849 – Kamler János jegyzete

Ha hinni lehet a statisztikának, augusztus 14-én lesz tizenöt éve, hogy Cristiano Ronaldo először lépett pályára hivatalos felnőtt futballmérkőzésen. A Sporting játékosa volt, Bölöni László vezetőedző cserélte be az olasz Internazionale elleni Bajnokok Ligája-selejtező lisszaboni mérkőzésén (0–0) az 58. percben. A kissé nyeglének tetsző fiatalember tizenhét és fél éves volt akkor, rajta kívül talán senki sem gondolta aznap, hogy kivételes, világot meghódító utazás kezdődik el a főszereplésével.

Az időközben férfivá, no meg minden idők egyik legveszedelmesebb gólvágójává érő portugál labdarúgó az Inter elleni találkozó óta szerepelt a portugál U20-as, U21-es, olimpiai és felnőttválogatottban, klubszinten a Manchester Unitedben és a Real Madridban, a citált lisszaboni mérkőzést további nyolcszáznegyvenhét követte az imént említett csapatokban.

Írjuk le számmal is: 847!

Vagyis ma, a Konföderációs Kupa elődöntőjében a nyolcszáznegyvenkilencedik hivatalos mérkőzésén lép pályára a Bölöni László „jelzése” óta eltelt időszakban, ebben a szélsebesen elvágtató másfél évtizedben.

És a jó ég tudja, hol van még a vége?

Nem született olyan tehetséggel megáldva, mint Ronaldinho, Neymar vagy Lionel Messi, de amikor utóbbi kettő majd visszavonul (Ronaldinho sajnos már megtette), érdemes lesz megvizsgálni, melyik csillagnak hány olyan idénye akadt huszonhat és harminckét éves kora között, amikor az előzőt fölülmúlva zárta az éppen aktuálisat.

Cristiano Ronaldo e tekintetben kenterbe veri a világot.

Amikor olvassuk a munkavégzéséről szóló cikkeket, a pályatársak tapasztalaton alapuló megnyilvánulásait, valószínűleg fel sem fogjuk, mit is jelent és mekkora érték valójában az a meló, amelyet Cristiano Ronaldo végez – és nem tizenöt éve, hanem annál is régebb óta, hiszen ő nyolcéves kora óta a világ legjobbja akar lenni.

És itt lesz nekünk ma is, a Konföderációs Kupa elődöntőjében, győzelmi vágytól fűtve, pedig az oroszországi tornának szakmailag tulajdonképpen semmi jelentősége.

Ezért is melengeti a szívünket, amikor harminckét évesen is futballozni látjuk őt, mert neki a labdarúgás nem a szakmája.

Hanem a szenvedélye.