Mitől beteg a holland futball? Ez lehet a magyarázat!

– Kijelenthető, hogy válságban van a holland futball? 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, a négy évvel későbbi vébén bronzérmes volt a válogatott, de aztán nem jutott ki a franciaországi Európa-bajnokságra, és nagyon úgy fest, hogy az oroszországi tornáról is lemarad.
– A holland futball álló helyzetben van – képletesen és szó szerint is. Elég megnézni egy-egy angol és holland bajnokit, és láthatjuk, égbekiáltó a sebességbeli különbség. A holland labdarúgás szerintem 1974 óta nem tud megbirkózni a modern futball realitásával: a pragmatizmussal. Sokan tartják progresszívnek és innovatívnak a holland labdarúgást, holott sokkal inkább konzervatív. Nemcsak a futballban van ez így: a hollandok egy ideje a múltban élnek, úgy beszélnek például a második világháborúról, mintha tegnap lett volna, csak meg kell nézni az elmúlt években készült filmeket. Úgy tetszik, mintha semmi érdekes sem történt volna azóta Hollandiával. Hasonlóképpen a futballszemlélet fejlődése is megrekedt a hetvenes években, és nem tud kibújni Rinus Michels, Johan Cruyff és a totális futball köpönyegéből.

– Évekkel ezelőtt úgy fogalmazott, a holland futball nagyon naiv. Mit ért ezalatt pontosan, és ebben látja továbbra is a bajok forrását?
– Igen, a holland futball túlságosan romantikus és naiv. A naivitás még megbocsátható lenne – nem szakmailag, hanem emberileg –, de a holland futball arrogáns is, amire viszont nincs mentség. Louis van Gaal mondja a róla szóló könyvemben: „A hollandok úgy tesznek, mintha ők találták volna fel a futballt. Talán azért, mert jók benne. De mert úgy hiszik, mindent jobban tudnak másoknál, ezért joguk van elítélni bárkit – játékost vagy edzőt –, aki nem olyan szellemben űzi ezt a játékot, ahogy ők elvárják.” Az arrogancia lehet lenyűgöző, ijesztő vagy tekintélyt parancsoló, ha valaki a csúcson van, de csak szánalmas lehet, ha lepottyan onnan. Durcásan nem lehet jól futballozni. A holland társadalom és kultúra jelenleg a nagy nemzeti kollektív durci korszakában van. A legutóbbi két világbajnokság ezüst- és bronzérme után az emberek meg csak húzták a szájukat, hogy jó, jó, de milyen stílusban értük ezt el?! A hollandok mindig támadófutballt akarnak, de annak ma már rendre megtalálják az ellenszerét a taktikusabban futballozó riválisok. Van Gaalt a brazíliai bronzérem után sokan támadták, hogy megölte a hagyományos holland stílust, és lemondott a labdabirtoklásról, pedig inkább reformálta, korszerűvé tette a játékunkat. Nem véletlenül mondta Ruud Gullit is, hogy a brazíliai bronzérem nagyobb fegyvertény, mint az 1988-as Eb-arany.

AZ 1988-AS EB-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

– Tehát nem lehet Danny Blind, a nemrégiben menesztett szövetségi kapitány nyakába varrni a kudarcot, sokkal mélyebb krízisről van szó?
– Blind intelligens, teoretikus, de nem jó edző. Taktikai és stratégiai képességei elmaradnak az elvárható szinttől. Továbbá nem képes alkalmazkodni az ellenfél játékstílusához. Az egész selejtezősorozatban az látszik, hogy ortodox, elfojtásokkal teli, unalmas tankönyvfutballt játszott vele a csapat. Nem csoda, hogy a média szójátékot csinált a nevéből, és rendre „vaknak” nevezte a szófiai meccs után. A Bulgária elleni vereség Blind felelőssége, dermesztő volt látni, ahogy a bolgárok átgázoltak a holland csapaton, amely taktikailag is fantáziátlan volt, és hiányzott a játékából a kreativitás, a hit, a szenvedély. Blind a meccs után azzal magyarázta azt, hogy a tizenhét éves Matthijs de Ligt játszott Wesley Hoedt helyett a védelem közepén Bruno Martins Indi társaként, mert szerinte ha az egyik belső védő ballábas, a másiknak jobblábasnak kell lennie. Ez a fajta merev ortodoxia gyilkolja meg a holland futball szellemiségét. Persze a probléma sokkal mélyebben gyökerezik, mint Blind perifériás látásában. Hollandiában alapvetően át kell alakítani az edzőképzést. Ha egy iskolai osztályban nagyon sok a rossz tanuló, érdemes a tanár munkáját is számon kérni. Ahhoz, hogy valaki jó futballista legyen, csak kis mértékben számít a tehetsége, a nagyobb hangsúly a képzésen van. Hosszú évek óta hanyatlik az edzőképzés Hollandiában.

