Futsal: az UEFA növeli az Eb létszámát, változik a BL is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 12:47
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint 2022-től 16 csapat vesz részt a futsal Európa-bajnokságon.

Az UEFA közleményében több a futsalt érintő változásról számolt be.közleményében több a futsalt érintő változásról számolt be.

Az Európa-bajnokság kapcsán kiderült, a szövetség 12 csapatról 16-ra növeli a létszámot, s 2018-tól négyévente rendezik meg a kontinensviadalt. A jövő évi, szlovéniai Eb-n még tizenkét nemzet vesz részt. A magyar válogatott – amely története során három Eb-re kvalifikálta magát, s legutóbb 2016-ban szerepelt Eb-n – április 8. és 11. között Bakiban Azerbajdzsánnal, Albániával és Bosznia-Hercegovinával játszik a 2-es számú selejtezőcsoportban.

Az első 16 csapatos Eb 2022-ben lesz.

Az eddig UEFA Futsal Cup nevet viselő legrangosabb európai kupasorozat a 2018–2019-es évadtól – a labdarúgáshoz hasonlóan – Bajnokok Ligája néven fut majd. A következő szezontól a rangsor első három helyén álló nemzet (Oroszország, Spanyolország, Portugália) egy második indulási jogot kap, illetve a negyedik Olaszország is, ha címvédő az első három nemzet valamelyikének tagjaként biztosítja helyét. Emellett a lebonyolítás is változik, lesz selejtező, csoportkör, elitkör és négyes döntő.

Továbbá 2019-től kétévente női és férfi U19-es Eb-t rendeznek.

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 11:51

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal Magyar Kupa: elkészült a berettyóújfalui négyes döntő sorsolása

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 14:29

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

A csehek másodszor is legyőzték női futsalválogatottunkat Győrben

Magyar válogatott
2025.02.14. 16:48

Videó: Gróf Dávid bravúrja az UEFA oldalánál is bekerült az El legszebbjei közé

Európa-liga
2025.02.14. 09:51

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09
Ezek is érdekelhetik