Eboué az Arsenalért imádkozik, Magyarországon is futballozna

– Az edzés végén leült a váci játékosokkal a pályán, úgy tűnt, búcsúzik – véget ért a magyarországi kiruccanás?
– Igen, ezt megelőzően egy hónapot töltöttem a Ferencvárosnál, örülök, hogy velük készülhettem – válaszolta lapunk kérdésére Emmanuel Eboué, akivel a váciak segítsége révén tudtunk interjút készíteni. – Pénteken visszatérek hozzájuk, hogy megköszönjem a lehetőséget, aztán elutazom Angliába.

– Visszatérne hosszabb időre is?
– Persze, boldogan. Számomra most az a legfontosabb, hogy futballozzak, akár Magyarországon is. Keményen dolgozom, minden Istenen múlik, meglátjuk, mi lesz.

– Ha jól tudom, Peter Friart, a Ferencváros fizioterapeutáját ismerte korábbról. A hosszú ideig Angliában légióskodó Gera Zoltánra emlékszik?
– Persze, hiszen ellenfélként találkoztunk, de igazán csak most ismertem meg. Hozzám hasonlóan hívő keresztény, nagyon kedves volt velem, jó ember. A legjobbakat kívánom neki.

– Hosszas kihagyásra kényszerült – utolérte már magát?
– A Ferencváros rengeteget segített nekem, akárcsak a Vác. A Fradi volt az első klub, amellyel edzhettem az eltiltásom után. Ezért is örültem a lehetőségnek, nagyon odatettem magam, az erőnlétem egyre jobb, nagyjából nyolcvanszázalékos állapotban vagyok.

– Arsenalos időszakában mindig vidám, bohókás figurának tűnt. Hogyan kezelte, hogy ilyen hosszú ideig nem játszhatott?
– Nagyon nehéz volt. Nem csupán nekem, a családomnak is. A kisfiam az Arsenalban játszik, neki is fájt látni, hogy az apja nem futballozhat, nem edzhet. Igazságtalannak éreztem a FIFA eltiltását, az újságokban sok valótlanság jelent meg ezzel kapcsolatban. Rossz érzés, amikor futballistaként jószerével nem csinálhatsz semmit, ami a munkádhoz kapcsolódik, de Isten és a családom átsegített a nehéz időszakon. Szerencsére már vége.

– Tagja volt a kétezerhatban Bajnokok Ligája-döntős Arsenalnak, a csapat az elmúlt hét szezonban viszont rendre kiesett a nyolcaddöntőben, ezúttal be sem jutott a BL-be. Mi a gond?
– Abban biztos vagyok, hogy Arsene Wenger menedzser és a játékosok mindig a maximumot nyújtják, de ez a futballban nem mindig elég. Egyre több az erős csapat, amely jó játékosokat tud elcsábítani. Rendszeresen imádkozom a sikerükért, mert a játékosok és a szurkolók is megérdemelnék az újabb nagy trófeát.

– Természetesen. Mielőtt ellátogattunk volna a Buckingham Palotába, azt mondtam Arsene Wengernek és a csapattársaimnak, hogy mosolyt csalok a királynő arcára. Mondták, Emmanuel, ne csináld, de én hajthatatlan voltam. Amikor a közelébe kerültem, a háttérből integettek, hogy ne csináljak butaságot, ám én odaléptem hozzá, és komolyan azt mondtam neki, hogy szeretném befejezni a futballt, hogy gondját viselhessem a kutyáinak. Elmosolyodott és visszakérdezett, hogy komolyan gondolom-e, én meg mondtam, hogy a legkomolyabban. Mindenki nevetett, de nekem ez a célom a viccelődéssel. Szeretem, ha jó hangulat vesz körül, ha ezt mások is érzik. Nem szeretem szomorúnak látni az embereket. Az élet hatalmas ajándék. Az ember lát, hall, érez, beszél – miért legyek csalódott, ha boldog is lehetek?