Vietnam: kétéves eltiltás, mert nem tisztelték a bíró ítéletét – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 12:46
A Vietnami Labdarúgó-szövetség (VFF) két évre eltiltotta a futballtól a Long An két játékosát, mert „nem tisztelték a játékvezető ítéletét”. A csapat edzője és elnöke hároméves eltiltást kapott – számolt be róla az MTI.

Az eset, amely a büntetést eredményezte, múlt hétvégén történt, amikor a Ho Si Minh City csapata a Long An elleni találkozó utolsó perceiben, 2–2-es állásnál büntetőt kapott. A vendégek játékosai, akik nem értettek egyet az ítélettel, lesétáltak a pályáról. Később ugyan visszatértek, de előbb kapusuk, Nguyen Minh Nhut a büntetőpontnak hátat fordítva kapott gólt a megítélt tizenegyesből, majd a középkezdés után a mezőnyjátékosok csak álltak a pályán, így a hazai csapat két további találatot ért el, 5–2-re alakítva a végeredményt.

A VFF indoklása szerint Nguyen és a csapatkapitány Huynh Quang Thanh „megzavarták a mérkőzést, nem tisztelték a játékvezető ítéletét, tettükkel pedig komolyan ártottak a vietnami szövetség hírnevének és becsületének”, ezért tiltják el őket 24 hónapra.

A Long An vezetőedzője, Ngo Quang Sang – a klub elnökéhez hasonlóan – hároméves eltiltást kapott.


Legfrissebb hírek

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Mindhárom magyar csapat elődöntőbe jutott a vietnámi teqball-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.07. 11:37

Eb 2024: Sanét eltiltották, de a mieink ellen már játszhat

Foci Eb 2024
2024.01.11. 12:24

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52

Juve: Deschamps folyamatosan tartja a kapcsolatot Pogbával

Francia labdarúgás
2023.11.10. 16:05

Newcastle: milliókat követelnek a Milantól Tonali miatt

Angol labdarúgás
2023.10.26. 11:56

BL: Tuchel hiányában Lőwék irányíthatják a Bayernt az MU ellen

Bajnokok Ligája
2023.09.18. 15:12

Női vb: csoportmásodik lett a címvédő amerikai válogatott

Minden más foci
2023.08.01. 11:45
Ezek is érdekelhetik