Videó: így hergelte a korábbi celtices a Rangers-drukkereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 19:55
Neil Lennon a Celtic labdarúgójaként, majd menedzsereként is szívesen hergelte az ősi rivális Rangers szurkolóit, és erről a „jó szokásáról” a Hibernian mestereként sem tett le.

A Hibs a hétvégén 1–0-s hátrányból fordítva 3–2-re nyert az Ibrox Stadionban a Rangers ellen, a vendégeket irányító Neil Lennon pedig az egyenlítő góljukat nem éppen visszafogottan ünnepelte. Úgy látszik, a 46 éves északír szakember nem fél attól, hogy egyszer összefut az utcán néhány vehemensebb Rangers-szurkolóval.


A mérkőzés után több bejelentés is érkezett a rendőrségre Lennon feszültségszító magatartása miatt, ám a hatóság szerint nem történt bűneset, így nem vonták felelősségre az edzőt.

Ellenben egy 54 éves férfit őrizetbe vettek, miután a közösségi oldalakon tett bejegyzéseiben megfenyegette a Hibernian menedzserét.

Maga a szakvezető egyébként nem érti, mi baj volt a viselkedésével.

„Gólt ünnepeltem. Önök szerint hogyan kellene egy gólt ünnepelni?” – tette fel a költői kérdést Lennon.

Legfrissebb hírek

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51
Ezek is érdekelhetik