– Minket, magyarokat sem hagy hidegen a kérdés: mit lehet tenni?
– A közelmúltban Roland Virkus, a Borussia Mönchengladbach holland ifjúsági edzője is felhívta a figyelmet arra, hogy Hollandiának nyitnia kell az új trendek felé, és nem kell szégyellnie, hogy tanulhat a németektől és a belgáktól. A németek például jól mérték fel, hogy a 2002-es világbajnoki ezüstjük javarészt a szerencsének volt köszönhető, és utána sok holland edzőt hívtak az országba, vele együtt. Hollandiában azonban szentségtörés, hogy német szakember oktassa a futball szellemi alapjait abban az országban, amely kinevelte Rinus Michelst, Leo Beenhakkert, Johan Cruyffot, Frank Rijkaardot, Ronald Koemant, Bert van Marwijkot, Hiddinket, Advocaatot vagy Van Gaalt. De muszáj nyitottnak lennünk, ha nem akarunk leszakadni.

– Az Ajax visszaesése az európai kupákban, dacára annak, hogy most elődöntős az Európa-ligában, szimbolizálja az egész holland futball mélyrepülését?
– A holland válogatott válsága a klubfutball válságában gyökerezik, ennek része az Ajax is. A válogatott sikerei persze feledtethetnék a bajnokság hanyatlását, de ezekben az időkben még inkább rávilágítanak a gondokra.

AZ AJAX BL-GYŐZELME 1995-BŐL

– A Bosman-szabály életbe lépése óta az Ajaxot elkerülik a nemzetközi sikerek, mert mindig el kellett adnia tehetséges fiataljait. De egy ideje már az Ajax akadémiájáról sem igazán jönnek ki nagy tehetségek…
– A Dick Advocaatról szóló könyvemben az edző erről azt mondja: a mai futballisták már csak azért akarnak például a PSV-ben játszani, mert általában indul a Bajnokok Ligájában. Önmagában azért már nem, mert az rang lenne, hogy a PSV-ben játszhatnak. Ha mondjuk a Betis BL-szereplő lenne, azonnal Sevillába költöznének, ott úgyis jobb az időjárás. A holland csapatoknak egyre nehezebb már nemcsak megtartaniuk, hanem magukhoz is csábítaniuk a jó játékosokat. A pénz nagy úr, Spanyolországban jobban lehet keresni, és akik Eindhovenbe szerződnek, azok is többnyire csak azért, hogy a BL-ben eladják magukat jobban fizető csapatoknak. A gazdasági életben a piac mérete nagyon meghatározó tényező, és Hollandia sajnos kis ország, következésképpen kis piacot jelent. Még a három holland nagycsapat, az Ajax, a Feyenoord és a PSV sem tudja tartani a lépést a topligák élcsapataival, de még a középcsapatokkal sem nagyon. Hollandiában korábban mindenki úgy fogta fel egy sztár kiöregedését, hogy jön a helyére más. De most nem jön senki. Pedig papíron vannak nagyon tehetséges játékosok: Daley Blind a Manchester Unitedben, Georginio Wijnaldum a Liverpoolban, Kevin Strootman a Romában játszik. Mindannyian a legjobb futballistakorban vannak, huszonhat-huszonhét évesek. Valahogy mégsem érzi senki velük kapcsolatban, hogy megmentik a válogatottat.

– Az elmúlt évtizedben több magyar labdarúgó – Dzsudzsák Balázs, Fehér Csaba, Bodnár László, Németh Krisztián, Adorján Krisztián – is játszott a holland első osztályban. Halkan kérdezzük: ez már válságtünet volt?
– A legjobb játékosok már elhagyják Hollandiát, hogy erősebb bajnokságokban szerepeljenek. Ez lehetőséget nyit azoknak, akiknek korábban a holland élvonal is elérhetetlennek tűnt. Talán ezzel válaszoltam is a kérdésre…

– Azt viszont szeretjük hinni, hogy Kovács Istvánnak óriási érdemei voltak edzőként az Ajax 1972-es és 1973-as BEK-győzelmében. Hollandiából ezt hogy látják, tényleg az ő sikere, vagy az még Rinus Michels munkájának eredménye?
– Ami a számítógépes hardvereknek Steve Jobs és a közösségi médiának Mark Zuckerberg, az a futballnak Rinus Michels. Ő az Ajax aranygenerációjának és a totális futballnak az atyja, és annak a stílusnak, amelyet ma holland iskola néven ismer az emberiség. Nem hiszem, hogy bárki is Rinus Michelshez fogható lenne, ő igazi forradalmár volt. Amikor Sir Alex Ferguson visszavonult, a szakértők és az újságírók azonnal elkezdték keresni a helyét a futballtörténelemben: Brian Clough, Bob Paisley, Giovanni Trapattoni, Guttmann Béla, Vicente del Bosque és Carlo Ancelotti mellett emlegették. De nem volt szó Kovács Istvánról. Helytelenül, mert Kovács nagy edző volt, és eredményes is. Két BEK-trófeát nyert az Ajaxszal, 1972-ben az Intert kettő-nullára, 1973-ban a Juventust egy-nullára győzte le a döntőben az amszterdami csapattal, és mindkétszer megnyerte a bajnokságot és egyszer a Holland Kupát is. Ilyen eredményekkel valaki csakis klasszis edző lehet. És az sem volt garancia a sikerre, hogy a Michels által összerakott csapatot vette át. A közelmúltban éppen David Moyes bizonyította Manchesterben, hogy nem egyszerű továbbvinni sikeres csapatot. Tehát Kovács István végrehajtotta azt a feladatot, amelyre felkérték, így a futball-levéltárosok feladata, hogy végre az őt megillető helyre helyezzék el a futballtörténelemben.