Magyar (futball)siker – Szöllősi György jegyzete

A két évvel ezelőtti viharok után talán valóban lehet generáció-, és stílusváltásról beszélni a nemzetközi futball vezető szervezeteiben. S nem vagyunk igazságosak, ha nem ismerjük el, hogy az UEFA új és fiatal elnöke, a szlovén Aleksander Ceferin valóban célul tűzte ki a kevés gazdag és a sok lemaradó klub között tátongó szakadék további mélyülésének megállítását, a folyamat visszafordítását. Sőt beszélhetünk Közép-Európából induló kezdeményezésről is, amelynek kezdettől fogva egyik előmozdítója, vezéralakja volt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. Ez az új hang, ez az új törekvés jelenik meg a szerdai választás után a FIFA-ban is.

Az természetes, hogy egy szurkolónak egyetlen válogatott gól – vagy a múlt heti kijutás az U17-es Eb-re – is többet ér, mint a gólok és pontok nyelvére nehezen lefordítható sportdiplomáciai siker. De ha csak azt nézzük, mely' időszakokban volt, és mikor nem volt képviseletünk a FIFA-ban, az egyes nagy sportvezetőink tevékenysége azért konkrét, a pályán elért sikerekkel, eredményes időszakokkal is összekapcsolható. Hogy mást ne mondjunk: legutóbb akkor jutottunk ki nagy tornákra, amikor Szepesi György a FIFA vezetőségi tagja volt, s azután évtizedek után a múlt nyáron a franciaországi Eb-re Csányi Sándor elnöksége idején – aki Barcs Sándor és Szepesi után évtizedekkel került be előbb az UEFA, majd a FIFA vezető testületébe.

Ha csak olyan és akkora nyomot hagy maga után, mint az elődei, a szurkolók is értékelik majd a munkáját. Fischer Mór egyike volt az emberiség egyik legnagyszerűbb teljesítményét, a futball-világbajnokságot létrehozó alapító atyáknak, Barcs Sándor a Kupagyőztesek Európa-kupájának létrejöttében játszott kulcsszerepet, és Szepesi György, a rádióriporter is igen sikeresen kirándult a sportvezetői pályára – viszonylag rövid MLSZ-elnöksége idején két vb-re jutottunk ki, ifi Eb-t nyertünk, s bámulatos kapcsolatai révén szinte bármikor játszhattunk a brazilokkal, a németekkel, a spanyolokkal. A FIFA-nál pedig pontosan úgy emlékeznek rá, ahogyan a rádió révén minden magyar háztartásban: a futballért rajongó, a magyar sportért mindenre képes úriemberként.

Különböző történelmi korok ellentmondásos politikai hátterű egyéniségei voltak, megkérdőjelezhetetlen nemzetközi teljesítménnyel és magyar szívvel. Sok évtizedes perifériára sodródásunk után ismét van tekintélyes magyar sportvezető a futballirányítás belső köreiben – most Csányi Sándoron a sor.