccsén belül a harmadik, a most futó bajnoki idényben a negyedik, a 2013–2014-es bajnokság kezdete óta pedig a tizedik piros lapját kapta.

Ebben senki sem versenyezhet vele mostanság a Ligue 1-ben – az elmúlt három és fél idény összesített „rangsorában” a második helyen állókat (öten vannak) csak ötször állították ki.

Vélhetően ennél jobban fáj a kapitánynak, hogy hetek óta nyeretlen csapata – noha ezúttal nem került miatta létszámhátrányba – újra kikapott, és a tabella utolsó előtti helyén sodródik a kiesés felé.

Yannick Cahuzac (kék mezben) a Lyon elleni őszi meccsen kapta az idénybeli első piros lapját (Fotó: AFP)
Yannick Cahuzac (kék mezben) a Lyon elleni őszi meccsen kapta az idénybeli első piros lapját (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Kiütéssel nyert a PSG, már csak a matematika babrálhat ki a párizsiakkal

Francia labdarúgás
10 órája

Négy gól a Lyon ellen, száguld a Bajnokok Ligája felé a Strasbourg

Francia labdarúgás
2025.03.28. 22:50

Visszavonult a 13-szoros francia válogatott támadó

Francia labdarúgás
2025.03.18. 08:03

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

Az utolsó pillanatokban hullajtott el két pontot a dobogós Nice

Francia labdarúgás
2025.03.14. 23:18

A hajrában döntötte el a Lyon a Nice elleni meccset

Francia labdarúgás
2025.03.09. 22:40

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2025.03.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik